Félrebeszélés, avagy mindenki megőrült?

Hetek óta az USA elnöke és a Nyugat azzal riogatja a világ közvéleményét, hogy Putyin „atomfegyver bevetésére készül”. Emiatt Zelenszkij ukrán elnök megelőző atomcsapás kiváltását kérte az USA-tól, hogy „ezzel megakadályozza” az orosz atomcsapást. Igazi stratéga!

Emmanuel Macron francia államfő az ukrajnai háborúról és annak következményeiről adott élő tévéinterjújában szerda este felszólította Vlagyimir Putyin orosz elnököt, hogy „térjen vissza a tárgyalóasztalhoz”, és megígérte, hogy Párizs újabb fegyvereket szállít az ukrán hadseregnek. Vagyis Putyin tárgyaljon, Franciaország meg nem a fegyverszünet helyett fegyvereket szállít, amely éppen a tárgyalások megakadályozását eredményezi! Hasonlóan nyilatkozott az USA külügyminisztériuma is.

Ezek a vezetők nem látnak, nem hallanak és nem olvasnak? Az igazi demokrácia, az emberi jogok, a szólás és véleménynyilvánítás szabadsága, az információkhoz való szabad hozzáférés jogának hangoztatása mellett, az Európai Unió az orosz TV csatorna magyarországi adásait felfüggesztette, az orosz Krasznaja Zvezda lapot kitiltotta az online térből, hogy az „európai polgár” csakis a nyugati fősodratú média tudósításait hallgathassa. Akik pedig online nézték eddig az orosz TV adását, azok október 12.-én arra ébredtek, hogy az RTR Planeta orosz TV adás képeket (még!) sugároz, de letiltották a hangot!
Micsoda kis stílű bosszúállás és micsoda demokrácia és miféle emberi jogok ezek?

Nézzük meg, hogy a tárgyalásokkal és az orosz atomriogatással kapcsolatosan mik is a valós tények. A tények márpedig makacs dolgok!
Putyin már 2018. március 01.-én a küldöttek előtt mondott értékelő beszédében jelezte: 2004 óta a nagyhatalmak nem akarnak szóba állni Oroszországgal. Amikor az új fegyverrendszerek lehetőségeit ismertette, azzal fejezte be a mondandóját, hogy „senki sem akart velünk érdemben beszélni, senki sem hallgatott meg minket.
Hallgassanak meg most”.
Tényszerűen megállapítható, hogy Lavrov az orosz külügyminiszter és maga Putyin elnök is nem egyszer, sőt sorozatosan jelezte, hogy kész párbeszédet folytatni az USA-val és a Nyugattal bármilyen kulcsfontosságú kérdésekről. Ez azonban nem talált meghallgatásra.
Az utóbbi napokban Oroszország többször is kifejezte hajlandóságát a párbeszédre mindazokkal, aki erre vonatkozó óhajukat jelzi feléjük. 

Az USA elnöke Biden sorozatosan elutasította a párbeszédet csakúgy, mint napjainkban, amikor arra hivatkozott, hogy „a jelen helyzetben nincs miről tárgyaljon” Oroszországgal. Biden elutasította többek között a kapcsolatok javítására és az európai régió egy és oszthatatlan biztonsági helyzetének és a régió stratégiai erőviszonyainak helyreállítására irányuló javaslatait (2021. december). Zelenszkij pedig az amerikai tiltást betartva nem csak tárgyalni nem szándékozik Putyin elnökkel, hanem törvényi szintre emelte a tárgyalások bojkottálását!

Ezek után eléggé cinikusnak és a világ közvéleményének félrevezetését szolgáló megnyilatkozásnak tekinthető Macron elnök és más hatalmak részéről, hogy tárgyalásra szólítja fel Putyint elnököt.
Ezt nem az online térben kell elérni. Ennek megvannak a diplomáciai lehetőségei és útjai! Fegyverszállítás helyett a fegyverszünetet és tárgyalásokat kellene kezdeményeznie nem csak Macronnak, hanem minden békeszerető országnak, mint ahogyan ezt követeli Magyarország kormánya is.

Ami az atomfegyverek bevetésének lehetőségét illeti:
Az USA, Nagy-Britannia és az ukrán elnök azt hangoztatja, hogy Oroszország atomfegyver bevetésére készül. Az orosz atomcsapással való riogatás a háborús retorika része és arra szolgál, hogy félelmet gerjesszenek az emberekben és a közvélemény szemében Oroszországot a legbrutálisabb agresszornak tüntethessék fel. Egyben alkalmas arra, hogy amennyiben a nyugati fél alkalmazná az atomfegyvert és „megelőző csapást” mérne, hivatkozhassanak arra, hogy az orosz atomfegyverek bevetésének megakadályozása érdekében tették. Ezt a „megelőző csapást” kéri Zelenszkij az Egyesült Államoktól és Nagy-Britanniától.
Az agresszor az, aki elsőként veti be a civilizációt elpusztító fegyvert! Putyin nem egyszer kinyilvánította, hogy elsőként sohasem fog atomfegyvert alkalmazni. Úgy tűnik, hogy emellett mindenki elmegy, vagy nem akarják tudomásul venni.
Nyilván ezért (is) akadályozzák meg minden eszközzel az oroszországi médiumok elérhetőségét, hogy az egyszerű állampolgár a nyugati híreket fogadja el egyedüli hiteles információnak. Mert amennyiben hozzájutnak az orosz elnök napi nyilatkozataihoz, akkor kiderülne az igazság. Nevezetesen az, hogy mi az oroszok stratégiai elképzelése az atomfegyver alkalmazásáról. 
Vladimir Putyin két nappal ezelőtt a nyilvánosság előtt elmondott beszédében provokációnak nevezte, hogy az Egyesült államok és a nyugati hatalmak azzal vádolják Oroszországot, hogy atomfegyver bevetésére készül.
Pontosan egyértelműen megfogalmazta az atomfegyverek alkalmazásának feltételeit.

Ennek lényege: Oroszország soha nem fog elsőként atomfegyvert alkalmazni.
Világos beszéd? Igen, az! Az atomcsapások orosz részről csakis akkor következhetne be, ha ellene valamely hatalom elsőként alkalmazna ilyen fegyvert. Vagyis csak akkor alkalmazná, ha valamelyik atomhatalom „megelőző csapást mérne” Oroszországra! A hangsúly a megelőzésen van! Oroszország csak abban az esetben mérne „találkozó válaszcsapást” – nyilatkozta élő adásban Putyin elnök – ha teljes hitelességgel megbizonyosodna arról, hogy ellen indították az atomrakétákat. Ebben az esetben Oroszország is kilőné az atomrakétáit, amelyek – mint mondta – akkor indulnának, amikor az ellene indított rakéták már elhagyták az indítóállásaikat. Ez válasz lenne a már elindított atomcsapásokra. Az ellensége rakétáinak elindulása és az orosz rakéták azt követő kilövése között eltelt kevés idő azt eredményezné, hogy egy „találkozó válaszcsapással” állnának szemben. Eléggé érthető nyelven, kisiskolás módjára is megfogalmazta, hogy mindenki számára egyértelművé váljon és mindenki megértse: Oroszország elsőként sohasem fog indítani atomtámadást. A „találkozó válaszcsapás” azt jelentené, hogy valamely atomhatalom megnyomta az atomrakéták indítógombját, az Oroszország felé elindított atomrakéták már a ballisztikus pályájának kezdeti szakaszán repülnének, amikor az orosz rakétacsapatoknál megnyomnák az indítógombot. Ez azt a helyzetet hozná létre, hogy az atomrakéták mindkét irányból, egymással szemben repülnének (találkozó csapás), de az orosz atomrakéták későbbi indítása a válaszként, vagyis válaszcsapásként fogható fel. Ezért a terminológia szerint ez találkozó-válaszcsapás lenne.
Elég világos?

Az orosz elnök szavait, megnyilatkozásait figyelemmel kellene kísérni, a hiteltelen, hamis állítások és az 
atomhisztéria fokozása helyett értelmezni kéne azok tartalmát! Meg kell szüntetni az atomriogatást és sürgős tűzszünetet kell kieszközölni, majd az Ukrajnába történő fegyverszállítások helyett tárgyalásokat kell folytatni a háború befejezése érdekében. Csakhogy ebben az Egyesült Államok ellenérdekelt, mert gazdaságát mindenkor a hadiipari komplexumok termelési és fegyvereladási folyamatai húzták, bankjai gazdagodtak, a gazdasági fejlődést a háborúk biztosították és biztosítják.
Montecuccoli tételmondatának parafrázisával élve, a pénzhez három dolog kell: háború, háború és háború – írja a Mandíner. "1" Ez látható ma is az USA külpolitikai tevékenységében.

2022.10.14

Dr. Mészáros Gyula
ny. rep. ezredes, egyetemi docens

 
"1" https://makronom.mandiner.hu/cikk/20220920_fegyverlobbi_fegyvergyartok_usa_makronom_haboru%C2%A0

 
*****



 
Gazdag László

SÖTÉTSÉG ÉS VILÁGOSSÁG CIKLUSAI 

"Az emberi butaság mély, sötét, és végtelen!"
"A történelem legfőbb tanulsága, hogy a népek és kormányok semmit sem tanultak belőle!" Wilhelm Friedrich Hegel (1770-1831)
"A népek és a kormányok akkor lépnek a racionális cselekvés útjára, ha már minden más lehetőséget kimerítettek!" W. F. Hegel
"Akik elfelejtik a múltat, arra ítéltetnek, hogy újra átéljék azt!" George Santayana (1863-1952)


Az emberi gondolkodás nagy ciklusai
"Az emberiség kacagva búcsúzik múltjától!" Friedrich Engels (1820-1895)

Ráth-Végh István (1870-1959) írt pár zseniális könyvet, mint például A pénz komédiája, vagy Az emberi butaság kultúrtörténete. Ez utóbbi témájához ma is lenne muníciója bőven, itthon és külföldön egyaránt. De most valahogy minden összejött: összetorlódott az emberi ostobaság szerte a világban, így nálunk is. Úgy látom, hogy ennek is vannak ciklusai: időnként az ember megvilágosodik (felvilágosodás, az ész uralma), aztán átfordul az egész valami tébolyba. Lásd: jakobinus diktatúra a francia felvilágosodás után!
   
A görögöknél jelent meg a racionális gondolkodás a "milétosziakkal", vagyis a jón bölcselőkkel: Thálész, Hérakleitosz, Anaximenész, Anaximandrosz, Démokrítosz, Epikurosz, Diodórosz, Szókratész, Arisztotelész, stb. Aztán ez elhalványult, elhalt, a latinok már nem vették át mert jobban ragaszkodtak "isteneikhez", mint a racionális világmagyarázathoz. A "sötét" középkorban pedig egyenesen üldözték ezt a fajta gondolkodást. 
   
Az említett francia felvilágosodás az egyenlőség-testvériség-szabadság triászával új fejezetet nyitott az emberiség szellemtörténetében: elhozta a liberalizmus eszméjét. Tudom, ma sokaknál a liberalizmus kifejezés egy szitokszó, csak hát az, amitől ők most joggal iszonyodnak, már nem liberalizmus, hanem annak eltorzult, önmaga ellentétébe fordult változata: egyfajt új "jakobinizmus". Egyelőre még csak szellemi és politikai értelemben. Talán nem jutunk vissza a guillotine-ig! Legalábbis reménykedem.., 
   
Pierre Teilhard de Chardin francia teológus (1881-1955) írta, hogy az ateisták nagy szolgálatot tettek az egyháznak, amikor elválasztották azt az államtól, mert így az egyházat arra kényszerítették, hogy a valós feladatával foglalkozzon végre: az ember és Isten viszonyának kérdésével! Annyit tennék ehhez hozzá, hogy a hazai kormánypárti politikusok, megmondó emberek által annyit hangoztatott zsidó-keresztény gyökerek mellett az európai kultúrkör még három ugyanilyen fontos fundamentumra épül(t): a hellén-latin műveltségre, a racionális gondolkodásra (ez nem azonos okvetlenül a materializmussal, ateizmussal, ahogy sokan gondolják, pl. gondoljunk Newton deizmusára!), valamint a római jogra!
   
Egyébként a szintén annyit szidott Karl Marxnál (1818-1883) sem találjuk a vallásüldözés, egyházellenesség attitűdjét! Egyedül A hegeli jogfilozófia kritikájának előszavában idézi Voltaire-től: "A vallás a nép ópiuma"! Annyit tennék még ehhez hozzá, hogy Voltaire (1694-1778) szerint erre az "ópiumra" szükség van, ezért javasolta valamiféle "legfelsőbb lény" tiszteletének bevezetését a kereszténység istene helyett. Furcsa paradoxon: éppen a jakobinusok vezették be a Legfelsőbb Lény tiszteletét, mint kötelező vallást, és ennek volt ünnepnapja, június 8. 1794. június 8-án meg is ünnepelték látványos felvonulással. Eme felvonulás élén Maximilian Robesperre ment, a fején mirtuszkoszorúval. Robespierre egyébként ekkor elégette a tömeg előtt az ateizmus szörnyetegének valamiféle szobrát, tehát szó sem volt arról, hogy ők ateisták lettek volna!
   
De Marx a vallást az emberi szellemtörténet megkerülhetetlen lépcsőfokának, sőt, fontos állomásának tekinti, egyben az "elidegenedés" megnyilvánulásának, ami ellen nem kell harcolni, majd megszűnik, elhal magától az általa elképzelt utópikus társadalomban, a kommunizmusban. Hiszen a szabadság nála a felismert szükségszerűség. Ha az ember megérti, hogy nem rajta kívül álló kozmikus erők uralkodnak fölötte, hanem megismerve a természet és a társadalom objektív törvényeit, azokat a saját javára alkalmazva fejlődhet harmonikusan, boldogan egy globális kommunista Utópiában. Nagyon is progresszív gondolat volt ez akkor, bárki, bármit állít ma! József Attila fogalmazza meg gyönyörűen A város peremén c. versében:
"Míg megvilágosul gyönyörű képességünk a rend,/ mellyel az elme tudomásul veszi a véges végtelent,/ a termelési erőket odakint, s az ösztönöket idement."
   
Marx és Engels voltak Wilhelm Liebknecht fiának, Karl Liebknechtnek a keresztszülői a lipcsei Tamás templomban. (Amelynek karnagya egykor a spirituális egyházi zene óriása, Johann Sebastian Bach volt!) Később, a szocializmusban hány párttagnak jelentett súlyos lelkiismereti problémát, hogy megkeresztelheti-e a gyerekét, vagy sem! Marx és Engels nem voltak ilyen kretének! Fönnmaradt egy fotó Marxról és legidősebb lányáról, amelyen a utóbbi nyakában egy nagy láncon kereszt lóg! (Manfred Kliem: Marx élete dokumentumokban. Kossuth K. 1978.) Leninnél jelenik meg valójában a "reakciós vallás" veszedelmes, emberellenes gondolata, ami majd a vallásüldözés, egyházüldözés tébolyához vezet!
   
Marx a dickensi nyomor világának, a gőgép korszaknak, vadkapitalista szabad versenynek a korában él, amikor minden tisztességes elme, Heinétől kezdve Petőfiig és Victor Hugóig változtatni szeretne az igazságtalan renden. De ez már egyben a "boldog békeidők" kora is a napóleoni háborúk és a forradalmak után. 
   
Aztán fordult megint a történelem kereke,  véget értek a boldog békeidők, elérkeztünk 1914-ig, és jött ami jött. Ma, 2022-ben megint 1914-ben érezheti magát az emberiség...

Ismétlődik a történelem?
"Ha a történelem ismétli önmagát, önmaga bohózatát hozza létre!" Friedrich Engels
1914. június 27-én Gavrilo Princip, a szerb nacionalista diák Szarajevóban meggyilkolja Ferenc Ferdinánd trónörököst és feleségét. Egy hónap múlva az Osztrák-Magyar Monarchia hadat üzen Szerbiának. Csakhogy Szerbia szövetségese Oroszország, ezért ők meg hadat üzennek a Monarchiának. Ámde a Monarchia szövetségese meg Németország, hát így ők is hadat üzennek. Viszont Oroszország szövetségese meg Nagy-Britania és Franciaország... Elszabadult a kollektív elmebaj hajóágyúja, már nem lehetett megállítani a történelem hajójának fedélzetén. Négy év szakadatlan vérontás, 10 millió halott. 
   
Ma mit látunk? Orosz-ukrán háború. Voltak előzmények, amiket a művelt, intelligens, szabadság-és demokráciaszerető Nyugat figyelmen kívül hagyott: a Szovjetunió 1991. december 25-i megszűnése óta egyre agresszívebbé váló ruszofób ukrán politika. Addig cibálták a medve bajszát, amíg elszakadt a cérna. És most a "szabad világ" felsorakozik az ukrán bohóc mögött. Mindegy, hogy Ukrajna tönkre megy, a nép mérhetetlen szenvedést él át, öntik a fegyvert, a pénzt a danaidák feneketlen hordójába, és csak a háború elhúzódását szolgálják ezzel, semmi mást. Valamint veszélyeztetik annak eszkalációját! Márpedig Oroszország ma atomhatalom, akár tudomásul vesszük, akár nem. Liz Truss, mint afféle önjelölt új "vaslady", már ama gombbal fenyegetőzik. Oroszország nukleáris potenciája ma 13 000 megatonna rombolóerő, Nagy-Britanniáé 5 megatonna! De ez a tyúkeszű liba a gombra tenné a kezét. Elmebaj a köbön. Ukrajnában most egy közönséges ripacs bohóc áll szemben egy pszichopata diktátorral. A lehető legrosszabb, legveszélyesebb kombináció! És közben az Egyesült Államok élén egy szenilis vénembert látunk, akin röhög nap mint nap az egész világ! 
   
Ursula "Wonder" Leyen arról locsog-fecseg, hogy ha Ukrajna veszít, akkor Ukrajna megszűnik létezni, tehát Ukrajnának győznie kell. Nos, ha Oroszország végül mégis vesztésre állna, akár katonailag, akár gazdasági téren, az amúgy ostoba, kontraproduktív szankciók miatt, vajon milyen ultima ratio maradna még Putyin kezében? Az atomfegyver bevetése!! És hogy ebben az esetben élne is vele, az nem kérdés! Kedves Ursula! Ha Ukrajna állna győzelemre, az egész emberiséget a megszűnés fenyegetné!
   
Ma nagyobb a veszélye egy termonukleáris összecsapásnak, mint volt 1962 októberében a kubai rakétaválság napjaiban. Mert akkor mindkét fél csak blöffölt, és ezt mindkét fél nagyon jól tudta. Kennedy kivonta Törökországból a 15 Jupiter rakétát, Hruscsov kivonta Kubából az SS-4-eseket. És el volt intézve. De ma nem blöfföl senki, itt ma nincs racionális mérlegelés, mert itt már ráció sincs, csak kollektív elmebaj!

A liberalizmus és a baloldal halála
A XVIII-XIX. században kifejlődött új eszmerendszer, a szabadságot, az ember emancipációját hirdető liberalizmus, amely a korhadt feudális rend ellenében fogalmazta meg önmagát, mára már nem is létezik! Mint ahogy a szociális érzékenységet, az ember gazdasági esélyegyenlőségét is zászlajára tűző baloldali eszmerendszer sem létezik már. Marx humanizmusa, a kor körülményeiből, a dickensi nyomor világából fakadó utópiájának szellemisége már 1917 november hetedikével, Lenin és Sztálin terrorállamával eleve megsemmisült. Az elnyomott, kizsákmányolt proletariátus emancipációjának, az állam elhalásának, tehát mindenfajta elnyomó hatalom felszámolásának koncepciója helyébe a mindenre rátelepülő, az egyéniséget megfojtó sztálini államgólem lépett. Az egyenlőség helyébe az orwelli "egyenlőbbek a többi egyenlőknél" pártállami oligarchiájának farizeus képmutató gyakorlata. Ahogy egykor az egyenlőség-testvériség-szabadság helyébe a jakobinus téboly, vagy a krisztusi szeretet és megbocsátás helyébe az inkvizíció máglyái!
   
Ma a liberalizmus már teljesen átfordult önmaga ellentétébe: egy teljesen kirekesztő, diktatórikus eszmei-politikai gyakorlatba. Antifa és BLM mozgalom, LMBTQ őrület, az illegális migránsok, főleg az integrálhatatlan muzulmánok tömeges befogadása, a nyugati civilizáció összes eddigi értékének megtagadása, felszámolása! És "aki csak lelkesedni rest, már azt is gyűlölik, akár a pestisest", hogy Radnótit idézzem egy picit átköltve. De csak annyira, hogy a múltidőt jelenidőbe tettem. 
   
Nincs ma sem liberalizmus, sem baloldal, mindkettő eszmeiség megsemmisítette önmagát. Ez utóbbi a szociáldemokráciában volt jelen évtizedekig a XX. században, és nem a lenini-sztálini kommunista diktatúrában! A bolsevizmus egy degenerált atavisztikus torzulás volt az összemberi történelemben, egy szörnyű kisiklás! Visszalépés még a kapitalizmushoz képest is! Prekapitalista hatalmi-uralmi viszonyok elemeinek reinkarnációja egy felemás, torz módon modernizálódó társadalom testén.
   
De ma már a klasszikus szociáldemokráciának is vége! Felszámolta önmagát, beleolvadt a nagy globalizált main-stream rendszerbe, amely megtagad minden nyugati eredetű civilizációs értéket, sőt, minden emberi értéket. Ez a main-stream vonulat már a természet törvényeit is tagadja amikor relativizálja a nemek létét, és az abnormálist akarja normává erőltetni a társadalom számára. Ebbe a megállapításomba ne magyarázzon bele senki homofóbiát, mert egész másról beszélek! 
   
A történelem ismétli önmagát, zajlik az ész trónfosztása, amerre nézünk, minden téren és mindenütt az általános emberi elbutulás, a degenerálódás nyilvánvaló jegyeit látjuk. Lesz-e ebből kijózanodás, eljön-e egy újabb felvilágosodás, fogunk-e még kacagni eme kacagtató jelenen, mint meghaladott múlton? 


 
*****



 
NEXUS TV apróbb jellemhibákkal Ópusztaszeren!

Történt ugyanis, hogy e sorok íróját felkérték egy beszélgetésre a „Magyar értelmiség mulasztása 1990 után” címmel a NEXUS sátorban. A beszélgetést másik két, a témában erősen jártas újságíróval és kiadóval kellett volna megtartani, de már az elején kiderült, hogy a két meghívottból csak én jelentem meg, mert egyéb (egészségügyi, stb,) ok miatt nem tudtak eljönni. 
A fennálló problémát pár perc alatt sikerült áthidalni, mert a jelenlévő Gonda Lacival, illetve Varga Domonkos György főszerkesztő úrral sikerült egyeztetni a beszélgetés megtartásával kapcsolatban. 
Ezt tisztáztam a sátor szervezőjével, valamint Juhász Zoltánnal a NEXUS TV vezetőjével is. 
Így tehát vártuk a sorunkat, amelyben a program szerint mi következhettünk volna. 

És itt álljunk meg egy pillanatra, mert ha bármilyen jelzés vagy kérés lett volna, akkor tulajdonképpen nem is szólhatnánk egy szót sem. Minden MOGY-on természetes volt, hogy a meghirdetett időpontok csúsznak, olykor akár egy órát is. Azonban átléptek rajtunk, mintha ott sem lennénk és a programban az utánunk következő előadót konferálták fel. 
Nos én tisztában vagyok azzal, hogy a mai világban nem egyszerű az élet, meg kell küzdeni mindenkivel és mindennel, de úgy gondolom, hogy ez fajta arrogancia a nemzeti oldalba nem fér bele! Nem fér, nem férhet bele! 
Mert úgy gondolom ennél mi magasabb minőségben, emberibb módon élünk és pont az ellen a világ ellen küzdünk, akik azt hiszik bármit és bármikor megtehetnek következmények nélkül és még csak elnézést sem kell kérniük másoktól semmiért! Annál is inkább, mert mint nyugdíjas a Balatonról, ahol életvitel szerűen lakom, a saját költségemen oda és vissza közel 600 km-t autóztam azért, hogy egy felkérésnek eleget tegyek. Reggel öt órakor kelve felkészülve, hogy akár a kérdésekre is kimerítő választ tudjon az ember adni. Nem férhet bele az alapvető udvariasság és a tisztesség okán sem!

Az ember maga a jellem, vagy jellemtelenség, ki hogy szokta meg az élete folyamán. 
Semmi képen nem fogadható el ez a mentalitás a nemzeti oldalon, de főleg nem a Magyarok Országos Gyűlésének zászlaja alatt! 

Cs. Szabó Béla 

 
***** 



 
Gazdag László

FOGALOMZAVAR

Amikor műveletlen a politikai osztály

Orbán Viktor tusványosi beszéde kapcsán Gyurcsány Ferenc nácizmust emleget. Nos, neki talán a saját közvetlen környezetében kellene szétnéznie! A Demokratikus Koalíció egészségpolitikusa, László Imre nemrég Hitlert méltatta: "... felemelte Németországot", csak hát "...ami később jött, az nem vállalható". Érdekes fejtegetés ez is. Vannak tabuk, amiket nem lehet, nem szabad megsérteni! Hitlert dícsérni bármilyen összefüggésben? És mindezt minden következmény nélkül a Demokratikus Koalíciónak nevezett pártban? Mint cseppben a tenger, itt megragadható valami még: a műveletlenség jelensége, a történelemtudás hiányosságai egyes politikusoknál, közéleti szereplőknél. Hitler, amint hatalomra került, azonnal, már 1933 februárjában bevezette a legsötétebb diktatúrát, a terrort, amihez a Reichstag felgyújtása szolgáltatta az ürügyet. Még az autópályaépítés kidolgozott terveit is örökölte a bukott "weimari köztársaság" útépítő mérnökeitől. Egyszerűen szerencséje volt: pont a válságból való kilábalás kezdetekor került hatalomra, ezt a konjunktúrát tudta meglovagolni, sőt, fegyverkezési programjával tovább lendíteni. De ehhez pontosan kellene ismerni a történelmet!

Ugyanakkor a tusványosi beszédben elhangzott olyan kifejezés, mint a "kevert fajú", szintén eme tabuk közé tartozik! Egy emberi faj van: a homo sapiens! Ezt egy politikusnak illene tudnia! Mert ez is az általános műveltség része! 

Most egy látszólag nagy logikai ugrás következik részemről, de ez elkerülhetetlen, hogy értsünk bizonyos folyamatokat, amik országunkat jellemzik a rendszerváltás óta. Általában mikor következnek be a nagy társadalmi formaváltások, a forradalmak? "Amikor a dolgozó osztályok már nem tudnak a régi módon élni, és az uralkodó osztály nem tud a régi módon uralkodni!" Korunkban nem éppen divatos szerzőtől idéztem: Friedrich Engelstől. De ez a meghatározás tűpontos! 1989-90-ben az egész szovjet tömb, a "létező szocializmus", jutott el ide: úgy omlott össze, mint a kiüresedett kagylóhéj, önnön súlya alatt.

Tizenkilenc évvel ezelőtt, az Élet és Irodalom 2003. október 10-i számában jelent meg tanulmányom "A rendszerváltások mozgatórugója az éthosz" címmel. Medgyessy Péter ama kijelentésére reagáltam, miszerint "Gyurcsány csak élt a lehetőséggel". Mármint amikor összeharácsolta milliárdjait a "privatizációnak" elkeresztelt szabadrablás zűrzavaros éveiben. A baloldalt figyelmeztettem eme írásomban arra, hogy ezért a mentalitásért még nagy árat fizethetnek. Talán nem bizonyultam rossz jósnak...

Ugyanakkor a nagy társadalmi formaváltások általános kísérőjelensége, hogy a hangerő egy időre kiszorítja a tudást, a felkészültséget, és nem utolsó sorban az erkölcsi tisztaságot is! Vagyis eljönnek a demagógia, a kontraszelekció évei! Normális esetben, szerencsés esetben előbb-utóbb bekövetkezik egy letisztulás, működésbe lépnek a pozitív szelekciós mechanizmusok, a hangerőt, a demagógiát, és így a demagógokat kiszorítja a tudás, az alkalmasság, a felkészültség, és nem utolsó sorban az erkölcsi minimum, amit a társadalom elvár, úgy általában. 

Nos, ez a letisztulás maradt el, ez a pozitív szelekciós mechanizmus hiányzik a magyar politikai szférából, de még annak szellemi holduvarából is 1990 óta, mindegy hogy melyik "oldalt" nézzük! Amikor Heller Ágnes, a bölcselet hazai nagyasszonya, a nyíltan antiszemita, cigánygyűlölő, rasszista, náci nézeteket valló Jobbikkal való összefogást szorgalmazta, akkor láttam, hogy a morális lejtőn nincs megállás... És akkor már lehetett előre látni, hogy a Fidesz kormány hatalma hosszú időre bebiztosítva!

Fogalmak téves használata - és a műveltség hiánya
Orbán Viktor kedvenc szava járása az "illiberális demokrácia"! Nos: illiberális demokrácia = fából vaskarika! Demokrácia csakis kizárólag liberális lehet! Csak hát ismerni kellene a történelemből Voltaire, Rousseau, Petőfi, Heine, Kossuth korának liberalizmusát! Mert akkor az illető tudná, hogy a mai nyugati társadalmakat éppen nem a liberalizmus jellemzi, hanem az, amit nevezhetünk illiberalizmusnak is akár: az eredeti Voltaire-i eszme önmaga ellentétébe fordult, teljesen intoleránssá, sőt, diktatórikussá vált! És ezért éppen a demokrácia, a szabadság elvei sérülnek látványosan a mai nyugati társadalmakban! Próbáljon meg bárki is szembeszállni például az LMBTQ tébollyal, a muzulmánok tömeges befogadásának öngyilkos gyakorlatával, azonnal még az állását, egzisztenciáját is kockáztatja! Éppen eme illiberális áldemokrácia tagadásaként kellene visszatérnünk az eredeti szellemi-morális gyökerekhez: a valódi liberális, demokratikus értékekhez!

Aztán itt van a "faji" kérdés fölvetése: nem akarunk "kevert fajuvá" válni. Persze Gyurcsány téved, talán László Imrével kellene ezt is megbeszélnie: Orbán egyszerűen csak nincs tisztában alapfogalmakkal, azok jelentésével. Tudatlanaság, általános műveltségbeli probléma ez, és nem nácizmus!

Nem a bőrszín, a származás a kérdés, hanem a világnézet!
Az 1970-es években tanultam Pécsen, az egyetem közgazdaságtudományi karán. Az orvosi karon akkor nagyon sok szír, egyiptomi, stb. arab diák tanult. Ismertem többeket, egyikük sem volt muzulmán! Nem kevesen magyar lányt vettek feleségül, itt maradtak, ma is körzeti orvosként, vagy egy klinikán dolgoznak, általános megbecsülést élvezve. Kínai gyökerekkel rendelkező kiváló gyorskorcsolyázóinkat is említhetném. 
Ellenben azok az erőszakos, illegális határsértő fiatal férfiak, akik ellen a kerítés véd(ene) meg bennünket, nem a származásuk, bőrszínük miatt veszélyesek a mi kultúránkra nézve, hanem a vallásuk miatt: ők mind muzulmánok! (Megjegyzésem: akkor védene bennünket a kerítés, ha ezeket az illegális határsértőket megbüntetnék! Amíg ez elmarad, amíg illedelmesen visszakísérgetik őket, addig ez a határvédelem nem ér semmit!) El kell olvasni a Koránt! Én 594 szörnyű átkot számoltam benne össze, amit a "nem igazhitűek" fejére szór Mohamed. Ütköztessük ezt Krisztus megbocsájtó szellemiségével, Pál szeretethimnuszával!

Nos, a muszlimok tömeges beözönlése jelenti a valós veszélyt, és nem csak a keresztény kultúrára, de a világias, racionális elvű európai civilizációra nézve is. Orbán Viktor és köre nagyon egyoldalú, amikor kizárólag a kereszténységet hangsúlyozza ebben az összefüggésben! Az európai civilizációnak nem csak a zsidó-keresztény kultúra (tehát nem csak vallás!) a fundamentuma, hanem a hellén-latin műveltség, és a racionális, természettudományos szellemiség is! 

Mindenkit be kell fogadnunk származására, bőre színére való tekintet nélkül, aki tisztességes szándékkal, legális úton érkezik hozzánk! És tabuként kell kezelni a "faji" kérdés akár verbális felvetését is! Csak hát ennek belátása is bizonyos műveltségi szint, intelligencia kérdése. 


 
*****
 
 
A történelem ismétli önmagát a fasiszta diktatúra újjáéledése?

Napjaink eseményeit vizsgálva úgy tűnik, hogy a történelem ismétli önmagát.
Május 17-én Cannes-ban megnyílt az egyik legrégebbi és legrangosabb filmfesztivál. Az orosz média nem kapott akkreditációt a fesztiválra Oroszország különleges művelete és a fesztivál szervezőinek oroszellenes álláspontja miatt.
„Az egyik olaszországi színházban egy híres operaénekes... Nem is beszélt, csak érzelmileg kiabálta, hogy az orosz zeneszerzők, orosz írók betiltása fasizmus. Sokszor elmondta. És ez az idős ember, azt hiszem, így fejezte ki a valódi felvilágosult Európa véleményét. Ez az idős férfi úgy tűnt számomra, hogy egy igazán felvilágosult Európa nézeteit fejezi ki.”1

Az utóbbi hónapokban figyelemfelkeltő hírek jelentek meg a még fogható keleti és a cenzúrának alá nem vetett nyugati mainstream médiában: Ukrajnában Volodimir Zelenszkij ukrán elnök február 2-án betiltotta neki nem tetsző, a Kreml propagandáját terjesztő, Ukrajnában „elég aktívan és nyíltan külföldi propagandát folytató ”, „Oroszország trójai falovaként” működő három televíziós csatorna, a 112 Ukrajina, a NewsOne és a ZIK sugárzását az országban, hogy így „harcoljanak” az „orosz agresszió ellen az információs arénában”.
Az ukrán elnök szerint megalapozott döntés volt, és nem sérült a szólás- véleménynyilvánítás és sajtószabadság. A TV csatornák betiltását a magát demokratikus berendezkedésnek tartó Washington üdvözölte és bejelentette, hogy támogatják a döntést. Moszkva egyenesen felháborítónak tartotta, a nemzetközi normák és a médiaszabadság megsértésének tartja. 

Brüsszel ugyan kétségekkel fogadta az információ és médiaszabadság, a szólás- és véleménynyilvánítás szabadságának Ukrajnában való megsértését, mert szerintük árthat az ukrán sajtószabadságnak. Ezzel azonban mit sem törődve, az Európai Unió sem késlekedett Zelenszkij nyomdokaiba lépni. Néhány nappal ezelőtt rendelettel függesztette fel a magyarországi IPTV csatornakiosztásban is szereplő orosz RTR Planeta TV csatorna működését, és a kiegyensúlyozott tájékoztatás jegyében már ezt megelőzően két ukrán nyelvű TV csatorna lépett be a műsorszórásba. A németek is beálltak a sorba: a német médiafelügyeleti hatóság február elején betiltotta a Kreml szócsövének tartott orosz nemzetközi televízióhálózat, az RT DE, vagyis a korábban Russia Today néven működő, több nyelven sugárzó nemzetközi televíziócsatorna német adását, a csatorna interneten történő élő sugárzását, az RT News nevű mobil- és okostévé-applikáción, valamint műholdon keresztül történő közvetítését, sőt a YouTube-csatornáját is.
A cél: kizárólag csakis a nyugati, többségében az Ukrajnában folyó háborút illető, gyakran hazug mainstream média által közölt hírek juthassanak el az információkat fogyasztók milliós táborához. Azok a hírek, amely az orosz-ukrán háborút egy olyan furcsa háborúként tálalják az állampolgárok elé, ahol csak az oroszok lőnek, csak az oroszok lövedékeitől halnak meg a civilek, csak az oroszok lövedékei rombolják le a lakó- és középületeket. Az ukrán hadsereg oly annyira precíz, hogy ilyet, Isten ments’ soha nem tesznek.
Eközben elhallgatják a külföldi zsoldosok jelenlétét, az ukrán hadsereg kötelékébe nem tartozó, félkatonai militarista szervezetek – sokszor bűnös – tevékenységét, az USA által pénzelt és vezetett, nyugateurópai országok – és többek között az amerikai elnök, John Biden Hunter nevű fiának személyes – részvételével működtetett biológiai harcanyagokat előállító laboratóriumok létezését, vagy az ukrán állam titkos atomfegyver gyártási kísérleteit.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök antidemokratikus törekvéseinek sorában megszüntette a véleménypluralizmust, és betiltott 11 ellenzéki pártot (köztük Ukrajna második legfontosabb politikai tömörülését, a  2019-es parlamenti választáson második politikai erővé vált Ellenzéki Platformot, Platform – Az életért nevű pártot, az Ellenzéki Blokkot, a Saría Pártot, a Miénk-et, a Baloldali Ellenzé-ket, a Baloldali Erők Unióját, az Állam-ot, az Ukrán Progresszív Szocialista Pártot, az Ukrajna Szocialista Pártot, a Szocialisták és a Vlagyimir Saldo Blokk-ot). „Február 1-jén Zelenszkij pártja, A Nép Szolgája Olekszandr Dubinszkij parlamenti képviselő kizárásáról határozott”. Parlamentje ugyan még van az országnak, de ott korrupt politikusok foglalnak helyet.
 
Volodimir Zelenszkij a hadiállapotot arra használja fel, hogy ellehetetlenítse az ellenzéki véleményeket, antidemokratikus keretek között megszilárdítsa az oligarchák által támogatott hatalmát. Ukrajna összes hírtelevízióját központi, állami kontroll és egységes irányítás alá vonta, mindegyik hírműsorban egy állami központból diktált híreket adnak közre.
Az amerikai pénzügyminisztérium szeptemberben büntetőintézkedéseket foganatosított a tárca által orosz ügynöknek nyilvánított Andrij Derkacs ukrán parlamenti képviselő ellen”, aki úgy mond’ beavatkozott a választásokba. Tudva lévő, hogy a képviselő Joe Bidenre és fiára, Joe Hunterre kompromittáló felvételeket tett közzé. Az USA szerint „Zelenszkij elnöknek meg kell szabadulnia azoktól, akik érintettek a választási beavatkozásban, ha jobb kapcsolatokat szeretne az új amerikai vezetéssel.” A mainstream sajtó mindezt igyekszik elhallgatni. 

Miközben a jogállamiság „megsértése” miatt az Európai Unió Magyarországot és Lengyelországot folyamatosan és szinte mindenért vegzálja, elnézi az ukrán nácik és neonácik minden jegyét magán viselő oligarchák vezette Ukrajna emberjogi jogsértéseit (kisebbségek elnyomása, nemzeti nyelvhasználat tiltása), jogállaminak egyáltalán nem mondható lépéseit, maga is antidemokratikus gyakorlatot folytat. Az EU szerint ugyanis Magyarország nem, de Ukrajna, az bizony jogállam!

A demokrácia és a jogállamiság fokmérője többek között a pártok szabad működése, az írott sajtó és a média szabad működése, a kiegyensúlyozott tájékoztatás biztosítása. Ukrajnában egyik feltétel sincs jelen. Ennek ellenére Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke személyesen parolázik Zeleszkijjel, felajánlva neki az EU tagságot. Senki nem tesz szemrehányást, senki nem „zelenkijezi”, csak Magyarország miniszterelnökét, Orbán Viktort „putyinozzák”, amikor egy jóval kiegyensúlyozottabb, demokratikusabb Oroszország elnökével találkozik, no nem politikai-ideológiai kérdések megtárgyalása, vagy a V4-ek soraiba való meghívása céljából, hanem az ország érdekeit biztosító gazdasági kérdések megvitatása érdekében (és még a lakásába sem hívta meg egy partira, de kutyust sem adományozott neki!)

Az EU is kimutatta fals demokráciafelfogását!  Az EU-ban is – a szólás- és véleménynyilvánítás szabadságát megcsúfolva – csak azt szabad mondani, amit a hatalom hallani szeretne. Aki nem elvárható módon nyilatkozik, arra retorzió vár. Csak az a média élhet meg, amely megfelel a köztudatot formáló, a propaganda igényeit kielégítő feltételeknek. Ennek elérése érdekében működik az EU-ban is a cenzúra, mely szerint csak a nyugati mainstream médiahatalom által közölt információk juthatnak el a fogyasztókhoz. Ezért függesztette fel rendeletben az EU az orosz RTR Planeta TV csatorna működését, amely a hírek igazságtartalmának mérlegelési lehetőségétől fosztotta meg a TV nézőket.

Ukrajna EU-ba való felvételének sürgetése az Európai Bizottság és néhány tagország részéről azt bizonyítja, hogy Ukrajna esetében nem fontos „a mindennapi életünket meghatározó alapelvek és értékek, a szabadság, a demokrácia, az egyenlőség és jogállamiság, valamint a béke és stabilitás előmozdítása,” mint ahogyan azt más tagországok esetében szajkózza. Az EU előzetesen elfogadja azt a „demokráciát” és „jogállamiságot”, ami Ukrajnában honosodott meg, és amely évekig küzdhet még a társadalmi kudarcaival, a korrupcióval és a hatalomba beavatkozó oligarchák túlhatalmával! Törökország 1987-től szeretne az EU-hoz csatlakozni, sikertelenül.

Nem lehet EU-tag, mert háborúzott, az országban az EU szerint diktatúra uralkodik, és nem felel meg a jogállamiság követelményeinek! Úgy tűnik, hogy nem a tartalom határozza meg a társadalmi berendezkedés minőségét, hanem a politikai lobby. Demokrácia az, amit Amerika és a nyugat annak nevez, vagy annak tart. 
Sőt, maga a NATO is csak annyira demokratikus, hogy annak idején befogadta Salazar fasiszta diktatúráját és a görög ezredesek huntáját. Most az antidemokratikus Ukrajnát is azonnal befogadná, hogy érdekszférájába hajthassa és fontos stratégiai hídfőként használhassa az Oroszország elleni esetleges katonai fellépése során. 
Május 18-án Ichinio Polo olasz újságíró élesen bírálta Zelenski meghívását az Észak-atlanti Szövetség nyáron Madridban tartandó csúcstalálkozójára. "Korrupt embernek" nevezte, aki az országot az Oroszország elleni agresszió platformjává tette. 

A NATO annyira „védelmi jellegű”, hogy lopakodva többezer kilométer távolságra vonta előre csapatait Oroszország határainak közvetlen közelébe a támadási helyzet előzetes kialakítása helyett finomabb formában használt „előretolt stratégiai jelenlét” érdekében. A volt szocialista országok katonai blokk-semlegességük feladásával és a NATO-hoz való csatlakozásukkal átadták területüket a NATO és az USA befolyási érdekszférájába. Azt az Északi tengertől a Fekete tengerig húzódó többszász kilométer széles sávot, amely katonai blokk-semlegesség esetén a nyugati és a keleti haderők csoportosításait egymástól elválasztotta volna. Ezzel tevékenyen hozzájárultak a NATO erőinek keleti irányú kiterjesztéséhez, „életterük” növeléséhez, fegyveres erőik lopakodó stratégiai előrevonásához Oroszország határainak közvetlen közelébe, melynek révén megbomlott a régió stratégiai erőegyensúlya. Ez a két tényező volt az orosz-ukrán háború kitörésének alapvető és közvetlen oka. Ez kényszerítette Oroszországot katonai lépésekre, melynek célja a szakadár köztársaságok területén 8 éve tartó ukránok vérengzésének megállítása és a békekötés kikényszerítése.
Hasonlóképpen cselekedett mint az USA irányítása alatt a NATO, amikor a nemzetközi jogot megsértve, Európa első háborújában, az EU teljes támogatása mellett, 15 ország 5000 katonájával beavatkozott a délszláv háborúba, rohanta le és tette romhalmazzá Jugoszláviát, mely „elvezetett a boszniai és egyben a délszláv háborút lezáró daytoni béke aláírásához”. A magát kereszténynek nevező Európa és az Európai Unió képmutató módon végig asszisztálta nemcsak ezt, hanem Amerika összes gyalázatos háborúját, de önkritikát eddig senki nem gyakorolt! 

Az ukrán ellenzéki pártok, az ukrán kormánynak nem tetsző TV csatornák, az orosz kultúra hordozóit megtestesítő könyvek (öt orosz gyerekkönyvnek, orosz írók több tucat könyveinek) betiltása vagy megsemmisítése, az orosz zenei, színházi és képzőművészeti alkotásainak porba tiprása, az orosz múlt történelmi ereklyéinek és hőseinek megtagadása, mind a fasiszta ideológia újraéledését fémjelzi. 

Az orosz művészek kitiltása az EU egyes tagállamainak területéről, az egyházak szabadságának korlátozása (Kirill patriarcha kitiltási kísérlete), orosz munkavállalók diszkriminálása, a sportolók nemzetközi versenyekről és olimpiáról való kitiltása és hasonló esetek is azt mutatják, hogy a történelem ismétli önmagát. A demokráciát és jogállamiságot Magyarországon számon kérő EU fajgyűlölő  rasszista nézeteket vall, minden területen, az emberi jogok, a gazdaság, a kultúra, a sport és más területeken diszkriminálja  Oroszországot és az orosz embereket, igyekszik mindent eltörölni ami orosz, és eközben az égig magasztalja a nacionalista-fasiszta ukrán vezetés demokrácia alapelveit megcsúfoló, náci katonai különítményeket hivatalosan fenntartó, a rendszerszintű korrupciótól szenvedő gazdaságot fenntartó,  oligarchák által vezetett Ukrajnát és  annak marionett bábuként szolgáló, a szintén oligarcha elnökét.

És akkor ne feledkezzünk meg az USA vezetésével deklarált, az EU-t és az EU-n kívüli néhány országot érintő globális méretű rasszizmusról, ami az orosz fóbia, az orosz emberek gyűlölete, az orosz állampolgárságú, oroszajkú emberek munkahelyről való eltávolításában, az „öld az oroszt” megnyilvánulásokban mutatkozik meg.
Az ukrán fóbia persze fáj Zelenszkijnek is2. A tulajdonhoz való jog szentségét megsértő USA és kollaboránsai elkobozzák az oroszok külföldi magántulajdonát. 

A NATO kötelékében lévő EU tagországok nem a háború további folytatásának megakadályozásán vagy fegyverszüneti megállapodás megkötésén dolgoznak, hanem fegyverszállítmányaikkal és tetemes pénzadományaikkal az USA-val karöltve támogatják a háború eszkalációját, amivel egyre több ember halálát okozzák. Az Oroszországi szankciókra vonatkozó döntéseiket szinte diktatórikus módszerekkel igyekeznek meghozni, amivel az EU tagországok népeinek szenvedéseit készítik elő. 
Az orosz fóbia, mint a globális méretűvé váló faji megkülönböztetés, fajgyűlölet, az ellenzéki pártok betiltása, ellenzéki politikusok és képviselők üldöztetése, a szólás- vélemény és sajtószabadság korlátozása, sajtó (média) termékek betiltása, a „nem kívánatos” TV csatornák sugárzásának tiltása, a parlament antidemokratikus működtetése, az ukrán gondolkodásmódra veszélyes mintegy százmillió kötet irodalmi műveknek az ukrán könyvtárakból történő eltávolítása, a könyvégetés, orosz nyelv használatának tiltása, orosz emberek diszkriminálása és külföldi magántulajdonainak elkobzása nem újszerű jelenség.
Mintha lett volna egy hasonló ideológia a 20. század közepén, amelynek világégés lett a következménye 
1933-tól Goebbels, volt propagandaminiszter ellenőrzése alá vonta a médiát (plakát, újságok, film, rádió). Irányításával zajlott le a zsidó tulajdonosú üzletek bojkottja, a magántulajdonaik elkobzása, a nem elfogadott nézetű irodalmi művek nyilvános elégetése. 1933. május 10-étől máglyára kerültek „a német szellemiségtől idegen kultúrtermékek”, megindult a baloldali és a zsidó értelmiség elleni küzdelem.  

A történelem ismétli önmagát. Bibó István írta tanulmányában: „A fasizmus lényege éppen az, hogy a törvénytisztelő, tisztességes emberek értékvilágát zavarja meg”. 
Ezek után az EU kérdőjelezi meg a magyar demokráciát? Ellene – reményeink szerint – majd a történelem ítélőszéke fog kötelezettségszegési eljárásokat indítani.

Többen megkockáztatták már azt a titok mondatot, hogy „van élet az Európai Unión kívül is”. Egyre nyilvánvalóbbá válik! Ideje kilépnünk a diktátumokon alapuló irányítási rendszerű Európai Unióból!

Budapest, 2022.06.12
                                 
                          Dr. Mészáros Gyula, ny. rep. ezredes,     
                                            egyetemi docens

 
*****



 
Magyar választások

 A vasárnapi választások fontosak és sorsfordítóak. Fontosak azért, mert továbbra is támogatni kell a stabil magyar kormányt, amely biztosítja a magyarság megmaradását és megvédi Magyarországot minden külföldi hátrányos beavatkozástól.
A veszély most – nem mint 30 évvel ezelőtt keletről – hanem nyugatról jön, éspedig ideológiai és geopolitikai szempontok alapján.

A neoliberális totalitárius ideológia meg akar semmisíteni minden nemzetet és ennek alapját, a családokat, minden nemzeti hagyományt és kultúrát, a kereszténységet megtagadja. Ugyan az a célja, mint a kommunizmusnak volt, ezúttal a szolidaritás és humanizmus köntösébe bújtatva.
Geopolitikailag az Egyesült Államok célja egy unipoláris világrend amelyikben szuverén államoknak nincs helyük, hanem az amerikai hegemónia alá kell magukat rendelni. Nyugat-Európában ez már megtörtént.

Különösen meg akarják akadályozni Eurázsa egységét. Emiatt Oroszországot távol kell tartani Európa többi részétől. Oroszország ellenségnek számít és évek óta küzdenek ellene. (Soros György pár évvel ezelőtt Brüsszelben így mondta: „Európában háború van Oroszország ellen, de az európaiak észre sem veszik ezt.”)
A háború Oroszország ellen jelenleg Ukrajnában zajlik, nyugati politkusok és a nyugati média támogatásával.
Oroszország nemcsak az állami szuverenitását védi Ukrajnában, hanem majdnem 8 millió oroszt, akik az önrendelkezési joggal élnek. Megvédenek tehát egy olyan jogot, amelyik a magyaroknak is létfontosságú.
Magyarország ezer éves történelmében mindig a szabadságért és önrendelkezésért harcolt, mindig is példa és úttörő volt az alap- és szabadságjogok területén. Ez a feladat ma is fennáll.

Eva Maria Barki

Bécs, 2022.03.30.
*****



 
MA FELHÍVTAM KÉT KÁRPÁTALJAI ISMERŐSÖM !

Csak hogy mindenki képben legyen az aktuális helyzettel és a kilátásokkal.Spontán itthoni összefogással itthon tömegével ajánlottak fel szállást, ingyen fuvart Pestre, élelmiszert, ruhát....stb. a rászoruló menekülteknek.
De mitől is menekülnek és mit tudunk róluk? A hírekben ezerszámra szólalnak meg politikusok, politikai elemzők, közgazdászok, államfők a világ minden részéről. És mindenki a saját szája íze szerint közli a média felé, ami nem pártfüggetlen. Minden hír úgy lát napvilágot, ahogy az érdekek diktálják.

De nem látok riportokat az ott élő magyarokkal. Én ma felhívtam és megkérdeztem két beregszászi és ungvári ismerőst, hogy a kárpátaljai magyaroknak mi a véleményük Putyinról. Azt a választ kaptam, hogy itt az anyaországban imádkozzunk azért, hogy Putyin győzzön! Ukrajnában nacionalista alapokon gyakorlatilag egy terrorista kormány működik. Efölött szemethunyt az Unio az USA és az ENSZ. Donbaszban évek óta gyilkolják az oroszokat és ellehetetlenítik őket az élettől. A kisebbséget semmibe nézik. Lásd ukrán nyelvtörvény. Gyakorlatilag az emberi jogokat teljesen aláásva működik egy ország Európában, akik legálisan írtják a saját kisebbségüket. Mind ezt úgy, hogy Amerika, a demokrácia hazája pontosan tudja ezt. A magyarokat ugyanúgy üldözik, mint az oroszokat. Sokan elvándoroltak, de még mindig 200 ezer magyar honfitársunk ott él.

Az ukrán kormánynak volt nyolc éve békés úton rendezni a kisebbség kérdését.
Ez nem sikerült. Putyinnál betelt a pohár. Ő kiáll a saját népe mellett, független attól, hogy a határ melyik oldalán laknak. Neki olyanok a donbasi oroszok, mint nekünk az erdélyi székelyek. Annyi különbséggel, hogy ő ki is áll mellettük. Így most a kárpátaljai magyarok csak Putyinban bízhatnak.Sajnos az anyaországi politikusoktól nincs mit várni. Rendkívül nagy népszerűségnek örvend Putyin.
Ha ne adj isten Putyin elbukik, akkor az agresszív ukrán kormány végleg leradírozza a térképről a kisebbségeket.

Ezért bíznak abban, hogy nyerni fog. Ukrajnának nem kellenek a magyarok. Itt a csonkaországban sajnos megint nem kellenek. Ugyanaz a helyzet, mint Romániában. A román azt mondja a székelyre, hogy bozgor. Az itthoni magyar pedig azt mondja a székelyre, hogy román. Így az elszakított magyarok magukra lettek hagyva mindenütt. Szomorú, de a kárpátaljaiak már egy idegen hatalomtól várják a megváltást. Ez pedig Putyin.Ők nem az oroszoktól félnek és nem attól, hogy lebombázzák Ungvárt, vagy Munkácsot. Ők a saját kormányuktól félnek és a kényszersorozásoktól. Magyar ember ne legyen golyófogó.
Ezt már láthattuk a délszláv háború idején. A szerbek a magyarokat sorozták be először, ugyanúgy mint a horvátok. Így magyar lőtte a magyart. Most a kárpátaljai magyarok egy olyan háborúnak lehetnek részesei, amihez semmi közük. Miért harcoljanak ők egy elnyomó ukrán kormány mellett, ha őket is elnyomják?

Ezért már semmiben nem tudnak bízni, csak Putyin gyors győzelmében. Jelenleg a nemzetközi és az itthoni média terrorista agresszorként tekint rá, mert kiáll a saját elnyomott népe ellen és szembe megy Amerikával. A NATO most várakozó állásponton van, mert Ukrajna nem NATO tag. De ne felejtsük el, hogy Oroszország mellé állt Kína és Irán. Oroszország egyedül bedarálná a NATO- t. De Kínával és Iránnal együtt elsöpörné Amerikát is. Így most feladta a leckét a világnak. Most mindenki kivár, úgy hogy közben nemzetközi szankciókkal fenyegetik az oroszokat. De Kínát sem jó felbőszíteni, mert annak hihetetlen gazdasági vonzata lenne.
Most úgy adtak az oroszoknak sakkot, hogy igazából az oroszok adták a mattot. Jelenleg a NATO jobban fél, mint az oroszok. Amerikának kár beleszólnia. Ő mindig akkor jelenik meg, ha gazdaságilag érdekelt benne. Lásd Kuwait, Irak, Afganisztán, vagy annak idején Vietnam, vagy Kórea. Most Ukrajnát kell megvédeniük.

Amerika már most elvérzett. De hagyjuk a nagyhatalmakat! Most a magyarjaink fontosabbak. Jelenleg 200 ezer magyar érdekét kell okosan képviselni. Ha nyalunk a NATO- nak és az UNIO- nak, azzal 200 ezer magyar életét kockáztatjuk. Ha szembe megyünk Ukrajnával, azzal hadat üzenünk az UNIO- nak. Most a legnehezebb a döntés. Itt egyetlen jó döntés van, ha semlegesek maradunk. Amennyiben Putyin nyerni fog, úgy felvetődött, hogy mi lesz Ukrajna sorsa. Mert akárhogy is nézzük, ez egy mesterségesen összehozott báb állam. Úgy földrajzilag, mint a népességét nézve, bebizonyosodott, hogy életképtelen.

Mint mindegyik összetákolt ország. Jugoszlávia széthullott. Csehszlovákia széthullott. Szovjetunió széthullott. Most Ukrajna a soron. Putyin elkottyintotta, hogy Ukrajnának semmilyen követelése nem lehet Kárpátalját illetően. Az oroszok visszavennék ami az övék, a lengyelek szintén és nekünk járna Kárpátalja. Putyin nem tart rá igényt. Ebben bíznak a kinti magyarok. Ott egyöntetűen szeretnének Magyarországhoz tartozni.A visszacsatolás lehetősége most ott van. Talán nem adódik ilyen lehetőség az életben.

Antal József

 
*****


 
Gazdag László

GRETA ÉS TRUMP "ÖSSZECSAPÁSA"

Folytatódik a BBC sorozata Greta Thunbergről. Az ember csak hallgatja azt a sok ostobaságot, sötétzöld dilettáns, tudomány és technikaellenes, haladásellenes ideológiai zagyvaságot az emberiség, a földi élet közeli kipusztulásáról. A teljesen agyament, tudománytalan apokaliptikus jóslatok.
Mi ez? Az emberiség, vagy csak a nyugati civilizáció, elbutulásának, elhülyülülésének egyik kísérője? Az LMBTQ téboly, az Antifa és BLM őrület mellett? Látjuk a tömeges illegális migráció ösztönzését, a muzulmánok tömeges befogadását, vagyis a nyugati civilizáció önmegsemmisítő kamikázerepülését! És mindezt tetézi az atomerőművek sorozatos bezárása, a "megújuló energia" velejéig hamis ideológiájának szabályos tombolása.
Ne legyen se atomerőmű, se szénerőmű, se gázerőmű, de azért működjön a tévé, a számítógép, legyen fűtés, és persze jöhetnek az elektromos autók, lehet betiltani a belsőégésű motorokat! Apropó, ki ne hagyjam a vízierőművet: Bős-Nagymaros! A magyaroknak már ez sem kellett "környezetvédelmi" okokból! Legyünk rá büszkék! 

Nézem ezt a szerencsétlen, nyilvánvalóan gyengeelméjű, retardált kislányt. 18 éves, de kinéz 10-13 évesnek. Asperger szindrómás, ami a szocializáció súlyos zavarával jár. Ezért tanult olyan osztályban, ahol mindössze öt hasonló sorsú gyermekkel foglalkoztak avatott pedagógusok.
De ezt is abbahagyta, ő nem tanul tovább, ő "politizál", megmenti az emberiséget! Az Asperger szindróma másik jellemzője a beszűkült rögeszmés tudatállapot, az erősen lehatárolt érdeklődési kör, már ha van ilyen egyáltalán. Szerencsétlen esetben sajnos van, mint látjuk. Gretát semmi más nem érdekli, nem foglalkoztatja, csak a klímaválság! És komoly tudósok "konzultálnak" vele, agyba-főbe dícsérik, még a 95 éves David Attenborough is. Döbbenetes!

Majd következik a davosi világgazdasági konferencia, ahol "természetesen" ő is felszólal. (Legközelebb majd egy Down-szindrómás kislány, lehetőleg nem fehérbőrű, oktatja ki a tudományt és a politikát, ez csak idő kérdése. De szétnézhetne valaki az elmegyógyintézetek zárt osztályain is!) 
A narrátor beharangozza a történelmi "összecsapást" Greta és a másik résztvevő, Donald Trump között. Ami természetesen elmarad, hiszen Trump figyelmre sem méltatja ezt a kis szerencsétlen gyermeket, ellenben tesz néhány pontos észrevételt a sötétzöld dilettáns ideológia irányába: az Egyesült Államoknak igenis szüksége van még a szénbányákra és szénerőművekre, valamint az atomerőművekre, a földgázra, stb. Keresni kell a környezetbarát megoldásokat, de nem ész nélkül! "Természetesen" hogy jön ez le a BBC riportfilmjében? A csúnya Trump lefeküdt a profitéhes multiknak, föláldozná még az emberiség jövőjét is a profitért! 
Greta, az "előadásában" kesereg, nem értették meg a politikusok az ő nagy nagy bölcsességét, korholja is őket keményen. Az utcákon hatalmas tüntető tömeg követi mindenfelé, nagy éljenzés, lelkendezés. Megviseli őt, nem is rejti véka alá, hiszen az Asperger szindrómás személy kerüli az emberekkel való mindenfajta kontaktust általában. Greta volt már pszichiátriai klinikán pár évvel ezelőtt súlyos mentális zavarral! Nyugodtan ki merem jelenteni: ez a szerencsétlen kislány ma is veszélyben van! Bármikor tragédia lehet a vége ennek a komédiának, ami vele történik! Az ő személyes tragédiája. Előbb-utóbb mentálisan fog ő összeomlani, ez előre borítékolható! Kedves pszichiátriai szakma! Valaki megszólalhatna már, éppen a kis Greta érdekében!

Nézem a hátul kontyot viselő apja tekintetét: mintha a gyermeke szemeit látnám. Igen, a genetikai terheltség itt már nyilvánvaló. Az apánál még nem bukkant elő teljes formájában, de az előjeleit már nála fölfedezhetjük. Azért "ügyes", ahogy fölépítette a szellemileg-testileg visszamaradt kislányának jól jövedelmező imázsát! Le a kalappal!
Greta megjelenik Európa legnagyobb szénerőművében is Lengyelországban, beszélget a bányászokkal. Németországban most a Merkel mutti által véghez vitt rombolás után a sötétzöldek már a kormányban vannak! Se atomerőmű, se szén, se földgáz, majd a szél-és naperőművek, a "megújulók"! Amit a mutti elkezdett, azt ők most végleg befejezik. Hogy mi lesz ebből? A németeket már készítik föl az áramkimaradásokra, az energiahiányra: mit kell tennie az időseknek, ha nincs fűtés, stb. Nem az 1930-as évek végén, a háború előtti időkben járunk, nem! Ez a XXI. század harmadik évtizede! 

Visszatérve Greta és Trump beharangozott, majd elmaradt nagy történelmi "összecsapására"! Biztos vagyok benne, hogy hamarosan sor kerül majd korunk két emblematikus figurájának, Gretának és Joe Bidennek az összeborulására! A világ legnagyobb technikai hatalmát vezető szenilis idiótának, és a világ sötétzöldjeit vezető szellemileg-testileg retardált szerencsétlen kislánynak a nagy történelmi találkozása csak idő kérdése!
Végezetül idéznék saját tankönyvemből! Gazdag László:  Környezetgazdaságtan, környezetgazdálkodás. Kossuth K. 2018. 20.o.: "A környezetgazdálkodás a természetes és a művi környezet hosszú távú szabályozott hasznosítása, tervszerű fejlesztése és hatékony védelme!" Madas András definíciója. Amit a sötétzöldek, zöldfülűek nem értenek, az pont a lényeg: a természetes és a művi környezet (ez utóbbiról ők mindig elfeledkeznek!) erőforrás az emberi lét számára, amit ki kell használnunk, hogy egyáltalán létezzünk!

Figyeljük meg Madas András definíciójában a sorrendet! A "hatékony védelem" a harmadik helyen, a "hosszú távú szabályozott hasznosítás" az első helyen! De ott van még a "tervszerű fejlesztés" is! A környezetvédelem lényege nem az, hogy minden maradjon úgy, ahogy van! Ha magára hagyunk egy gondozott rétet, hamarosan parlagfűtenger lepi el! Ha nem foglalkozunk racionális vadgazdálkodással a természetben, hamarosan túlszaporodás fog súlyos károkat okozni az ottani ökoszisztémában! A biodiverzitást lehet és kell is tudatosan, szervezetten fokozni az ökoszisztémákban. 
A sötétzöldfülű logika teljesen tudományellenes, technika-és fejlődésellenes, de egyben környezetellenes, természetellenes, sőt, emberellenes! Én úgy nevezném: a zöld fasizmus! Ezért veszélyes! Különösen ha olyan kis szerencsétlen dilettánsok művelik emblematikus figuraként, mint Greta Thunberg!
 
*****




 
Elég volt nemzetünk és Kormányzónk emlékének folyamatos gyalázásából!

Gyomorszorító üzenetet kaptunk az önnönmagától független karikatúraként működő bíróságtól november 4-én. Büntetlenül lehet Horthy Kormányzónk szobrát vörös festékkel meggyalázni, mert ez simán belefér a szabad vélemény nyilvánítás alapvető szabadságjogába.
A döbbenetes történet számomra nem csak közösségi, hanem sajátosan egyéni élmény is, hiszen egyrészt a kilencvenes évek elejétől kötődöm a Hazatérés Temploma gyülekezetéhez (hiszen a drámai trianoni diktátum következtében elorzott területeink 1938-40 között hazatértekor örökítették meg nevében) és a közterületre megálmodott kormányzói szobrot az engedély megtagadása miatt a Templomhoz szorosan hozzátartozó előterében állította fel a közösség.
Jómagamat pedig végtelen tisztesség ért, amikor 2013. novemberében lehetőséget kaptam méltató emlékbeszédem elmondására és saját babérkoszorúm elhelyezésére, mely ma is ott áll Kormányzónk örök dicsőségére, mellszobra alatt.

Ebben a minőségben nem csak a szobrot, hanem a református hithős Kormányzóra emlékezőket is meggyalázta a tudatos vörösfestékes provokátor, ha úgy tetszik ezzel is üzenve – kölcsönkért szóhasználattal – a  magunkfajtáknak, hogy elég volt a “nácikból, nyilasokból”,  ideje visszatérni a marxizmus-leninizmus hitvilágához!
Soha nem felejtem el azt a 2013. november harmadikát.  Sem ünnepi emelkedettségét, sem meggyalázását az ünnepi megemlékező Istentisztelethez kötődő szoboravatásnak, ahol az időközben “államegyházzá “szelídített csahos üvöltő és nácizó, felbérelt, közel ezres horda magyarságellenességre létrehozott szektájuk képviseletében, a felsorakozott rendőrségi sorfal mögűl gyalázta megemlékező közösségünket átkozódva és leordítva Kormányzónk örök dicsőségére zúgó harangjainkat és ünnepi beszédünket!
Semmi sem pótolja azt a sajátságos élményemet, amikor ezután jogos beavatkozóként a bizonyíthatóan a régi szép időket idéző, a templom szolgálatát hitelesen és méltón végző lelkész ellen palástvesztés fenyegetettségével eljárást indított ugyanezen évben saját egyháza, annak a hamis koncepciónak a jegyében, hogy a szószéki igehirdetésekor “nem Istenhez, hanem emberhez fordul”.

Szigorúan – az akkori idő egyházi döntnökeit minősítve – a legtermészetesebb igazságosság  igényével avatkoztam be a bizonyíthatóan hamis egyházpolitikai  koncepció jegyében  megindított egyházi eljárásba .
A szoborfestegető provokátorhoz volt hasonlítható az akkori elsőfokú eljárásban az egyházát képviselő, a vádat megfogalmazó ügyészt is minősítő, annak nyilvánosság előtt képviselt álláspontja, mely szerint a perből kizárandó, beavatkozó tanú vagyok, mint az akkori “szélsőjobb nyilas-náci elkötelezett díszzsidója!”
Nem rajta, hanem az igazságosságot képviselő sikeres védelmen múlott, hogy az akkori szégyenletes. az egyházat is minősítő eljárás minhárom stációjába beavatkozva, talán szerénységem álláspontját is képviselve nem palást és fővesztést kellett a lelkésznek végezetül elszenvednie, hanem csak “írásbeli komoly figyelmeztetést róttak ki rá!”

Az nem véletlen, hogy megszólalásaimban rendszeresen emlékeztettem értő közvéleményünket, hogy az osztálygyűlölet jegyében megírt és elmesélt történelmünket ideje lenne  a valóságnak megfelelően tisztességesen újra feltárni és a valóságnak megfelelően, a történelmi tényeknek megfelelően oktatni, mely szerencsére már megkezdődött az állam által létrehozott műhelyekben, sajnálatosan és tettenérhetően szembe haladva az ólomlábakon kullogó akadémiánk történelem-felfogásával
Arról nem is beszélve hogy a vörös festékkel leöntött és a  jelek szerint erősen politizáló bíróságunk üzent a szabad vallásgyakorlásnak, de egyben a felekezeti intézményrendszerünknek is, melyet úgy értelmezhetünk, hogy határa van Isten tiszteletének a világi gondolkodásban – szerintük.

Tehát  szabad az út a nemzetellenes sokszínűségi terror számára és következmények nélkül szabad gyalázni össznemzeti emlékhelyeinket, kegyelet-gyakorlásunkat. Ráadásul az így cselekvők biztonsággal megúszhatják bűnös és elitélendő jövőbeni cselekedeteiket!
Belegondolni is rossz annak a feltételezésébe, ha valaki arra vetemedne, hogy csak az utcára festegetne Isten Házai, a zsinagógák bejáratánál – szabad véleménynyilvánító cselekedettel élve -, valóban náci jelképeket az aszfaltra. Vajon ekkor önmagától is szabad bíróságunk kettős mércéje hogyan működne ítéleteiben!
Komolyan véve a bíróság elsőfokú döntését, az ügyészségi fellebbezés után várható másodfokú eljárás során, az elsőfokú ítéletben megszabott pénzbírságnál komolyabb pénzügyi fenyegetettséget ígérő eljárást vár el joggal a közvélemény a közbűntényt elkövető magyarság- és templomgyalázó kerékpárosnővel szemben. Ebben a kitartásunkban és véleményünkben még a pandémia negyedik hullámának fenyegetettsége sem akadályozhat meg minket!

Ha hívó szó érkezik, Nemzetben, Hazában érző és felelősen gondolkodó magyar testvéreink számíthatnak rám néma hiteles tanúként, de akár megszólalóként is, demonstrálva az ítélkező bíróság előtt. Elég volt nemzetünk és Kormányzónk emlékének folyamatos gyalázásából!
A Jövőre ítéltetett magyarságunk nevében kiállunk nemzetépítő hőseink mellett, már sokszor leírva, hogy megkerülhetetlen Horthy Kormányzónk ránk hagyományozott testamentumának helyreállítása és példaképként történő bemutatás a jelen és a jövő nemzedékeinek számára a maga történelmi valóságában!
Az Isten Áldja drága Magyar Nemzetünket és diadalmaskodjon az egyetemes Igazságosság!


       Reiner Péter
( vészkorszak túlélő)


forrás: Nemzeti InternetFigyelő 
 
*****



 
Sütő Gábor *
Ellopnak minden ünnepet,
ők adnak mindennek nevet,
egymást ezért kitüntetik,
hát áruló, ki tüntet itt,
ki másról másként szólni mer.
Szentmihályi Szabó Péter:
„Térdre, magyar!”
 
 
Tudatunk védelme (2)
(KIK ÉS MIÉRT KELTIK A JÁRVÁNYT ÉS A SZELLEMI MÉTELYT?)
 
 
Az emberiség történelmében eleddig egy-egy országban, vagy birodalomban jött létre diktatúra, napjainkban azonban baljóslatúbb történelmi fordulat körvonalazódik; készülőben a világméretű diktatúra, amelynek célkeresztjében az emberiség áll. Az emberiség, amely sokáig nem hitte el, hogy létezik háttérhatalmi összeesküvés, amíg csak a háttérhatalom hadat nem üzent neki. Jóhiszeműségéből eredő hitetlensége vált a háttérhatalom leghatékonyabb fegyverévé, amely most már könnyűszerrel támad és sok területen. A világ pedig a háborúra nemcsak nem volt felkészülve, hanem késedelmesen és bizonytalanul reagált, többek között annak okán, hogy a háttérhatalom, aljas céljának tudatában, átfogó tudati, szellemi, pszichológiai és szervezeti előkészítést is végzett.

Végül, ha megkésve is, de látva a szűnni nem akaró, sőt súlyosbodó világjárványt, a mélyülő szellemi-erkölcsi mételyt, a személyi szabadság fokozódó korlátozását, s a neki szánt sorsot a kivégzőivé önmagukat előléptetők szájából megismerve, az emberiség ráébred, hogy a nemzetektől elidegenedett globális háttérhatalom által szervezett, s nyíltan meghirdetett világméretű emberirtó politikai, gazdasági, egészségügyi, tudati agresszió célpontjává vált. Sokan már áldozatai is, vagy bebeszélt önmegvalósítással, rásegítő elektronikus, vagy vegyi segédanyag juttatásával bukdácsolnak a halál felé.
Az elsöprő többséget alkotóknak, akik még csak szenvedő alanyai e folyamatnak, de a tudatuk egészséges és harcképes, történelmi kötelességük mindent megtenni, hogy útját állják az önmagukat elbízó agresszoroknak. Amíg a vírus-világháború e főszereplőit nem leplezik le és nem ártalmatlanítják, addig azonban ők is lehetséges áldozatok maradnak.

A kört magunkra szűkítve, a magyar nemzet – országunk és elszakított nemzetrészeink – egyben kiemelt állandósított célpontjai a hasonló nyugat-európai törekvéseknek is. Hamis az a nyugat-európai és a hazai ellenzéki beállítás, mintha a jelenlegi feszült helyzet az EU és az Orbán-kormány közötti vitával kezdődött volna, hiszen ez a nyugat-európai politikusok történelmi magyarellenességének következménye. Rémisztő, de jobb, ha tudatában vagyunk, hogy a jelenlegi szövetségi rendszerünkben már nemcsak a függetlenségünkre, a magyarságunkra is veszélyek leselkednek. E lényegét tekintve romboló politika a pozsonyi csata előtti időkre datálódik, s mindmáig olyannyira európaiatlan és aljas szándékú, hogy átgondoltan, civilizáltan, szövetségeseket és mások megértését keresve, de minél előbb gyökeresen véget kell vetnünk neki. Bár ez Európának is érdekeke, az önmagával is meghasonlott EU miatt jelenleg lehetetlennek tűnhet, mégse tekintsük elérhetetlennek, mert el kell jönni az időnek, amikor a másik fél is megérti, hogy neki is káros. Ebben történelmi szerepet játszhat Magyarország, a V4-ek a nemzetállamok Európája mellett, valamint aktív nemzetközi szereplésük. A háttérhatalomhoz csapódó jelenlegi EU-vezetés által egyre mesterségesebbé és ésszerűtlenné fokozott ellentmondások jelzik, hogy e folyamat beindulhat, talán már be is indult. Ehhez nem elég azonban, hogy a magyar kormány ennek tudatában van. Az EU-ban van rá szükség, hogy őszinte szavakban és valós tettekben közössé formálandó erőfeszítéseinket végre a világjárvány, a Nyugat-Európába irányuló, ha más formában is, de hazánkban úgyszintén megvalósuló nemzetidegen betolakodás, valamint e folyamatot előkészítő és elmélyítő szellemi métely ellen késedelem nélkül gyökeres és hatékony közös intézkedéseket foganatosítsunk. 
Európaként, európaiként kell újjászületnünk. Történelmi feladat, tudatosan készüljünk rá.
 
A jelen írásban az interneten elérhető „Tudatunk védelme” című előzményében említett hazai és világesemények okainak, távlatainak elemzését folytatjuk a nagy horderejű fejlemények és körülmények tárgyilagosságra, de pártatlanságra nem törekvő elemzésével és értékelésével. 
 
 
Mégis „bevándorló ország” leszünk, vagy már vagyunk is?
 
Az elmúlt két évben a koronavírus járványra kellett összpontosítanunk a társadalmi erőfeszítésinket, ám viszonylagos csendben, de tolakodóan zajlanak egyéb folyamatok is, amelyek e körülmények között sem hagyhatóak figyelmen kívül, mert ugyancsak döntő kihatással lehetnek életünkre, nemzetünk sorsára. A háttérhatalom által a történelmi Európa ellen szervezett muszlim invázió kezdetén illetékeseink makacsul ismételgették a nyelvtanilag, politikailag egyaránt helytelen állítást, hogy nem akarunk „bevándorló ország” lenni. Ne legyen félreértés, jó cél érdekében hadakoztak; szuverenitásunkat és a nemzetközi jogot védték.
Azonban nyelvész legyen a talpán, aki értelmet tud belemagyarázni a „bevándorló ország” kifejezéstelenségbe. Az országok ugyanis nem lehetnek sem bevándorlók, sem kivándorlók. Világosan ki kellett volna mondani, hogy nem akarunk bevándorlók országa lenni.
Mindössze egy „k” és egy „a” betűvel több, s mindenki számára érthető. Ámde növekvő számuk ellenére politikusaink, politológusaink, újságíróink máig kitartanak e szószörny mellett. Tehát kell, hogy legyen valami oka, amiért csökönyösen ragaszkodnak e szembeszökő magyartalansághoz.
Történelmünk tanúsítja, hogy a szemöldöküket ilyesmire összevonó hazafiak nem semleges szemlélői a politikának. Elődjeiktől örökölt emlékezetpolitikai tapasztalataikból kiindulva, tudják, hogy az oktalanságok mögött megbújnak körmönfont okok, s akár szólnak, akár nem, megjegyzik, mit hallanak azoktól, akiket vezetőiknek választottak.
Az adott esetben közismert és basáskodó tények ismeretében arra is gondolhatnak, azért nem a helyes kifejezést alkalmazzák, mert abba eleve beleérthetők az államalkotó magyarokkal szemben előjogok sokaságát élvező már betelepült nemzetidegenek, akik örökkön éberek, s túlérzékenyített világunkban ezt magukra vehetnék. Annál inkább, mert, ahogy a mottóul választott vers is panaszolja, éppen ők rekesztik ki „a másról másként szóló” magyar hazafiakat saját országukban. Lehet, más oka is, de a fejlemények ismeretében és a szükségeltetett felvilágosítás hiányában ezt a magyarázatot sejtik mögötte. 

Magyarázkodni persze ezúttal sem nekik, hanem az érintetteknek kellene. Kellene bizony! Ugyanis olyan okkal forgalomban lévő kifejezés értelmezhetőségéről van szó, amelyhez vészterhes múltbeli, s létfontosságú jelenlegi fejlemények köthetők, amelyek elől magyar szívvel-lélekkel, választóknak, választottaknak nemcsak megfutamodni tilos, de még pontatlanul fogalmazni is. Jelenleg különösen indokolja, hogy a kedvezőtlen világpolitikai és hazai fejlemények mögött, hol faltörő kosként, hol a háttérben, de mindig ott találjuk a globális nemzetidegen, nemzetellenes erőket. Történészek műveiből tudjuk, hogy országunkban, főleg a kiegyezés óta ez a helyzet (említhető egy időben hozzá közeli, méginkább idevonatkozó közismert véres eset, de az mindig indokolatlanul bősz érzékenységet vált ki).
Azt pedig önmagunk is látjuk, hogy 2010-től az említett erők, mindenbe beleszólva, nyugtalanná teszik hétköznapjainkat, akadályozzák az országépítő munkát. A banki, tudományos, politikai, az utóbbi időben az álcivil szervezetek és egyéb kulcspozíciók elfoglalásától, előjogok kierőszakolásán át, közterületek zsidó vonatkozású elburjánzott méretű tolakodó átnevezéséig mindenhol a kezük nyomát láthatjuk. A társadalom érzékeli, rosszallja, lázad is ellene, hogy e nyomulás nemcsak akadálytalan, hanem kormányzati, hatósági, közigazgatási, jogi, törvényhozói, de még egyházpolitikai szerveink is érthetetlenül és felelőtlenül készségesen mennek elébe a leggátlástalanabb igényeiknek is. 

Szépen fejlődik hát, az akárhogyan nézzük, de lényegében magyarellenes tolerancia, s egyre többen élnek is vele. Hol durva, hol kifinomult módon fékezik az értelmes emberek gondolkodását, nehogy azok akadályozzák a nemzetidegenek, agyalágyultak, őrültek, ferdehajlamúak, azaz a háttérhatalom ügynökeinek törekvéseit. A szabadságjogokra hivatkozva rekesztik ki azokat, akik élni tudnak és akarnak e jogokkal. Az ajnározottak pedig élvezik, hogy a zéró tolerancia védetté teszi őket, a hazafiak legkisebb hibáikat, bűneiket sem tehetik szóvá, mert azonnal olyan izmusnak minősítik, amit – az izmusok közül egyedül ezt az egyet – törvény tilt.
Ha a magyarellenesség ellen lenne elfogult törvényi intolerancia, az is helytelen lenne, de Magyarországról lévén szó, mégis érthetőbb lenne; ám idegen faj, kisebbség, vagy nép javára és védelmében nemcsak érthetetlen, hanem kifejezetten ellenjavallt.
Előző kormányaink sem jeleskedtek e sorsdöntőnek bizonyulható irányzat akadályozásában, nem is beszélve a felszámolásáról. Pedig nem kell jósnak lenni annak megállapításához, hogy amennyiben a kormány nem akadályozza meg a magyarellenes tartalmú gátlástalan nyomulást, történelmileg rövid időn belül önmaga is áldozatává válhat. Ne feledje senki, 1956-ot is elsősorban a külső és belső nemzetidegen megszállók és betolakodók önérdekű, a nemzeti értékeinktől és érdekeinktől elkülönült magyarellenes politikája váltotta ki. Azaz nemzetidegeneknek magyarok ellen elkövetett hibái és bűnei miatt 1956-ban is minden oldalon magyar vér folyt! Ezért minősül nemzeti felszabadító forradalomnak.
Ám a sunyító elkövetők, ahelyett, hogy szembenéznének tetteikkel, azok takargatásának céljából folyamatosan minket szólítgatnak fel, hogy nézzünk szembe a múltunkkal. Vészterhes, hogy akadálytalan a történelmi tények efféle homályba borítása, ami nemcsak eltörlése a múltnak, hanem egyben nem létezett múlt teremtése, és sajnos, eredményes ránk erőszakolása. 

Ez a magyarázata annak is, hogy legyen szocializmus, vagy kapitalizmus, a nemzetidegenek magyar nemzetet fenyegető intézményesülése, érdemtelen előjogaik törvényesítése nemcsak változatlanul folyik, hanem erősödik. A robbanáshoz előbb-utóbb csak egy szikra kell.
Valamelyest érzékelteti a felgyülemlő feszültséget, hogy a közelmúltban az ellenzék egyik képviselő-jelöltje, mindezt látva, választási kampánya során Judapestnek nevezte Budapestet. A politikus nem szorul védelmünkre, de az esetmenet logikai képletének elemzése utólag is tanulságos lehet. Tényszerűen emlékezzenek választók és választottak, hogy politikusok, politológusok hada, tévék, újságok heteken át, óránként ismételve nácizmusról, antiszemitizmusról harsogtak.
Ürügyet szolgáltatva az EU-nak és a háttérhatalomnak az ellenünk irányuló támadásaira. Közösen olyan ügyet kerekítettek belőle, mintha világtörténelmi tragédia történt volna. Ezzel a kormánypropaganda hozzájárult ahhoz, hogy az ellenzéki képviselőjelölt 46%-ot szerezzen szemben az 51%-al. A 46% nagyon komoly eredmény. Budapest is hasonlóan veszett el. Nem kinevetnivaló, ahogy egyes kommentátorok tették, hanem félnivaló. (Az ellenzéki előválasztás keretében napjainkban is szolgálatkészen messze túljátszanak egy hasonló esetet). Viszont az ellenzék, köztük a méltatlanságát főpolgármesterként is bizonyító Karácsony Gergely és hívei, az őket nem zavaró, egy fazonra készült szóbeli támadásokon kívül komoly akadályokkal szinte nem is találkoznak. Fel kell már tenni azt a kérdést is, hogy miért van ez így?

A jogtalan betelepedés elnézése mellett egyes illetékeseink elfeledkeznek a népfelség elvéről, helyette sűrűn halljuk a vészterhes megfogalmazást, hogy a magyaroknak joguk van eldönteni, kikkel akarnak együtt élni. Ám a népfelség elve megköveteli, hogy a magyarokat kérdezzék meg, egyáltalán akarják-e még e csonka hazát is másokkal megosztani. Erre azonban nemcsak nem kerül sor, hanem a fejük felett valakik eldöntik, kikkel kell együtt élniük. A döntéshozók mindig viselik a felelősséget a nemzet akaratának figyelmen kívül hagyásáért. Ha ebben nem lesz gyökeres változás, nem lesz több kétharmad, kis idő múlva ötven százalék sem, akkor pedig nem lesz magyar megmaradás sem. Senkinek nem újdonság, hogy a bizalom aláásása beláthatatlan, váratlanul beütő következményekhez vezethet.
Eltájolt, kiábrándító, közvéleményt megtévesztő reagálás tüntetően háborogni a Judapest, vagy más nácinak minősített kifejezésen, a kiváltó okokról meg elfeledkezni. Választók és választottak közös ügyüket így veszítik el. Az illetékesek vegyék már észre, a nemzet javát az szolgálná, ha annak érdekében tennének, hogy senkinek ne legyen súlyos oka, de a legkisebb ürügye sem rá, hogy Judapestnek nevezze Budapestet! Ezzel bizonyíthatnák, hogy nekik tényleg Magyarország az első. Érzékelik, vagy nem, de ez ma már parancsoló, mivel nem vagyunk nemzetidegenek által kevésbé megszállt ország, mint a nyugat-európai országok, s a háttérhatalom által tervezett lakosságcserében sem vagyunk lemaradva. 
Ismert elfogadható indok és indoklás nélkül ijesztően sokasodnak hazánkban a világ szinte minden tájáról származó nemzetidegenek, betelepülők, betolakodók. Akadálytalanul vásárolnak fel ingatlanokat, szereznek meg javakat. Szaporodnak szervezeteik, erősödnek pozícióik, nő befolyásuk a kormányszervekre. Lényegre törőbben fogalmazva, a háttérhatalom fokozza felkészülését a 2022-es országgyűlési választásokra. A magyarság ezért egyáltalán nem örül az efféle tolakodó-betelepülési népszerűségnek. Akik tényleg szívükön viselik a magyar Magyarország sorsát, azoknak e folyamat ellen kell tenniük, nem pedig érte.

E tömeg ugyanis látszólag demokratikusan, de számunkra diktatúrát eredményezően döntő befolyással lehet a választásokra. Ahogy tették a hazai és nemzetközi háttérhatalmat nyíltan képviselő Karácsony Gergely főpolgármesteri székbe ültetésével, a munkáját a legtöbb tekintetben jól és eredményesen végző, népszerűséget élvező Tarlós István helyett. A nemzetidegenség hatványozódása még ijesztőbb annak ismeretében, hogy nem láttuk e politikai hiba elemzését, s felelősségre vonásról sem tudunk. Mindkettő rossz előjel 2022-re nézve.
Ki a nemzetidegen? Bármely országban az, aki nemcsak nemzetileg, fajilag (Ne hőköljünk vissza e kifejezéstől, hiszen minket is támadnak magyarságunkban is), hanem vallásilag, érzelmileg, erkölcsileg, viselkedésileg, a legtöbbször szociálisan, sőt politikailag is, akárcsak passzívan is, de különbözik az államalkotó nagy többségtől. Még fontosabb különbség, hogy mindezen és sok más szempontból nekik kellene érzékenyeknek lenniük a befogadókkal szemben, de ehelyett erőszakosan, sajnos, néha kormányzati szervek támogatásával, ők követelnek nagyobb és nagyobb érzékenységet a befogadóktól és mind több előjogot önmaguknak.

Még kölcsönösségre sem hajlandóak, hanem folyamatosan, mindenféle jogalap nélkül követelik, hogy a befogadó ország előnyösebben kezelje őket, mint a saját nemzetét. Akárcsak a muszlimok Nyugat-Európában. Siralmas, de egyes befogadók még arra is hajlandók, hogy a nemzetidegenek előjogait törvényellenesen törvénybe iktassák. Sajnos, ilyen kibicsaklás nálunk is megfigyelhető. Úgy nevezik, hogy „zéró tolerancia az antiszemitizmus ellen”, holott egyetlen elfogadható szempont, indok, ok sincs mellette, hogy ezt az egyetlen izmust így kitüntessük. Vele, körülményesen, szenvedve, vagy esetenként még büntetve is, de fennmarad a magyar hazafi és a hazafiúi érzés. Nélküle viszont világosabb, egyértelműbb, nyugodtabb lenne mindenki helyzete. De a nemzetidegen háttérhatalomnak ez nem biztosítana előjogokat. Érinthetetlenek, megnevezhetetlenek akarnak maradni, s ezzel gátlás nélkül visszaélnek. A többségében általuk, vagy pártfogóik által uralt tömegtájékoztató eszközök is „egy férfinak, két fiatalnak, zarándokoknak, külföldi állampolgárnak” és tucatnyi más módon nevezik meg a visszaélőket és bűnelkövetőket, ha már nagyon muszáj, csak azt nem mondják ki, amire pedig azok a legbüszkébbek: az önazonosságukat (identitásukat, hogy ők is értsék). 

Mindezzel lényegében megválaszoltuk az alcímben feltett kérdést, de messze nem merítettük ki. Meg kell érteni és értetni azt is, hogy magyar hazafiak számára mi nem lehet mérvadó. Amikor a sokasodó zsidó szervezetek valamelyike elhatárolódik valamitől, vagy valakitől, tiltakozik magyarok kitüntetése ellen, ki akar záratni a magyar politikai életből bárkit is, s ezt követeli is a magyar szervektől, a TEV nevű gárdája pedig folyamatosan „monitoroz” és jelentéseket készít a „magyarok antiszemitizmusáról”, stb.
E vonatkozásban még az igazán sikeres külpolitikánkban is bicsaklást bicsaklás követ. Hányszor állt ki a világ színe előtt az istenített Netanjahu Magyarország, vagy Orbán Viktor mellett? Egyszer sem! De ugyanezt a kérdést elődjeire és utódjára vonatkozóan is feltehetjük. A válasz ugyanaz! Sőt állandó az antiszemitázó vádaskodás mind izraeli részről, mind a nálunk létrehozott szidó szervezetek részéről. Magyar vezetők pedig, kellő felhatalmazás nélkül számtalanszor bocsánatot kértek Izraeltől azért, amit a magyar nemzet nem követett el, a leghatározottabban, érzelmi húrokat pengetve kiállnak Izrael mellett, a belpolitikában pedig az antiszemitizmussal szembeni zéró tolerancia törvényesítése mellett hihetetlen bőkezűséggel segítik egy párhuzamos nemzetidegen társadalomféle kialakítását. A hazafiak szerint minden kölcsönösséget nélkülöz e látványos és szolidáris magyar kötelezettségvállalás. Önkéntesnek talán nem mondható, bár ezt csak az érintettek tudnák bizonyítani, vagy tagadni.  
A nemzetidegenek, természetesen, lehetnek jó állampolgárok, de az alapvető nemzetpolitikai és történelempolitikai kérdésekben – kevés kivételtől eltekintve, akik szellemi nagyságokká nőtték és nőhetik ki magukat – nemcsak sohasem fogják a nemzet részét alkotni, hanem adott esetben szembe is helyezkednek a magyar nemzeti érdekekkel, ahogy ez történelmünk folyamán látványosan, az államalkotó magyarságunk számára fájdalmasan a kelleténél is többször be is bizonyították. Ellensúlyozására rámenősen próbálják bebeszélni nekünk az afféle téveszméket, hogy Magyarországot „zsidók és nem zsidók” lakják (magyarokról itt már szó sincs), „zsidó-keresztény értékeink” vannak, gyökereink pedig „keresztény-zsidók”, és sorolhatnánk vég nélkül. Honnan és mi célból kerülnek elő folyamatosan az ilyen, a nemzetidegen mániás tervek szerint kialakítandó helyzethez szoktató hamis kifejezések és téveszmék? És miért hiányzik a tárgyszerű cáfolat, a tüzesvérű küzdő helyreigazító kormányzati ellenvélemény?
Nem véletlen, hogy a szinte mindent kifogásoló és büntetni akaró EU sem emelt semmiféle kifogást e sokoldalú mesterkedési folyamat ellen. A letelepedési kötvények néven ismert akciónkat sem bírálta.

Mivel az éppen háttérhatalmi elemeket engedett be az EU-ba, akiket mi betolakodóknak tekintünk, de az unió csalogat, s a készbe ültetve őket olyan juttatásokat és előjogokat is nyújt nekik, amelyeket az éhező-sanyargó, vagy éppen a betolakodóktól és a nemzetidegenektől szenvedő saját állampolgárainak kellene nyújtania.
Világunkban mindenkinek, különösen az érdekelt feleknek meg kell érteniük, a tudatos állampolgár nem tekinthet el semmi olyantól, amit társadalmilag károsnak tart.
Például attól, hogy a tartalmatlan politikai korrektség, a visszaélésekre rámutató hazafiakkal szembeni diszkriminatív zéró tolerancia az antiszemitizmussal szemben, a ferdehajlamúak megbotránkoztató tobzódása, az ellenük fellépők vegzálása és hasonló társadalomellenes cselekedetek elnézése. Az eddigi gyakorlati tapasztatok szerint a hasonló eljárás törvényen felül helyezi a védelmezettjeit, javadalmazottjait, s mások számára elérhetetlen előnyöket biztosít nekik.
Ám a történelmi példák bizonyítják, hogy az efféle törvényen felüliség szemben áll a társadalmi igazsággal és egyenlőséggel, minek következtében a társadalom szemében törvényen kívül helyezi az alanyait ennek minden következményével együtt! Ezért ez minden elképzelhető szempontból felelőtlen eljárás azok részéről, akik kikövetelik, mert a társadalom szemében önmaguk helyezik törvényen kívül önmagukat (különösen kiéleződő politikai helyzetben), és azok részéről is, akik ezzel törvényen kívül helyezik őket.    

Még két fontos említetlen, vagy elhallgatott, de nagyon is szem előtt tartandó kérdés. 
Nálunk jelenleg ideológiailag-politikailag, sokszor erős érzelmeket mutatva és keltve, szavakban harcolnak az internacionalizmus ellen, ám a közigazgatási gyakorlatban alkalmazzák a betelepültekkel és a betolakodókkal szemben. Vajon a csendben rég betelepült, vagy a folyamatosan beözönlő nemzetidegenek esnek-e legalább olyan egészségügyi és közigazgatási szigor alá, mint a magyar állampolgárok, fizetnek-e, például, tb-járulékot, stb., vagy „érzékenységük” miatt eltekintenek tőle? 
Nehogy bárki is azt gondolja, hogy a háttérhatalom által ösztönzött és szervezett betolakodók és a betelepülők, legyenek régebbiek vagy mostaniak, a ferdehajlamú „érzékenyítőkkel” közösen, nem egyeztetnek egymás között, nem osztják meg az Európa, a nemzetállamok, s a fehér heteroszexuális emberek elleni akcióikat, terveiket. A szemünk előtt zajló eseményekből még az is felsejlik, hogy a szabadkőműves-zsidó pénzügyi háttérhatalom és az antiszemitának tartott iszlám képes hallgatólagos átmeneti szövetségre lépni a fehér emberek Európája ellen. Egyáltalán tudatosul-e ez a felmerülő veszély választókban és választottakban?
 
Ne tájoljuk el önmagunkat!
 
Ne menjünk el szó nélkül a rendszerváltás óta meggyökeresedett másik téveszme mellett sem. A legjobb esetben is ugyanis csak politikai tüneti kezelésnek minősíthető a világszerte állandósult, sőt erősödő kommunistázás is. Történelmileg meghaladott, szellemi-tudati lustaságot, maradiságot, politikai-elméleti bátortalanságot sugall, avagy megtévesztési szándék húzódik meg mögötte. Politikusok, politológusok, újságírók, közéleti személyiségek, beállítottságaiktól függetlenül könnyedén dobálódznak e minősítéssel.
Kommunistának, bolseviknak minősítik ellenfe-leiket, mintha azt hinnék, e ráolvasással el is intézték őket. Mulattató, amikor nyilvánvalóan nem kommunisták, lekommunistázzák egymást, tudva-tudván, hogy vádjaik nem igazak, hiszen mindketten tőkés politikusok, vagy politológusok.
Téves az is, hogy begyökeresedetten baloldalinak nevezik az ellenzéket, mikor pártjaik, vezetőik, de tagságuk is ugyanolyan kapitalista beállítottságúak, mint a kormánypártok. Tőkéseket pedig nevetséges baloldalinak nevezni, de ez a téveszme is tartja magát a kommunistázással együtt. Értelmes emberekről lévén szó, talán éppen ezért futamodnak meg attól, hogy a jelenlegi tények alapján megfogalmazandó valós vádakkal szembesítsék egymást. Mintha soha nem hallottak volna a történelempolitikai (emlékezetpolitikai) szemléletről, amelynek irányítania kellene a lépteiket, no meg a szavaikat. Már amennyiben országukat, nemzetüket akarják szolgálni, nem pedig szűk párt-, csoport, vagy faji érdekeket.
A jelenlegi körülmények között a kommunistázás lényegtakaró, mert a mai bajokról, a jelenlegi, közismerten nem kommunista bűnösökről, hazaárulókról vonja el az állampolgárok, a közvélemény figyelmét. A történelem menetétől lemaradva régebbi fogalmakat, minősítéseket sulykolnak, a mai valóságot elrejtik önmagunk és a közvélemény előtt. Nem helyes irányba tájolnak, hanem akarva-akaratlanul, de önmagukat és a közvéleményt altatják. 

A közvélemény formálására hívatott politikusok, politológusok részéről, sajnos, lépten-nyomon ezt tapasztaljuk hazánkban is. Holott a hazai és a külső bajok, amelyekkel küszködniük kell, a szervezetek és személyek, akikkel politikai harcban állnak, nem a letűnt szocialista rendszer maradványai, képviselőik nem „a Kádár-rendszerből hozták magukkal” a bajokat, hanem a kapitalizmus termelte ki, akárcsak őket magukat. Az öntévesztő, a bajok természetét elhallgató, félrevezető eljárás, mégis naponta jelen van a mi tömegtájékoztatásunkban.
Történelmietlen és káros, a valóságról a múltra tereli a figyelmet. Sokan emlegetik a XXI. századot, de nem tudják, vagy nem merik megfogalmazni a mondanivalójukat a XXI. század körülményeinek, követelményeinek megfelelően. Nem azzal vádolják vitapartnereiket, vagy bíráltjaikat, amit ma művelnek, hanem ettől a valóságtól elvonatkoztatva valami olyannal, ami a múlt. Nemegyszer közös múlt, ezért a bíráltak nem is tiltakoznak ellene. Lepereg róluk, ám az igazi baj az, hogy a közvéleményünkről is, ami viszont a körültekintést elmulasztó vádlók vereségét jelenti.
Nem kellene feledni, hogy olyan, amilyen (azaz a háttérben nemzetidegenek által vezényelt), de volt rendszerváltás, ezért a jelen politikai harcaihoz a múlt kánonjai már nemcsak nem illeszkednek, hanem megtévesztően idegenek. A mai problémákat, köztük a hódító világjárványt és a bódító szellemi mételyt nem a kommunisták, a szocializmus, hanem a tőke, a kapitalizmus szülte. Igazán nem lenne nehéz kideríteni ezt, s abból kiindulni, amit már sokan és szerencsénkre egyre többen helyesen hangoztatnak: a globalista kapitalizmusban a vízválasztó nem a kommunistaság és a kommunistaellenesség között húzódik; a törésvonalat az jelenti, hogy a nemzetéért vagy ellene politizálnak. Akik ezt nem látják, azok a legjobb szándékaik mellett is objektíve a nemzet ellen politizálnak, akárcsak azok, akik látják, tudják, és tudatosan teszik. Túl sokszor tökéletes a szembenállók összhangja.     

Más vonatkozásokban is észnél kell lennünk, mert az EU és a háttérhatalom által szervezett álcivil, álszexuális és egyéb szervezetek folyamatosan félrevezetnek, zavart keltenek, s egyre agresszívebbek. Az élharcos a politikai mozgalommá szervezett LMBTQ. A nemi ferdeségek, az „érzékenyítés”, a nemváltó operációk és egyéb természetellenes őrültségek népszerűsítése és terjesztése ugyanis, mind, mind kifejezetten emberiségellenes bűntett. Sajnos, a világ jelentős része a hatványozódó habarodottságot csúcsszintű bölcsességnek tartja, míg a közös történelmi bölcsességeinket értelmetlenségnek, eszementségnek kiáltja ki. Mesterkedéseik minél inkább felzaklatják a világot és elaltatják éberségét, annál kevesebb figyelem jut a háttérhatalom akcióira. Ez a háttérhatalom által rájuk bízott fő politikai feladat. Aki nem csúszik-mászik a szexuális terroristák által kitalált őrültségek előtt, nem kér bocsánatot, kitart a véleménye mellett, azt ellenségnek tekintik.
Így járnak el J. K. Rowlinggal, a Harry Potter-könyvek szerzőjével, aki nyilvánosan szembeszegül az agresszívan terjeszkedő gender propagandával. Robbantásos merénylettel, megerőszakolással és gyilkossággal fenyegetik. A genderizmus a háttérhatalom egyre fontosabb eszközévé válik. Gyakorlóitól idegen a józan tudatosság. Büszkeségnek nevezik, de képtelenek megfogalmazni, hogy pontosan mire is büszkék.
Gyógyítandó betegségükre, ferde hajlamukra, vagy arra, hogy egymást egyre jobban elkorcsosítják, avagy arra, hogy mindezzel kárt okoznak önmaguknak, a társadalomnak, s az emberiségnek? De azok sem lehetnek büszkék, akik a ferde hajlamok terjesztőivel szembefordulókat korlátozzák. Mintha nem látnák a nyugat-európai fejleményekből, hová vezethet ez nálunk is.
Álnokul hirdetik, az a baj, hogy a magyar kormány a kiskorúak védelmére törvényt hozott, nem pedig az, hogy a világméretűvé váló deviáns ferdehajlamú agresszió ellen törvényt kellett hozni. Azt megvédeni, ami évezredeken át jogi törvény nélkül is a legtermészetesebb törvény volt, ám ők most nemcsak megkérdőjelezik, hanem törölni akarják, azaz a kihalás útjára akarják terelni az emberiséget, amelyen ők már oly büszkén haladnak. Mit követel ilyen körülmények között a magyar megmaradás parancsa?
A felnövekvő korosztályokat úgy neveljük, természetes és megkérdőjelezhetetlen legyen számukra, hogy magyarok, családban nevelkedett fiúk és lányok. Támogatni kell a törvényt és az azt megvalósító kormányt, hogy tovább tudjon lépni. Ne tekintsük üres jelszónak az általa megfogalmazott tételt, hogy együtt sikerül! 
 
Kikben nem bíznak az oltáselleneseknek minősítettek?
 
Meg kell érteni, olyan időket élünk, hogy mellébeszélni tilos. Az emberek szemében gyanút kelt, ha senkit nem érdekel komolyan, senki nem nyomoz utána céltudatosan, honnan eredt a koronavírus és kellő időpontokban és helyeken honnan tűnnek elő a mutánsai. Az emberek azonban már több mint sejtik, hogy ez mindaddig folytatódik, amíg a háttérhatalom el nem éri aljas célját.
A Nature tudományos folyóiratból közismert, hogy a Fort Detric amerikai katonai laboratóriumnak 2015-ben sikerül olyan koronavírust létrehoznia, amely emberről emberre terjed. Bill Gates 2018-ban megszerezte e vírus szabadalmát. Ezzel jogi vonatkozásban a kör bezárult; ugyanis természeti képződmény nem szabadalmazható, csak emberi alkotás! A vírus tehát mesterséges. Nem véletlenül az sem vált közismerté, hogy augusztusban az amerikai hírszerzés is nyilvánosan elismerte, ember alkotta vírusról van szó, nagy valószínűséggel megállapítható az eredete, de még nem hozhatják nyilvánosságra.
Márpedig, ha ellenségüktől származna, valószínűleg nem ingadoznának megnevezni! Ahelyett, hogy ezen a vonalon haladnának tovább a vírus eredetének felderítésében, sok országban nemcsak erőltetik az oltást, hanem tucatnyi tisztességtelen módszerrel próbálják rávenni az embereket. Ajándékokkal, kedvezményekkel, lottóval, miegymással ösztönzik azokat, akiknek kételyeik vannak az „oltakozással”, a „szurival” szemben. Még alig tudunk valamit az ismét a semmiből előtűnt, s a negyedik hullámnak nevezett delta meg a delta plusz mutánsokról, de már sajtó, orvosok, politikusok javasolják, hogy a beoltottak minél előbb vegyék fel ellene a harmadik Pfizer oltást. Az emberek természetes szakmai tájékozatlansággal azonban nem visszaélni, hanem eligazítani kell őket. Ám körültekintő tudományos magyarázat helyett világszerte egyebet sem hallanak, mint azt a szakszerűséget mellőző bizonygatást, hogy a vakcinák hatékonyak és biztonságosak, s hogy a vírus ellen nincs más védelem, s egyre több közvetett kényszerítő intézkedéssel találkoznak. Pedig a gyakorlat naponta cáfolja a sulykolt háttérhatalmi téveszmét tükröző állítást is, hogy aki beoltatta magát, az védett, aki nem, az pedig potenciális súlyos beteg. 

A háttérhatalom a koronavírus világjárvánnyal, akár ő szervezte (ez a valószínűbb), akár csak ráépült, s eszközként alkalmazva nemcsak megkezdte az emberiség hozzászoktatását a halál gondolatához, hanem nekilátott az általa nyíltan meghirdetett irtásának. Megrendítő, hogy sokan nem akarják észrevenni. Ezt sem írható a véletlen számlájára. Elszoktattak bennünket attól, hogy fegyelmezetten megfogalmazzuk önmagunknak, mi történik, s hogy tudatosan éljünk. Ezért most már nem megrémülnünk kell, hanem cselekednünk. Tudatosan. Azaz cselekvésünknek ne a politikai korrektség, zéró tolerancia, vagy kíméletesség legyen a jellemzője a háttérhatalmasokkal szemben, akik halálunkat nemcsak megtervezték, hanem, szervezik és előidézik.
A tragikus és ellentmondásosan megítélhető világhelyzet indokoltan vezet feszültségre, idegességre, ellentmondásokra, amelyeket azonban a helyükön kell kezelni, a minősítő szavakat alaposan meg kell válogatni. A tárgyalt kérdések helyes értelmezéséhez, ha csak egynéhány kérdés kapcsán, megnevezés nélkül, kelletlenül, vonakodva, de bírálnunk kell hazai fejleményeket és tényezőket is.
Hazafias tudattal tesszük, remélve, hogy így is fogadják. Őszinte segítni akarással, méltányolva, hogy a felmérhetetlen globális nyomás alatt is a nemzeti érdekeinket sikeresen védő kormányzati hatóságainknál, a pártjukon állva, kötetlenebben, szabadabban, külső, belső háttérhatalmi elvárások állította korlátok, s úgymond „jogállami” megkötöttségek nélkül fejthetjük ki meglátásainkat. Fájó volt hallani, majd írásban is látni a megérdemelten köztiszteletnek örvendő, s a negyedik hullámról már tényként szóló felelős politikus szájából, hogy „aki még azon gondolkodik, hogy valamiféle álhírek gyártásával vagy propagandával gyengítse az oltási kedvet, legyen nagyon óvatos, mert őket mind egytől egyig személyes felelősség fogja terhelni az esetleges halálesetekért és az esetleges károkért”. Bár nemigen tekinthető egyéni véleménynek, nyeljünk egyet annak tudatában, hogy közös nemzeti, nem pedig holmi személyes érdek, hogy ugyanilyen világosan szóljunk erről mi magunk is. 

Ne hagyjuk eluralkodni ezt a hozzáállást. Annál inkább ne, mert az említett helyzet ugyancsak közös akaratunk ellenére, be is következhet. Azokból a helyes politikai jelszavakból induljunk ki és maradjunk is meg mellettük, hogy senkit nem hagyunk az út szélén, és hogy minden élet számít.
Ne osztódjunk, nem vagyunk egymás ellenségei; ellenségeink viszont közösek: a háttérhatalom és konkréten a hazai ügynökei, bár hazainak egyre kevésbé lehet nevezni, legyen inkább belföldi. A gyógyszeripari maffia, köztük a bevételét saját beismerése szerint megduplázó (valójában lehet, hogy megháromszorozó), s az EU-nak szállítandó vakcina árát a minap jelentősen megemelő Pfizer ilyen rosszat sejtető szavak hallattán dörzsölheti a kezét. Még inkább fájdalmas a határvonal átlépése, több millió állampolgár minden jogi alap nélküli fenyegetése a tőlük teljesen függetlenül esetleg bekövetkezhető tragikus események miatt. Az ilyesmi mögött az emberek néminemű háttér-támogatottságú bátorságot, vagy ösztökélést sejthetnek.
Ugyanis, nézzük csak, mi is bizonyul felelős eljárásnak olyan helyzetben, amikor az életünkről van szó? A megalapozott kétoldalú tisztázási szándék, a kormány támogatása a háttérhatalmasokkal szemben, avagy a világjárvánnyal összefüggő politikai, egészségügyi és egyéb tényeknek és létkérdéseknek az elhallgatása, válasz nélkül hagyása? Netán a járványnak olyan kezelése, mintha a világon semmivel és senkivel nem lenne összefüggésben, mintha csak a világűrből érkezett volna?
Nincs Kína (Wuhan), nincs USA (Fort Detrick), nincs WHO, nincs EU, nincs a Nagy Újraindítást a Világgazdasági Fórumon (WEF) meghirdető davosi Klaus Schwab, nincs az emberről emberre terjedő elismerten mesterséges koronavírus szabadalmát megszerző Bill Gates (akinek az apja is vezető szabadkőműves volt), s aki az egész világot be akarja oltatni, de még gyógyszeripari maffia sem, lefizetett, vagy kényszerhelyzetbe hozott politikusok, álcivil szervezetek, kormányok meg szóba sem jöhetnek.
Nemcsak beszédes, vádló is, hogy az elhallgatott tények, az ellentámadás hiánya, sajnos, világjelenség. Kinek áll érdekében, hogy az emberek ne legyenek tájékozottak abban, mi történik a világban, körülöttük, velük és most már szó szerint bennük is? Helyesen naponta figyelmeztetik az embereket, a gyógyszerek mellékhatásairól kérdezzék meg orvosukat, gyógyszerészüket. A világsajtóból a vakcinák mellékhatásairól naponta több tucatnyi, nemegyszer tragikus esetről értesülhetnek. Bejárta a világot az is, hogy a Pfizer a kikényszerített szerződéseiben kiköti, hogy nem vállal jogi felelősséget a (sokak által kísérletinek minősített) vakcinája által okozott egészségkárosodásért, vagy halálesetért. Miféle „erkölcs” vezérli? A kormányok miért akarják eltájolni az embereket, mikor erről és egyre több kétes kérdésről, az okkal egyre kevésbé hallgatag nagy többség az egyszerű sejtésnél jobban ismeri már a választ? Az igazi illetékeseknek, a háttérhatalmasoknak hivatalból senki nem meri feltenni e kérdéseket.
Őket parancsoló fenyegetni! Minket az ésszerű politikánkért számtalan külföldi támadás ér. Az ésszerűséget megtartó társadalmi összefogással el kell kerülni a nemzet újabb mesterséges megosztását beoltottakra és beoltatlanokra. Ellenkező irányba ható eljárás szembenáll a Nemzeti Egység Rendszerén (NER) belül egy évtizede kötött, eléggé passzívan, de fennálló, ezért aktivizálandó társadalmi szerződéssel, hogy „Legyen béke, szabadság és egyetértés.” Ehhez csak a nemzetellenes és nemzetidegen ellenzék nem csatlakozik. Az ellentmondásos, de tudatos eljárással javítható helyzetben az oltástól ódzkodókat nem lehet eleve kizártnak, sőt büntetendőknek kikiáltani, s akár egyet is az ellenzék karjaiba dobni. 

Valamennyien látjuk ugyanis – azok is, akik erről többet tudnak, de hallgatnak – hogy világszerte tekintélyes orvosok, sőt orvosi csoportok növekvő számban nem véletlenül kongatják a vészharangot. Hatással vannak az emberekre, mert érthetően és tudományosan fogalmazzák meg aggályaikat, valamint kutatásaik olykor ijesztően hihetetlen orvosi és politikai eredményeit. Mindezt nem lehet, nem szabad meg nem történtként kezelni. Az emberek általában bíznak kormányzati szerveikben és saját orvosaikban, akik azonban érthető és tudományos cáfolat helyett, a hatvan éven felüli (miért pont csak ez a korosztály?) oltatlanokról a legutóbbi rendelet szerint hetente névszerinti listát vezetnek, ami a kényszerítéssel, fenyegetéssel határos, holott az illetékesek nem győzik hangsúlyozni, hogy az oltás ingyenes és önkéntes.
De azt is tudniuk kell, hogy az alkotmányt nem írhatja felül törvény, a törvényt pedig rendelet. Ezért az intézkedés helyes értelmezéshez ki kell mondani, hogy a kétes minősítésű listázást addig kellene bölcsen és bátran visszavonni, amíg nem okozott visszavonhatatlan és előreláthatatlan károkat. Ugyanis az emberek a kormányban, az orvosaikban bíznak, nem szabad őket egymással szembeállítani.

Ám tiszteletben kell tartani, sőt követni kell őket abban, hogy nem bíznak a gyógyszeripari maffiában, nem beszélve a háttérhatalomról, amelynek előtérbe tolt vezetői túl soknak tartják az emberiséget és nyílt csökkentési terveik megvalósításán mesterkednek. Hosszú távon ismeretlen mellékhatású oltóanyagokkal emberek milliárdjait oltogatják, nem egyszer, hanem "emlékeztetőül" rendszeres időközként. Gondoljunk csak bele, kiben nem váltana ki gyanút csak az, amit hivatalosan már tudhat. Ezért az ódzkodás az általuk gyártott és ajánlott vakcináktól.
Ilyen ellentmondásos körülmények között nem listázni, elítélni, pláne nem büntetni kell az embereket, hanem tárgyilagosan el kell magyarázni a helyzet valamennyi fontos vonatkozását, bizonyítva a vírus eredeti forrását és az egymást követő mutánsok megjelenésének okát. Ha e kezdettől fogva elsődleges, de világszerte gyanúsan elhanyagolt problémákat megoldják, kiderülhetnek olyan körülmények, amelyek indokolatlanná tesznek minden hasonló oltási erőltetést. Merthogy az ok nélkül nincs okozat tétel a vírusok világára is érvényes.
Ez még akkor is indokolt lenne, ha a gyógyszeripari maffiának semmi más célja nem lenne, mint a bevétele növelése, mivel azonban a nyíltan emberiségellenes háttérhatalomtól elválaszthatatlan, a kételyek több mint indokoltak. S ezt nemcsak a közemberek, hanem a kormányzati szervek is tudják. Sőt a közembereknél sokkal többet kell tudniuk. Annak pedig minden félben tudatosodnia kell, hogy csak együtt boldogulhatnak, s még az is lehet, hogy jövőjük is csak akkor lesz, ha tudatosan összetartanak.         
 
Ceterum censeo, háttérhatalmasok esse delendam
 
A világban egyre inkább tudatosodik a nemzetektől elidegenedett szabadkőműves rasszista háttérhatalom léte, összeesküvése, szándéka, s hogy valószínűleg ő keltette a világjárványt, a szellemi-tudati mételyt pedig biztosan. Mindennek a rendeltetése az önmagából verbuválandó világkormány létrehozása, a világhatalom megszerzése, az emberiség létszámának radikális csökkentése céljával.
Ennek tudatosításáról maga a háttérhatalom gondoskodott, hiszen mindezt kimondja a Rockefeller jelentésben, a davosi Világgazdasági Fórum „Nagy Újraindítási” programjában, az EU vezérkarának segítségével az Európa elleni muszlim invázió megszervezésével, a ferdehajlamok rohamos terjesztésével, az ENSZ és a WHO megszállásával, Soros üzelmeivel, a G5 erőltetésével, Schwabbal, Bill Gatessel, a gyógyszermaffiával, BLM-el, és sok minden mással. A háttérhatalmi világkormány gondolata nem mai keletű, régóta dédelgetik.
Az interneten található elemzések felhívják rá a figyelmet, hogy a szabadkőművesek bibliájának tekintett „Cion bölcseinek jegyzőkönyveiben” is többször és hangsúlyosan szerepel. A világjárványra is van utalás, mint a célt elérendő egyik eszközre (kiemelések tőlünk): „ … úgy érhetjük el, ha minden országban megzavarjuk a nép és kormány közti viszonyt, annyira összetörve az emberiséget egyenetlenséggel, gyűlölettel, veszekedéssel, irigységgel, sőt még sanyargatások alkalmazásával, éhínséggel, betegségek beoltásával, nyomorral is, hogy a gójok ne lássanak más kivezető utat, mint azt, hogy menedéket keressenek a mi teljes pénzbeli és minden egyéb vonatkozású főhatalmunknál.” Akár a davosi „Nagy Újraindítás” alapgondolata megfogalmazásának is tekinthető. Ám az idézetet követi annak az útnak az akaratlan megnevezése is, amelyet a világuralomra törekvők veszélyesnek tekintenek, de amelyre az emberiségnek haladéktalanul rá kell lépnie. „Ha azonban lélegzetvételhez juttatjuk a világ nemzeteit, aligha valószínű, hogy valaha is elérkezik az a pillanat, amely után áhítozunk.”  

Ne feledjük tehát, hogy a világkormány létrehozására törő háttérhatalmasoknak az első nagy fegyverét az emberiség önmaga szolgáltatta azzal, hogy évekig nem hitte el, hogy komolyak a bejelentett szándékaik, amivel jelentős időt és előnyt nyertek. A másik nagy fegyverük, amellyel mindenki sebezhető, vagy zsarolható, most kerül bevetésre. Az alapvető jogok, szolgáltatások igénybevételét kötik az oltáshoz, jogkörök szűkítésével akarják rábírni az embereket az oltás felvételére, sőt lehetővé teszik, hogy a munkáltatók önhatalmúlag megköveteljék a dolgozóiktól az oltás felvételét. Ha az emberiség ezt hagyja kifejlődni, igencsak sötét anarchikus jövő vár rá. Nálunk ez még nem rendszer, de nem megnyugtató, hogy előjelei jelentkeznek.
Az emberek nem értik, hogy a háttérhatalom szekerét toló, nem kisebb veszélyt jelentő Pride-val, az NGO-kal, a nemzetellenes ellenzéki vezetőkkel és amazonokkal, a magyarellenes bűnözőkkel szemben az erre választott hatóságaink miért nem mernek már évek óta hatékony eljárásokat alkalmazni? Miért a fentiek ellen tiltakozó, vagy kétes dolgokra rákérdező, no meg a hajléktalan védtelen állampolgárok lehetnek felelősségre vonható célpontok? A harmadik nagy bevetésre kész fegyverük, hogy nemcsak a nemzeti, vallási, faji, nemi önazonosság-tudattól, hanem a személyi tulajdontól is meg akarják fosztani az embereket. (Az USA-ban már meg is kezdődött az ingatlanok jogtalan eltulajdonítása). Gyökértelen, tudatlan és tudattalan, minden tekintetben tőlük függő zombikra van szükségük. Belőlük is néhány milliárddal kevesebbre.

Mivel Covid betegség, vagy vírus, mintegy helyettesítve a megszokott, de rejtelmesen eltűnt influenzajárványt, valóban szedi áldozatait, az emberek elismerik, hogy a világméretű oltási kampány mögött van egészségügyi ésszerűség. A kötelezővé tételéről beindult egyre aktívabb ugyancsak világméretű gyakorlatból és vitából azt is tudják azonban, hogy jogi alapja nincs, hiszen úgy is indították, hogy ingyenes és önkéntes. A jogállamiságra oly érzékeny EU ezt a tagállamaiban már tendenciánál is erőteljesebb erőszakos „oltakozási” törekvést nem veszi észre, csak a magyar gyermekvédelmi törvény szúrja a szemét! 
Az önkéntes oltás sok országban válik egyre kötelezőbbé, de az eredményeiből a hozzáértő szakemberek egyre inkább kiderítik, hogy nem védőoltás a szónak a hagyományos és szigorúan tudományos értelmezésében, hanem csak megkönnyíti a betegség átvészelését, de a mellékhatásai és végső eredményei teljesen elhallgatottak, s ez kételyeket kelt. Azt is megerősítik, hogy az embernek vagy megvan a természetes immunitása és akkor nem kapja el a betegséget, vagy csak azt követően lesz immunis, ha átesik rajta.
Ezért úgy vélik, hogy az oltás egyoldalú erőltetése és más védekezési eszközök (ivermectin, abdala) nem létezőnek tekintése nincs összhangban a kodifikált nemzetközi bioetikai normákkal és emberi jogokkal. Szerintük nem lehet eltekinteni attól sem, hogy a Pasteur Intézet kifejezetten hatékonynak találta az ivermectint a koronavírus leküzdésére, ezt a Jerusalem Postban izraeli orvostudósok is megerősítették, más komoly intézetek a megelőzésre is alkalmasnak tartják, s mindezt immár több ország gyakorlata is bizonyítja. E kétségtelenül következményekkel járó kérdésekben azonban egyoldalú hatósági-kormányzati döntések uralkodnak, esetenként az embereknek bemondásra kellene elhinnünk valamit, a kérdezést, kételyt rosszallják, imitt-amott már tiltják is, szakmai ellenérvelés nélkül oltásellenességnek nyilvánítják, s csak azt hajtogatják, hogy valamennyi vakcina hatékony és biztonságos. A kormányoknak érezniük kellene, hogy a kialakult helyzetben ennyi nagyon kevés a bizalom fenntartására. Az oltásellenesek nagyobb része ezekben a létfontosságú kérdésekben keresi az igazságot, de a háttérhatalom a jelek szerint elhallgattat sokakat, az a benyomás, hogy egyes kérdésekben még bizonyos kormányokat is.
Pedig a világjárvány felszámolása e kérdések tisztázásán keresztül vezet, ezért a végső megoldás lehet tragikus is az emberiségre nézve, ha továbbra is hanyagolja a megoldásukat, a pártatlan oknyomozást és tényfeltárást. Ezért kell mindenkinek észnél lenni, megőrizni a józan tudatot.  

Mivel mindennek gyakorlati kivitelezése mégis a többségükben kiszolgáltatottnak tűnő kormányokra hárul, a kényszerű döntésmechanizmus (az alkotmány, törvény, rendelet előbb említett viszonya) szokatlan eljárási stílus bevezetésével jár. Ennek okán kialakulóban van tiltakozási hullám a kormányok ellen, holott az állampolgárok tömegmozgalmainak is az igazi ellenségre kellene összpontosítani.
Azokra, akik az emberiség ellenségeivé nyilvánították önmagukat. Ezt azonban a kormányoknak kellene a tömegek tudomására hozni. Kitől várhatnak a kormányok segítséget, ha nem a saját népüktől? Védekezni, harcolni kell a betegség, vagy vírus ellen, de ez a harc könnyen eredménytelen lehet, azaz az emberiség vereségével végződik, ha továbbra is egyoldalú marad, és főleg ha nem tudatosítja azt, ami már nyilvánvaló: a vírusjárvány és a háttérhatalom nem függetlenek egymástól, s ha nem szigeteli el, nem ártalmatlanítja a háttérhatalmat, vereségre van ítélve.      

A mulasztás következménye a szemünk előtt: a politikailag egészségtelen helyzet, miszerint a legtöbb ország lakossága, közvéleménye tájékozottabb a háttérhatalom és a világjárvány összefüggéseiben, mint amennyit a kormányaik elmondanak nekik. Nem is megbízhatatlan forrásokból szerzik értesüléseiket, hanem a háttérhatalom meghirdetett „programjából”, szervezeteitől és ügynökeitől, akik nem titkolják emberellenes szándékaikat.
A kormányok és a lakosságok efféle viszonya rontja az erőviszonyokat, akadályozza a világtudat, az önazonosságtudat fejlődését. Hallgatással, titkolódzással nem lehet sikeresen szembeszállni a világ leggátlástalanabb erőivel. A kormányzati szerveknek nagyobb segítséget kell nyújtaniuk a közvéleménynek a saját helyzetük, a világpolitikai kötelezettségeik megértetésében.
Ez világszerte az a hiánycikk, amely a háttérhatalom befolyására utal. Olyan kötelmekhez kell tartaniuk magukat, amelyeket vagy vállaltak, vagy rájuk kényszerítettek, s amelyek nemcsak korlátozzák mozgásterüket, hanem meghatározzák eljárásuk módját is. Mivel erről nem beszélnek/beszélhetnek, nem kapnak elég lakossági támogatást a helyzetük könnyítéséhez. 

Ami minket illet – s amennyiben az említett helyzet fennáll – a politikai támogatást és erőt adó nemzeti konzultációk valamelyest segítenek áthidalni az ellentmondásos helyzetet. Ennek is nagy a jelentősége, mert a magyarság sincs felkészülve/felkészítve a háttérhatalom aljas egészségügyi, szellemi-tudati támadásaival szembeni védekezésre, ellenállásra, nem is beszélve az életbevágóan fontos ellentámadásról.
Néha még olyan benyomás is keletkezik, hogy ezt nemcsak az ellenzék akadályozza, hanem fékeznek más körülmények is. Az EU-val szemben vívott igazságos politikai harc is elvonja erről a tudatos figyelmet. Az áll érdekünkben, hogy ne az egyébként elkerülhetetlen és szükséges vita játssza a főszerepet, hanem a közeljövőre összpontosító átgondolt és összehangolt cselekvés. Magyarország ezzel próbálkozik, ezért a háttérhatalom ügynökeinek állandó célpontja.
Másoknak viszont szövetségese. Ezért ne tekintsük felesleges, vagy formális dolognak, hogy a magyar kormány nemzeti konzultáció keretében, fontos kérdésekben hozandó döntés előtt, megkérdezi az emberek véleményét, hogy annak ismeretében hozza meg a végleges döntését. Mielőtt legyintenénk, legyünk ezúttal is észnél. Gondoljunk csak bele, meg tudnánk-e nevezni másik tőkés ország kormányát, amely így jár el? Sőt, igényelnünk, netán még követelnünk is kell a további hasonló akciókat, egyre aktívabb párbeszédet.
Akkor is, ha a világhatalmi erőviszonyok és a hihetetlen háttérhatalmi nyomás miatt nem egyszerű, ajánlatos lenne, ha a kormány elé kerülő, úgymond napi feladatok mellett, a hazafiakat alapvetően érdeklő nemzetmegmaradás, a háttérhatalom és a vírusjárvány összefüggéseinek kérdéseiről is megkérdezhetne bennünket.
Közvetve kiérezhető, hogy a kormány az eddigi konzultációs kérdésekben is érvényesíteni törekszik a magyar megmaradás követelményeit, de e vonalvezetést érthetőbben, érzékelhetőbben, tudatosabban, kellene fejleszteni, erősíteni. Kormány, ország, nemzet, társadalom akkor képes egységben lépni, ha mindegyik fél kellő mélységben és egyértelműsítve ismeri az alapvető igazságokat és összefüggéseket. Ebben még van mit tennünk. 

A tudat az egyik legbonyolultabb társadalmi jelenség. Védelméhez szükség van ma mindarra, amit az eddigiekben említettünk, és még valamire. Tudásra. Tudni, mi történik a világban, országunkban, társadalmunkban. Ezért felelősek a választók is, de ebben sokkal nagyobb a választottak felelőssége. A szükségtelen titkosítások, a kínos hallgatás a nyilvánvaló összefüggésekről óhatatlanul elégedetlenséget, gyanút keltenek, s a külső és belső ellenfeleket hozzák helyzetbe, ahelyett hogy az emberek eligazodását könnyítenék meg.
Nem baj tehát az sem – amire pedig egyesek panaszkodnak – hogy sok virológus jelenik meg, az emberek önmaguk törekednek rá, hogy a létkérdésekben tájékozottabbak legyenek. Minél többet tudunk, annál tudatosabbak leszünk önmagunk is, szavaink és tetteink is, ami jobb nekünk, környezetünknek, országunknak. A tudás – hatalom!

Égető szükség van rá. A háttérhatalom ki akar irtani minden nemzeti, faji, vallási, nemi, de még nyelvi önazonosságot is. (Ezért is helytelen identitásnak nevezni). A globalizmus főszereplői, a nagy technológiai cégek még azt is elérték, hogy országokon belül ők közvetítsenek a lakosság és a kormányzati szervek között.
Az utóbbiak sokszor immár Facebook posztokon jelentenek be fontos kormányzati döntéseket, amelyekről esetenként máshol nem is értesülhet az állampolgár. A nyugati országokban már ipari szintre emelték az agymosást. Fő eszközeik az álproblémákra alapozott elterelő műveletek. Több országban tervezik újságírók helyett mesterséges intelligencia alkalmazását „tömegtájékoztatási” tartalomgyártásra. Így „megmentik” az újságírót és az olvasót egyaránt a gondolkodás terhétől, s kis idő múltán mindenféle tudattól is.
Az USA-ban és néhány más országban, az üdvözlőlapok terén már bevezették e gondolkodásmentes módszert. Ronda külalakú, kelekótya szövegezésű üdvözlőlapokat lehet vásárolni, hogy az emberek ne gondolkodjanak azon, mit akarnak, akarnak-e egyáltalán tudatni valamit a másikkal. 

Nem kizárt, sőt valószínű, hogy a visszalépés az efféle globalizmusból haladás lenne az emberiség részére. Visszatérhetne a bölcsészethez, amely mint társadalmi igény, de mint oktatandó tantárgy is megszűnőben van. A mesterséges intelligencián nevelt fiatalabb korosztályokban talán akadnak olyanok, aki azt sem tudják, mi az.
Ha a háttérhatalmasok uralomra jutnának, soha nem is tudnák meg. A mesterséges intelligenciát azonban a természetes emberi intelligencia hozta létre, akkor működteti, módosítja, amikor akarja, s törli, ha kell. Így az soha nem uralkodhat rajta. 
Bízzunk abban is, megértésre és elfogadásra talál, hogy a fenti és a sokasodó hasonló elemzések, megállapítások, bírálatok célpontjai kizárólag az említett hibák, közömbösség, ellenjavallt jelenségek, mulasztások, elidegenedés, amelyeket csakis a minél szélesebb tudatos, tudó, helyesen és teljesen tájékozódó és tájékoztatott állampolgárok nemzeti egységének kialakításával, azaz természetes intelligenciánk egyesítésével győzhetünk le.
E megőrzendő és meg-megújítandó egységre, minden más érdeket meghaladóan, mindenekelőtt a magyar nemzeti egység követelményeit szem előtt tartva, választottaknak, választóknak egyaránt rendíthetetlenül kell törekednünk. 
 
Mondandónk rövid összefoglalása. 
Ha ez emberiség, annak ellenére, hogy a háttérhatalom kiirtási terveivel hadat üzent neki, s a csata eddigi menetében csak neki vannak veszteségei, naivan elhiszi, hogy a vírus-világháborúban játszandó szerepe csak a vég nélkül előtűnő hullámok elleni szorgalmas napi küzdelmére korlátozódik, vesztesként marad a csatatéren. A hozzá képest maroknyi háttérhatalmasokat kell elszigetelnie, ártalmatlanítania, s ezzel nemcsak a vírus világháborút, a jövőjét is megnyeri.   

Ismét ránk leszűkítve a kört. 
Történelmileg nem dőlt el, s ennek okán ma még senki nem is döntheti el, kinek van igaza, oltáspártiaknak, vagy oltásellenzőknek. (A beoltottak és a beoltatlanok sokkal szűkebb fogalmak). Ennek okán, az ismert tények, kételyek, ellentmondások, árulkodó jelek láttán senki nem neheztelhet a „másról másként szólni merőkre”. Nem az egymás elleni, hanem a közös ellenség elleni harcra kell összpontosítania MINDENKINEK! Haladéktalanul! Bírálóan-önbírálóan meg kell érteni, amíg nem leszünk a helyzet urai, még az sincs kizárva, hogy részlegesen, vagy teljesen, de mindketten tévednek, avagy mindkettőjüknek igaza van.
Kerülendő hát a vitánkban az elmarasztalás, kirekesztés, pláne a kényszerítés, fenyegetés és büntetés; kizárólag az igazság tudatos és őszinte együttműködésben történő kiderítésének van létjogosultsága. Az igazság mindig hatalmas és félelmetes fegyver volt azok kezében, akik mertek küzdeni érte, s bölcsen bánni is tudtak vele. A kialakult helyzetben az érte folyó harcban egységes tudásra és egységes tudatra van szükség, hogy mindketten győztesek legyenek a közös ellenféllel/ellenséggel szemben elkerülhetetlenül megvívandó harcukban.
Ehhez pedig a helyes jelszó és irányelv: ceterum censeo, háttérhatalmasok és ügynökeik esse delendam!
 
- - -
* A szerző nyugalmazott nagykövet, közíró.
2021-08-13.
 
*****


 
Dr. Gazdag László ny. egyetemi docens

HELGÁTÓL AZ LMBTQ-IG

Az 1960-as évek végén ment a mozikban egy népszerű német szexuális ismeretterjesztő film, a Helga. "Újszerű" módon, roppant liberális szellemben tárgyalta a témát. A film lényege az volt, hogy már az egészen pici gyermekeknek, akár 4-5 éves korban is, el lehet magyarázni "mindent" a nemiségről, a szexualitásról. Szó sem volt még genderről, LMBTQ-ról, csak a természetes heteroszexuális kapcsolatról. (Most a "természetes" jelzőbe itt nem megyek bele, nem ez a téma!)
A filmben az egész család együtt fürdött anyaszült meztelenül, a kisgyermek kérdéseket tett föl az anatómiai eltérésekkel kapcsolatban. Apucinak és anyucinak, a kisfiúknak, kislányoknak miért nem ugyanaz van a lábuk között, stb. És apuci válaszolt, néha anyuci is, mégpedig részletesen, "kimerítően". Persze nem vulgárisan, hanem "kulturáltan". És megtudták a pici gyermekek, hogy hogyan is lesz a gyerek. Naturálisan elmagyarázva nekik például a szexuális aktust. "Az" ott bemegy "oda", stb. Aztán ez a "Helga-jelenség" elhalt. Szerencsére. Ugyanis kiderült, hogy a pici gyermekeknél ez a "felvilágosítás" súlyos pszichés zavarokat okozott. 

Nos, a már elfeledett "Helga-attitűd" mostanra újraéledt, exponenciális módon felturbózva a gender kérdéssel! A "civilizált", "liberális" nyugati országokban az óvodákba, elemi iskolákba szakállas "nők" tipegnek be neccharisnyában, tűsarkú cipőben, lila frizurával, ijesztő sminkkel, "felvilágosítani" a pici gyermekeket arról, hogy lehetnek ők ellenkező neműek is. Ha a Helga jelenség annak idején súlyos pszichés problémákat okozott kisgyermekeknél, akkor ez most mihez fog vezetni? 
Miért nem lehet megérteni olyan elemi szintű igazságokat, hogy a gyermekekkel a koruknak, értelmi fejlettségi szintjüknek megfelelő ismereteket kell közölni, amit ők képesek pszichésen, intellektuálisan feldolgozni? Ez minden területre vonatkozik, nem csak a nemiségre, de arra fokozottan!
Az idő előtti, az értelmi-pszichológiai fejlettségi szinttel aszinkronban levő információk zúdítása a gyermekekre súlyos következményekkel jár erre a mai fiatal generációra nézve! Pszichésen sérült fiatalokat termelnek tömegével a nyugati "fejlett", "civilizált", "felvilágosult", "szabadelvű" társadalmak! Előre jelezhető, hogy megugrik a fiatalkori öngyilkosságok, pszichológiai, sőt, pszichiátriai kezelésre szoruló gyermekek száma. Általános identitásvesztés lett minden téren a meghatározó tendencia, éspedig nem csak a szexualitás terén! Termeli a nyugati világ a gyökértelen nemzedéket! Ez nagyon gyors folyamat, egy-két nemzedék alatt végmehet, így bukott el Róma! Ez egy morális és szellemi-intellektuális leépülési folyamat, egy degeneráció, amely a mi kulturális gyökereinket megsemmisíti, civilizációnkat védtelenné, kiszolgáltatottá teszi, és a teljes megsemmisülését fogja eredményezni! Hacsak nem következik be időben az ébredés a mostani Csipkerózsika álomból!

Annyi megjegyzésem lenne a pedofiliára vonatkozó törvénnyel kapcsolatban, hogy nem tartom szerencsésnek összekötni a szexuális felvilágosítás kérdésével! Azért, mert így belemagyarázhatók olyan, benne nem létező mozzanatok, mint a homofóbia! Két külön törvényben kellett volna ezeket szabályozni. Az is vitatható, hogy csak a családra tartozik-e a szexuális felvilágosítás, nevelés kérdése! Ez életszerűtlen! Kérdezem én: a szülő dönthesse el, hogy az osztályfőnöki órán tartson-e szexuális felvilágosító előadást egy arra felkészült tanár a megfelelő korban? Előzetes írásbeli beleegyezés kellene, vagy hogyan képzelték el a törvényalkotók? Azt helyesnek tartom, hogy tiltsa a jogszabály a genderpropagandát a gyermekintézményekben!
De például a szexuális másságról is beszélni kell, megint csak a megfelelő korban, ami nagyon fontos! Tehát a kamaszoknak, és nem az óvodában! Két okból! Először is az érintett fiatalok megnyugtatására: ne legyen ezért bűntudatuk! Másodszor pedig: a heteroszexuális irányultságú többség számára az elfogadásra, a toleranciára való nevelés kiemelt jelentőségű! A szexuális irányultság alapján senkit ne érhessen semmilyen hátrány az élet semmilyen területén!
 
*****



 
Bűnök és gyarmatok

Úgy tűnik, hogy az Európai Szovjet Szocialista Unió állva maradt, legalábbis gazdasági téren! Buzi ügyben azonban mint az üstökös száguld a megoldhatatlan felé!! 
A fenti elnevezés az nem tévedés, mivel 45 évig voltunk „kilízingelve” a keleti birodalomnak Churchill által „leboltolva” és így ismerjük a figuráikat. 
Nehéz időszak volt, de túléltük. Azt gondoltuk, hogy már soha az életünkbe nem jön vissza, nem kell a hülyeség előtt hajlongva jó pofát vágni minden baromságnak! 
Sajnos nem így lett. A hülyék mintha csak szárnyra kaptak volna úgy szaporodnak, mint nyáron az árva szúnyogok. 
Előírják az uborkának, hogy nem görbülhet. A férfiaknak megengedik, hogy szüljenek, vélemény terrorral akarják a másságot elfogadtatni. És had nem soroljam a többi ökörséget. 
A nyugati elődök miatt, akik történetesen rabszolga kereskedők voltak, nekünk írják elő a „térdeplős” bocsánatkérést. Ez még talán érthető is lenne azoktól, akik óriási vagyonokat felhalmozva kereskedtek a rabszolgákkal. 

De itt Közép-Európában nem sok nemzetet ismerek, akik vagyonuk gyarapodását ilyen „gazdasági módnak” köszönhetik. Ezt hangsúlyozta ki Orbán Viktor is egyik beszédében!
Itt azonban meg kell állnunk egy szóra. Mindamellett, hogy a miniszterelnökünknek igaza van, meg kell vizsgálnunk ezt a kérdést közelebbről is!
Több mint 1000 éves történelmünkben sajnos, mi is voltunk rabszolga sorban legalább 500 évet, és ez talán nem is kevés. Mert minek kell vajon tekinteni az Oszmán birodalom 150 éves megszállását, ha nem rabszolgasorsnak, olyannyira, hogy majdnem kipusztult a magyarság!! Csak az érdekesség kedvéért a török szultánnak a franciák szállították az ágyukat, hogy minél hatékonyabban tudják lehengerelni a magyar ellenállást. 
Vagy: Mi az ami Magyarországgal történt a XV. Század végén, amikor is a Habsburg-ház a szétdarabolt országot gyarmataként semmibe véve az itt lakók életét tulajdonának tekintve fosztotta ki az országot. Ez közel 350 éven keresztül tartott. 
A magyar nemzet élni akarását mutatják azok a szabadságharcok amelyek ez alatt az idő alatt zajlottak! 
Talán a kiegyezés volt az, az egyetlen időszak, amikor az ország egy hihetetlen fejlődésnek indult, ami mai napig látható is Budapest városában. 

Gondolnák, hogy ezzel vége is van a felsorolásnak, de nincs! Hiszen az I. Világháború lezárásaként olyan büntetést kaptunk, amelyet a háborút kirobbantók szoktak kapni. Vagyis: Részekre szabdalták a Magyar Királyságot annak ellenére, hogy a háborúban mi csak társként vettünk részt. 
Talán ez a legfájdalmasabb a történelmünkben! 
De, hogy érdekesebb legyen, még mindig nincs vége. Hiszen jött a II. Világháború, amelynek megalapozását az első háború végezte el (ez úton is gratulálva az akkori francia külpolitikának).  Horthy Miklós az akkori kormányzó minden eszközzel megpróbált kimaradni a fegyveres konfliktusból, azonban a mai Európa fő demokratáinak elődei, harckocsikkal gyalogolták le az országot. Természetesen teljesen demokratikusan, olyannyira hogy a Párizsi béke tárgyalásokon ez az incidens fel sem merült, mint enyhítő körülmény. 
Sőt! Churchill a demokrácia nagy zsonglőrje, meghálálva Sztálinnak, hogy végül is melléjük állt és szakított Hitlerrel (mert előtte szövetségben voltak, minden történelem hamisítás ellenére) odaajándékozta a Balti államokat, Besszarábiát, és hogy jelezze háláját rátette még az egész közép-európai térséget!! 
Ezzel kezdetét vette egy újabb gyarmati sor, amely eltartott, megint majdnem egy fél évszázadig. 
Nos kérem, hogyan is állunk a gyarmatokkal ezek után? 
Kinek van bőr a pofáján követelni, azt hogy nekünk térdelnünk kell? 
Vagy ez olyan ukáz mint, ami anno Moszkvából jött, csak most már átlízingeltek Brüsszelnek? 
A nagy és hős Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetségét felváltotta az Európai Szovjet Szocialista Unió, amely módszereiben hasonlóan működik. Fenyeget és zsarol? 
Én azt üzenném az elhülyült „brüsszelitáknak”, hogy nagyon, de nagyon erősen gondolkodjanak el az Európával kapcsolatos működésükről!
Gondolkodjanak el, mert ennek nem lesz jó vége, vagyis nem lehet jó vége ha az „épeszűek” egyszer  felébrednek!
 
     
   Cs. Szabó Béla         
          közíró
 
*****


 
Ha ez így megy, elfogynak a franciák...

Alig ocsudtunk fel a franciaországi fejlevágások után, s íme, itt a legújabb rémség, a legújabb menedékkérő általi gyilkosság! A délnyugat franciaországi Pau város menedék központjában február 19-én, pénteken, egy 38 éves szudáni menedékkérő késsel megölte a központ 46 éves francia vezetőjét.
Csak emlékeztetőül. Tavaly, Franciaországban Samuel Paty történelemtanárt egy csecsen nemzetiségű muszlim ölte meg, majd fejezte le, majd rövid pár nappal később egy tunéziai muszlim ment be a nizzai katolikus templomba, s ott békésen imádkozó emberekre támadva következett az újabb fejlevágás.

Már akkor felmerült nem egy magyarban, - így bennem is, - a gondolat, hogy nem kellene e ezeket az iszonyatos cselekedeteket megelőzni és az országban (Franciaországban) dekkoló illegális bevándorlókat most már tényleg, valóban hazazavarni?
Ugyanis más népek gyermekei, más szokásokkal, más vallásokkal, más erkölcsökkel, más identitással, stb. érkeznek Európába, de a beilleszkedni akarás legcsekélyebb jele nélkül. Roppant érdekes módon, ha mi európaiak turistaként a muzulmán országokban járunk, tőlünk a világ legtermészetesebb módján (s ezzel mi, így én is egyetértünk) megkövetelik, hogy tartsuk be az ő szokásaikat.
Csak egy példa. Ha én Isztambulban, vagy Kairóban bementem egy mecsetbe, belülről is megcsodálni az iszlám kultúra kétségtelen remekeit, akkor a bejáratnál ugyanúgy levettem a cipőmet, mint mindenki más is. Egyrészt benn mindent szőnyegek borítanak (a cipők levételének ésszerű, praktikus oldala) másrészt ott ez a szokás!
Csak természetes, hogy az európai turista, a vendég alkalmazkodik a helyi szokásokhoz, és nem fordítva!
Mármost ugyanez az Európába érkező menedékkérőkben fel sem merül!Mármint az, hogy itt meg ők a „vendégek” a „jövevények” talán nekik kellene alkalmazkodniuk az itteni szokásokhoz, tudomásul venni az itteni jogszabályokat, meg erkölcsöket és így tovább!

Ehelyett mi történik? Nem hogy az itteni módit nem veszik figyelembe, de fütyülnek mindenre! Aztán szemünkben a csúcs persze a különféle terrorista akciók révén bekövetkező emberölések. Ezek nagy száma egyszerűen kétségbeejtő!
Hol kamionnal hajtanak be sétáló utcákba, elütve az ott haladókat, hol lőfegyverrel mészárolnak le sokakat, hol, - ez a leggyakoribb. - késes öldöklés történik.
E mostani, legújabb gyilkosság - állítólag! - azért következett be, mert a szudáni bevándorlónak elutasították a menedékjogi kérelmét. De, végül is olyan mindegy, hogy melyik rettenetes gyilkosságnak mikor mi az indítéka! Ami a lényeg: előre tudható, hogy ezek a borzalmak soha nem fognak véget érni, hogy egyiket követi a másik, amelyet majd újabb rémségek követnek.
Vajon a franciáknak  jó így, állandó félelemben élni?
Vajon Macron elnök így, mindezeket tehetetlenül nézve akar a jövő évben ismét választásokat nyerni?
                                                                                         
Polgárdy Géza
 
*****



Gerald Darmanin francia belügyér betiltatná a Génération Identitaire-t

Ha az ember lemond az ön azonosságáról, vagyis az identitásáról az már majdnem olyan, mintha lemondana az életéről, a létezéséről. Hiszen ha erről lemond, akkor vajon mi marad meg neki? Akkor mihez ragaszkodik?
Ezek a kevésbé „magvas” gondolatok a gloire nemzetén, a franciákon töprengve jutottak eszembe. Jó, jó, mi, a magyarok egy jelentős része nem vagyunk oda a franciákért, mert ha róluk esik szó, nekünk az ő Trianon körül játszott cseppet sem szimpatikus szerepük jut az eszünkbe, amelynek alapján akár utálkozhatnánk is velük szemben.

Ez persze nagy hiba lenne, mert, ahogy nincs kollektív bűnösség (Nincs? Hát a még ma is hatályos Benes - dekrétumok ugyan mi a jó fenék lennének, ha nem a magyarokat és németeket kollektív bűnösséggel sújtó jogszabályok?) ugyanúgy egy nép sem lehet sem kollektív megvetés, sem kollektív utálat tárgya!
Na, de jó messzire elkalandoztam, ezért hát vissza a lényegre!

Szóval egy amúgy nemzet, a franciák elveszett önazonosságán merengtem. Meg azon, hogy náluk, a franciáknál nincsenek fiatalok? Mert ha vannak, akkor már életkoruknál fogva is a fiatalok mindig szeretnek lázadni az ellen, ami van, annak a gondolatnak a jegyében, hogy az, ami van az nem jó, de bezzeg az, amit ők szeretnének, az maga a tökély.
(Utóbbi persze megint holt biztos, hogy nem így van, de maga a mindenkori nemzedéki lázadás minden fennálló ellen mint tény, aligha vonható kétségbe.)
Mármost a franciáknak van egy elnöke, Emmanuel Macron, aki kifejezetten bevándorlás párti. Ha nem lenne az, akkor fellépne ellene, de még Samuel Paty csecsen bevándorló általi fejtől megfosztása kapcsán, még ezt követően is csak maszatolásra volt képes! Arra, hogy kijelentse: illegálisan Franciaországban dekkoló muszlimok kifelé az országból! - de hogy eme kijelentésének érvényt is szerezzen, arra már nem volt képes!
Szóval Macron migrációhoz való viszonyulásán lehet rágódni, de nem érdemes, mert nem tesz lépéseket Franciaország iszlamizációjának megakadályozása érdekében.
Tehát ez van! Macron tudomásul vette, - mások szerint segíti, - a metamorfózist, azt, hogy az egykor keresztény Franciaország iszlám állam legyen! Ez a fennálló helyzet, s az én okoskodásom szerint, ha a fiatalság lényegi tulajdonsága a lázadás, akkor ez ellen kellene lázadnia. Ha nem is az egész francia fiatalságnak, hiszen az vélhetően éppen olyan sokszínű, mint a már nem fiatal franciák, de legalább egy részüknek! Azoknak, akik vannak annyira konzervatívok, hogy féltsék a kétségtelen francia értékeket az új, a hamarosan rájuk köszöntő muzulmán világtól!
De vannak - e ilyen francia fiatalok?
Bizony vannak! 

Még 2012-ben alapította a Génération Identitaire mozgalmat Damian Rieu, s ez máig is él. Legfőbb mondani valója éppen a bevándorlás ellenesség és Franciaország iszlám országgá válásának elvetése!
Mit elvetése? Harc ellene!
Márpedig Macron Franciaországa hamarosan iszlám ország lesz. Az elnök fejébe nem látni, így nehéz eldönteni, hogy ő ezt szeretné, vagy ennyire talán nem elkötelezett mellette, de minden esetre tehetetlen, egy báb, aki szemeivel követi a történéseket, amely ellen nincs ereje fellépni. Mintha legalábbis beletörődött volna!
Na, ez ellen a fennálló, az iszlám felé menetelő Franciaország ellen lép fel napjainkban is a Génération Identitaire. Mai szóvivőjük egy fiatal (mi más?) mindössze 21 éves ifjú hölgy, Thais d’ Escufon.
(A nevében szereplő „i” betűre kéretik két pontot képzelni, amit az én klaviatúrámon képtelen vagyok megtenni.)

Nos, d’Escufon kisasszony napjainkban is kijelentette, hogy hazudik a francia kormány, amikor azt állítja, hogy mindent megtesznek az illegális bevándorlás feltartóztatása érdekében. Mert erről a gyakorlatban szó sincs!
A jogellenesen Franciaországba tartó migránsok jönnek, jönnek, háborítatlanul. S ez még csak a dolgok egyik fele. Mert a másik fele az, hogy a balliberális nem kormányzati francia szervezetek (az általunk is ismert, Soros pénzelte NGO- k) természetesen kígyót, békát kiabálnak rájuk. De ha még csak ezt tennék! Hanem az ismert forgatókönyv szerint fasisztának, meg xenofóbnak, azaz idegen gyűlölőnek címkézik őket pusztán azért, mert nem hívei az illegális bevándorlásnak!
Ezektől az - egyébként persze megalapozatlan és indokolatlan - jelzőktől aztán rettegnek a francia hatóságok, mint ördög a tömjénfüsttől! Amit az is bizonyít, hogy Macron belügy minisztere, Gerald Darmanin bejelentette: mindent megtesz a Generation Identitaire nevű, bevándorlás ellenes civil szervezet felszámolása, betiltása érdekében.

Tehát jól értsük meg a franciaországi helyzetet: miközben a Macron adminisztráció, de maga az elnök is (szavakban) igen erőtlenül fellépést hirdet az illegális bevándorlás ellen, ezt a gyakorlatban nem, hogy nem akadályozza, de éppen azok felszámolását szorgalmazza, akik „Défend Europe” (Európa védelme) feliratú egyen kabátokat viselve, különféle, illegális beözönlés ellenes molinókat emeltek a magasba és tűztek ki fellépéseik során…
…Jövőre Franciaországban elnökválasztás lesz, Macron jelenleg regnáló elnök ismét meg mérettetik.
Némely közvélemény kutatások szerint Macron támogatottsága még ma is 52 % körül mozog, míg a legfőbb ellenfelének számító, bevándorlás ellenes Marine Le Pen támogatottsága már 48 % körüli. A történetet azonban már jól ismerjük! Az elnökválasztás első fordulójában nem szokott döntés születni, a második fordulóban aztán minden jobbközép és minden balközép meg balszélső szavazó összefog a mindenkori Le Penek ellen.

Jómagam nem kívánkozom a károgó varjú szerepébe, de a legnagyobb valószínűsége annak van, hogy Darmanin belügyér fogást talál a GI mozgalmat illetően, s betiltatja! Jövőre pedig Marcon ismétel! De ne legyen igazam.  
                                                                                   
Polgárdy Géza     
*****
 

A különös anyag!!

 

Sztalin híres esküjéből Lenin halálakor: „Mi, kommunisták, különös emberek vagyunk, különös anyagból vagyunk mi gyúrva…”, no meg a liberálisok – teszem hozzá én!

Igen ők tényleg valamilyen különös anyagból vannak, hiszen a teflon, az szégyenkezve oldalog el, ha a fenti személyek(?) orcájával hasonlítjuk össze. A kommunizmus 45 éve és az utána következő  szabad rablás a bizonyíték rá.  Hiába fogadkoztak, hiába változtatgatták cserélgették a nevüket erről-arra, arról-erre, az eredmény ugyan az. Hazudnak reggel, délben, este és ha kell besvindlizik magukat az oltáshoz a járvány idején, mert őnekik joguk(!?) van hozzá!  Ha megbuknak, akkor a szemük sem rebben egy raklapnyi cigaretta csempészése kapcsán, sőt kijelentik, hogy: - Én voltam legjobban meglepődve, hogy a kocsimban cigi van!

Mondja valaki, hogy nem teflon, vagy annál hatékonyabb az arcbőrük? 
A rendszerváltáskor az ÁVO-s csemeték vissza szivárgása a politikai közéletbe (Bauer, Pető, stb.), az sem egy utolsó mutatvány és mára már ott tartunk, hogy mentegetik is a szüleik tetteit, amit még a Rákosi érában követtek el. 

Rákosi aki mondhatni polgárháborút robbantott ki a politikájával, odáig merészkedett, hogy azt követelte a moszkvai száműzetésében, hogy hadd jöhessen vissza mert folytatni akarja az országépítő munkáját! 

A Furcsán Nyerenc miniszterelnökként romba döntötte az országot, majd pár év helyben járás után kinyilatkozta, hogy már megkapta és letöltötte a politikai büntetését, így megint aspirál a miniszterelnöki pozícióra.

Kedves Nyerenc, sehol a világon nem szokás katasztrófát előidéző miniszterelnököt újraválasztani. Még Magyarországon sem!

Ilyen teflon arcok ezek a szoclib polgármesterek is akik, beteg rászoruló embereket félre tolva beoltatták magukat a covid-19 vakcinával, hiszen nekik ez jár és sajnos azok a szoclib orvosok is akik esküjüket megszegve engedélyezték az oltóanyag felhasználását! Mert az orvosoknak van egy nem csak íratlan szabálya, hogy sürgősségi vészhelyzetben mindig a legjobban rászorulónak köteles segítséget nyújtani.
De az orvosi esküt is lehet dialektikusan értelmezni mint ahogy a fenti példa mutatja.

Valami nincs rendben itt Magyarországon, hogy az ellenzék ilyen pofátlan és arrogáns!
Valami okának lennie kell, hiszen azt hiszik, hogy mint az elődeik ők bármit megtehetnek. Nekik minden jár, sőt még több jár mint bárkinek! Összehasonlítva a többi rendszerváltó országgal itt közép-Európában mi valamit a kezdet kezdetekor nagyon elrontottunk és most ez üt vissza. 

Jó lenne azt hinni, hogy nem így van, de gondoljanak bele, melyik ország ellenzéke gondolkodik úgy, hogyha az állampolgároknak minél rosszabb, akkor nekik annál jobb! 

Kik gondolkodnak úgy mint egyes ismerőseim, akik mikor meghallották a soron kívüli oltakozást, akkor szemrebbenés nélkül vágták rá: - Had oltakozzanak! 

Tudják mit mondott volna, ha ezt egy kormánypárti csinálja?
Csak azért nem írom le ide a papírra, mert azt még a papír sem bírná el. 

Nem akarok erkölcsről papolni, de az elmúlt kommunista idő megtette a magáét, ilyen mélyen emberek még soha sem voltak. Persze ha meggondolom azt, hogy az 1956-os forradalmunk után már 57 áprilisában ott tolongtak a Hősök terén Kádárt körbe zsongva és alázatosan keresve a kegyeit, azt hiszem, hogy azóta semmi nem változott!

 


Cs. Szabó Béla
      közíró 


 

*****




 

 
Nagy Testvér a facebookon

Már írtam róla, hogy különös újtípusú diktatúra körvonalazódik újabban a világban.
A XX. században két nagy kisiklást láttunk: a fasizmust és a kommunista diktatúrát. Mindkettő atavisztikus torzulás egy modern társadalom testén, visszaütés korábbi, prekapitalista uralmi-hatalmi formákra. A XXI. század elején az önmaga ellentétébe átcsapó, intoleránssá, diktatórikussá torzult ultraliberalizmus jelenti a demokráciára, a szabadságra nézve a fő veszélyt.
Voltaire fogalmazta meg az eredeti liberalizmus lényegét: "Nem szeretem, amit mondanak, de mindent elkövetek azért, hogy mondhassák!" Kossuth, Széchenyi idején is még erről szólt a liberalizmus. a feudális önkénnyel szemben fogalmazta meg önmagát.
Itt el kell választani az individuum kifejlődése és az individualizáció két eltérő fogalmát!
A történelem nem más, mint az egyén lassú, kínkeserves leválása a természet, a föld és a közösség köldökzsinórjáról, és önálló individuummá válása. Ezt Marx fogalmazza meg egyébként. (A történetfilozófiája a lényeg, és nem a kizsákmányolás elmélet, ami viszont egy logikai tévedés volt!)
És majd a folyamat végén a szabad egyén visszatér az általa alkotott újtípusú közösség kebelébe.

Nos, az individualizáció ezzel szemben a társadalom atomjaira hullása, a közösség megszűnése, és ennek a folyamatnak fő eszközrendszere mindenfajta közösségszervező identitástudat megsemmisítése.
A "nyílt társadalom" tébolya azt jelenti, hogy felszámolni a nemzeti-kulturális identitást, de még a nemi identitástudatot is! A "modern" XXI. századi ember már azt se tudja, hogy "fiú-e vagy lány", már nincs (édes)anyja, (édes)apja, csak szülő I., szülő II.  Ha Európa elöregszik, hívjuk ide a migránsok millióit keletről, délről, és persze nehogy már keresztények, vagy materialisták legyenek, építsünk nekik százával, ezrével mecsteket!
És ha ezzel az őrülettel, tébollyal a társadalom szembe akarna fordulni, akkor jön az újtípusú diktatúra: jaj annak, aki megfogalmazza fenntartásait, és nem idomul a main-streamhez!
Színre lép Orwell 1984-ének "hőse", a Nagy Testvér, aki figyel, letilt, korlátoz. Senki nem választotta meg, senki nem hatalmazta föl erre, de teszi. MERT TEHETI!!!!!!  A kérdés csak az, hogy meddig? Most az Egyesült Államok hivatalban levő, demokratikus módon megválasztott elnökét lehetett indexre tenni! És az eszelős tekintetű némber, Nancy Pelosi rágalmazhatja nyíltan az elnököt, és vádolhatja hazugságokkal, miszerint fenyegetést jelent a demokráciára, de még a világbékére is. És persze így már szó sem esik a példátlan csalássorozatról...

Szörfölgetek időnként a facebookon. Időnként le is tilt a Nagy Testvér.
Most legutóbb dörgedelmes, sok sok pontból álló "indoklás" jelent meg a Nagy Testvértől, melyben hosszasan sorolja bűneimet. Ehhez tudni kell, hogy a facebook tele van futóbolondokkal, agyament összeesküvés elméletekkel, sőt, a legocsmányabb náci antiszemita eszmefuttatásokkal! Ez nem zavarja a Nagy Testvért.
Esetemben egy valami zavarja: amikor feszegetni kezdem egy konkrét rendőrmaffia annak idején eltussolt bűncselekménysorozatát, közte Csengey Dénes meggyilkolását 1991. április 7-én. Erre nagyon érzékenyek, azonnal kapom a fenyegetést e-mailen "humoros" formában a tikitoki@citromail.hu címről, Articsóka aláírással. (Ki lehet próbálni, írni lehet erre a címre!) Articsóka persze nem más, mint egy volt kollégám a PTE KTK-ról.
Valószínűleg nem egyszerű III/III-as patkány, hanem tartótiszt jelenleg ott. Csak hát én meg emlékszem, kinek is volt a szavajárása ez az Articsóka...
De ebből következik még valami: az itteni, magyarországi Nagy Testvér egy III/III-as szarjankó, és valószínűleg nem holmi sipcli, hanem szintén tartótiszt.
Mellesleg a facebookon két III/III-as szarházi provokált, én viszont nem naivitásból, hanem tudatosan mentem bele a "játékba", hogy ellenőrizzem saját teóriámat. Bejött!
Visszatérve az alaptémára: formálódik az ultraliberális diktatúra, az Állatfarm egyenlők között a még egyenlőbbek világa, a Nagy Testvér figyel világa. A "szép új világ"!
A náci rendszert egy háborúban kellett eltakarítani, más megoldás nem volt. A kommunista diktatúra egy bizonyos ponton reformálható volt, ki lehetett, ki kellett várni, míg önnön súlyától össze nem omlik, akár egy kiüresedett kagylóhéj. 
Ez a mostani újtípusú ultraliberális diktatúra ebből a szempontból sokkal veszélyesebb!
Mert sokkal alattomosabb, a manipulációs eszközrendszere sokkal kifinomultabb. Az Egyesült Államok elnökének rafinált lejáratása olyan, mint egy tanmese, mint ama orvosi ló: minden benne van! Ez kérem szépen a jövő!

Gazdag László
egyetemi docens
 
*****




Ajánlanám ezt az írást, a hazai, "szájjal menekülő" honfitársaimnak is!
 
"Merkel Német Kancellár Tisztelt Kormánya!

Szeretném Önt megszólítani Csehország, Szlovákia, Magyarország és Lengyelország polgárainak nevében. 
Fel akarom idézni azokat az időket, amikor a Visegrádi 4-ek ezen országait kellett volna felvenni az EU-ba. Emlékszik ezekre az időkre? Emlékszik ezen idők fenoménjára; a tréfás rövidítéssel „lengyel szerelő”-ként ismert fenoménra? Akkor az EU országok és polgáraik amiatt aggódtak, hogy a V4-eknek az EU-hoz való csatlakozása után, nem történik-e meg az Önök munkaerőpiacának tömeges elárasztása a mi polgáraink által.  
A posttotalitárius, postkommunista országok  részére az Önök munkabérének nagysága valóban lényeges bevételt jelentett ezen országok polgárainak szemében. 
Négy országunk alázattal respektálta az Önök aggályait, elfogadtuk a tényt, hogy félnek attól, hogy a „lengyel szerelők” elfoglalják az önök munkahelyeit. Türelmesen megértettük, hogy amikor ezeket az aggályokat a német polgárok kinyilvánítják, ezt azon érzéseknek köszönhetően teszik, amikhez mindenkinek joga van, ha valami újdonság jelentkezik.  

Nem állhatom meg, hogy ne említsem meg azt, hogy akkortájt a polgáraikat, az érthető aggályaik miatt nem büntették és nem gúnyolták xenofób szitkokkal. Az aggályok kifejtése és a körülöttük zajló vita akkoriban Németországban legális volt.  Nem is tudják, mennyire lealacsonyítottak minket!
Belátva azt, hogy egyes polgáraik minket veszélyként foghatnak fel, elfogadtuk az Önök által felállított rendeleteket.  A munkaerő szabad mozgására ideiglenesen 7 évet szabtak meg, megértettük Önöket és minden további nélkül elfogadtuk. 

Országaink határainak megnyitását a shengeni térség előtt átmeneti 4 évre ugyancsak nem kommentáltuk, hanem alkalmazkodtunk.  Az EU-ba olyannyira óvatosan léptünk be,  ahogyan ezt megkívánták, éspedig azon okból kifolyólag, hogy elhessegessük félelmeiket, miszerint mi rögvest ugyanazon feltételek mellett megyünk dolgozni, amilyenek mellett az önök szerelői dolgoznak! Nem akartunk többet. 
Csak munkát, de önök ettől is féltek. 
El tudja képzelni a lealacsonyításnak ilyen érzését? 

El tudja képzelni, vajon hogyan érezheti magát a V4-ek polgára, amikor ma látja, hogy emberek ki tudja honnan, identifikálatlanul, beazonosítatlanul, Önhöz, a Mama Merkelhez, végtelen sorokban jöhetnek anélkül, hogy respektálnák a shengeni határok átlépésének és a térségben való mozgásnak a szabályait… ráadásul teljes mértékű ellentétben a rendes menekültügyi eljárás törvényeivel?
Tudja, mennyire lealacsonyítva érezzük magunkat, amikor nekik azonnal sokkal magasabb juttatásokat adnak, mint ami a „dolgozó lengyel szerelő” fizetése lenne?
A német kormány arcul köpött bennünket!

Minden további nélkül engedte, hogy polgáraik minket kritizáljanak, és mi tudtuk, hogy – tisztelve a szólásszabadságot, amit értékeltünk, mivelhogy nekünk újdonság volt – kötelességünk magunkról ezt hallanunk.  
Ámde ma, a névtelen idegen hordákat az Önök polgárai nem kritizálhatják. Nem szabad neki egyet nem érteni a bőséges adományokkal, amit az ő adójából köteles adni nekik. És az ilyen lealacsonyítás után, amit velünk szemben elkövet azzal, hogy velünk másképpen, sokkal de SOKKAL szigorúbban  tárgyalt,  az Európai Parlamentben megengedi magának, hogy beleegyezésünk nélkül kvótákat szavaztat meg, hogy kötelesek legyünk ezeket az embereket négyünk országába szintén meghívni és ugyanolyan bőségesen eltartani, mint Ön? 

Nem tudom ezt másképp összefoglalni, mint hogy a német kormány és az Európai Parlament az arcunkba köpött!
Befejezésül németországi barátainkat ez úton szeretném szivélyesen üdvözölni és megkérni őket, hogy éljék bele magukat a V4-ek polgárainak gondolataiba és minden demokratikus eszközzel vessenek véget Angela Merkel kormányának, aki minket így meggyaláz.

Köszönöm.

Petr Hlaváč,
Czech Republic"          (Facebook)
 
*****


 
TŰZPARANCSOT!

 Ha csak paszírozzuk, kenegetjük, paszírozzuk, kenegetjük azt a valamit, amit migráns beözönlésnek nevezünk, azzal bizony nem megyünk semmire! Egyről a kettőre biztosan nem jutunk vele!
Már pedig napjaink Európájában ennél több aligha történik a tárgyban. Mi, magyarok egy fokkal határozottabbak és elszántabbak vagyunk, mint a tőlünk nyugatabbra fekvő országok népei. Hiszen tény, hogy Magyarországot nem árasztják el a migránsok, mint akárcsak a szomszédos Ausztriát, hogy Német, vagy Svédországról már ne is beszéljünk. Mondhatnánk persze azt is, hogy jobb az óvatosság, a körültekintő és finomabb megoldás, az országunkra állandó jelleggel rátörő migránsok vissza kisérése a határhoz, mint az ennél sokkal keményebb fellépés! Mert még belénk, magyarokba marna az Európai Unió liberális és balos többsége! Marna?
De hát nem ez van, így is, nap, mint nap?

Mi finomkodunk, (visszakísérünk), a migránsok meg persze jönnek, áradnak ezután is, szünet és megállás nélkül, éjjel és nappal. Jönnek egyre újabbak is, meg a visszakísértek is ismételten, özönlenek, percnyi megállás nélkül! Az EU-ban meg a migrációt támogató, mi több azt erőltető libsik és balosok - mint tudjuk - így együtt erős többségben vannak. S szinte szünet nélkül vegzálják is a magyarokat, viccbe illő jogállamisági szólamokat lengetve!
Amiről ugyancsak tudjuk, hogy egy kitaláció, egy jó nagy marhaság, egy ökörség, mivel a jogállamisági kritériumok nincsenek sem meghatározva, sem leírva, sem mind a 27 tagállam által elfogadva, hogy azokat aztán mindenkin egyforma súllyal számon lehessen kérni.
Akkor meg? Ez így, kabaréba illő képtelenség!
A jogállamisági kritériumok természetesen meghatározhatók lennének, - miért is ne? Na, de a harcba ezzel, mint érvvel indulók bolondok lennének lefektetni e szabályokat! A „jogállamisági kritériumok” a libsiknek és balosoknak nem gyakorlatilag, hanem csupán hivatkozásként kellenek! Azért, hogy a meg nem határozottak be nem tartásával állandóan revolverezhessék a migrációnak ellenálló országokat.
Mert kész röhej: azt, ami nincs meghatározva, azt hogy lehet betartani, és hogy lehet nem betartani? Ez egy képtelenség! S mégis! A libsik és balosok, mint egy hatalmas, mint egy jó nagy bunkósbotot lengetik a fejük felett a „jogállamiság” be nem tartását. Nem fogadsz be migránsokat ? Akkor te nem is vagy jogállam! De, kevéssé tisztelt libernyák és balos EU-képviselők! Magyar, és Lengyelország sokkal inkább jogállam, mint teszem azt Belgium, ahol a belga rendőrök agyonvertek egy Jozef Chovanec nevű férfit, de ez a kutyát nem érdekelte, hiszen Belgium tele van más földrészekről jogellenesen beáradt migránsokkal! Ha pedig sok náluk a migráns, akkor a belgák jogállam, rendőrei pedig nyugodtan, következmények nélkül agyonverhetnek egy szlovák férfit, Ez az egész jogállamosdi így, ahogy most a dolgok mennek: kész röhej!
 
Na, mármost! Ha nem fogadunk be az országunkba ide jogellenesen betörő migránsokat, s ezért így is, úgy is, mindenképpen simfelnek minket ezek a beteg lelkű EU libsik és EU balosok, akkor nem kellene végre erélyesebben fellépni a kerítésünkre (pontosabban az országra) zúduló migráns söpredékkel szemben? Hogy - végre, valahára! - immár okot is adjunk az állandó jelleggel ellenünk áskálódó, acsarkodó EU- haramiáknak? Hiszen, - még egyszer mondom, - ha nem engedünk be migránsokat, akkor bánhatunk akármilyen kesztyűs kézzel is a migránsokkal, mindenképpen mi vagyunk a fekete bárányok! Időről időre meg is próbálnak minket deresre húzni, meg fenyegetésekkel, nekünk jogosan járó EU-s pénzek megvonásának kilátásba helyezésével zsarolni. 

Ez az évek során kialakított, gyakorlat immár nagyon, de nagyon unalmas és terhes! 
Tavaly, 2020-ban, négy alkalommal próbáltak meg migránsok Szerbia felől erőszakosan a magyar határon áttörni. Még januárban Röszkénél próbált meg mintegy hatvan migráns betörni az országba, majd augusztusban már száz körüli migráns támadt erőszakosan a magyar határra. Szeptemberben negyven agresszív bevándorló rohamozta meg a magyar határt. Végül december 31-re virradóan Kübekházánál, a magyar - román - szerb hármas határjel közelében,a szerb oldalon gyűlt össze mintegy 120 migráns, s próbált meg erőszakosan Magyarországra jutni. A határt védő magyar egyenruhásokat kövekkel dobálták meg, így akartak Magyarországa jönni. A magyar rendőrök és katonák azonban megakadályozták ezt!
Ezen túl azonban a migránsokat semmiféle joghátrány, büntetés nem érte. Ez pedig azért is érdekes, mert ha most, pandémia idején valaki a szabályokat megszegve maszk nélkül megy közterületre, vagy megszegi a kijárási tilalmakat, s például este 20 óra után lófrál az utcán, akkor megbüntetik! Rendőröket kővel megdobálni, és az ország határaira törni, az viszont nem érdemel büntetést? Az semmi? Az nem főbenjáró bűn, csak maszk nélkül mászkálni?
Álljon meg a menet!

S ezzel nem a pandémia kapcsán hozott indokolt szabályok megszegőit mentesíteném a birság alól! Dehogy! Az jogos! De az erőszakos migránsok megbünteté-se még ennél ism jogosabb és indokoltabb!
Vagy nem? Az nem probléma?
S még valami! A migránsokat jó pénzért a magyar határhoz szállító embercsempészek, - egyelőre - egyszerre csupán néhány száz migránst fuvaroznak ide hozzánk! Ezt a migráns mennyiséget a magyar határvédelem mindeddig sikeresen akadályozta meg abban, hogy hosszabb ideig az ország területére lépjen!
Remek, csak gratulálhatunk hozzá! Ám anélkül, hogy tippeket akarnánk adni, - az embercsempészek meg amúgy sem olvassák e sorokat, meg magyarul sem tudnak, - akkor mi lenne, ha több ezer migránst egyszerre indítanának a magyar határnak, a kerítés teljes hosszában elosztva őket? Ugyan nincsenek konkrét ismereteink a magyar határt védő rendőri és katonai erőkről, azok létszámáról,
ám azt kizártnak tartjuk, hogy egy eseti, váratlan, 3-4-5000 migráns egyszerre történő határnak indulását ugyanennyi magyar rendőr és katona fogadhatná.
Akkor meg?

Szóval, fentebb erőteljesebb, határozottabb fellépést emlegettem, sürgettem a magyar határra jogsértő módon törő migránsok feltartóztatása céljából. Mert az ugye tény, hogy az Afrikából a tengeren Európába érkező migránsok nem mindegyike éri el az európai partokat! Hanem immár több ezren lelték halálukat a tengerbe fulladva!
Ez a sok halott nem jelent problémát?
Amikor egy erőszakos határra támadáskor a határt őrző magyar fegyveresek egyike riasztó lövéseket leadva a levőbe lőtt, a már magyar területre tört söpredék teljes létszámban visszarohant Szerbiába!
Megítélésem szerint adott vészhelyzetben, - nem máskor! – egy két migránst egy tűzparancs nyomán fegyvervégre kapva, a további rendszeres határainkra támadás megelőzhető lenne! Mert lehet lábra is lőni! Nem kell feltétlen halálos sérülést okozni! Ennek aztán híre menne, s a magyar határt elkerülnék a nem kívánt látogatóink!
De nem kerülgetem a forró kását!
Előbb-utóbb a magyar határt szünet nélkül ostromló migránsok ellen indokolt lesz kiadni a TŰZPARANCSOT!

     Dr. Polgárdy Géza
 ny. jogász, közgazdász
        szociológus
 
****




TRUMP BUKTATÁSA EGY ÚJTÍPUSÚ DIKTATÚRA KEZDETE?

A klasszikus polgári diktatúra, mint a demokrácia előkészítője
A klasszikus diktatúrák a polgári rend termékei voltak eredetileg, és a korábbi örökletes autoriter rendszerekkel szemben határozták meg magukat. A feudalizmus idején az ancien regime nem más volt, mint a születési jogán kiváltságos elit csoport, a nemesség hatalmát biztosító rend. A polgárosodás eredményeként Angliában a vidéki földbirtokos kisnemes, a landlord válik először tömegméretekben kapitalista agrárvállalkozóvá ("bekerítések"), majd kereskedővé, és végül manufaktúratulajdonossá. (Nem a városból indult ki a kapitalizmus! Ott a céhrendszer nem engedte!) Mindennek a motorja a gyapjú és a posztó volt abban a korban. Oliver Cromwell lett az ő diktátoruk, aki még az ősi királyi ékszereket is beolvasztotta, így maradt szegény angoloknak szakrális tárgyként korona és jogar helyett a Magna Charta Libertatum 1215-ből. Aztán az inga ide-oda lengése 1689-ben megállt Orániai Vilmossal, a Bill of Rights-szal: a király uralkodik (díszgomb a kabáton), a parlament által kinevezett kormány kormányoz. Vagyis az alkotmányos monarchia.

A franciák Cromwellje Napóleon volt, senkit ne tévesszen meg a császári cím, erre neki diplomáciai okokból volt szüksége: Európa uralkodói csakis egy másik uralkodóval voltak hajlandók tárgyalni. "Az a bajom, hogy nem vagyok a saját fiam!" - mondta egyszer Talleyrand-nak. De végül a franciák is eljutottak négy monarchián és öt köztársaságon keresztül a modern polgári demokráciáig.
A XX. században két mástípusú diktatúra alakult ki, szinte előzmények nélkül: a fasizmus és a kommunista diktatúra. Ezeknek a két szélsőséges formája a náci és a sztálini terrorrendszer. Mindkettő atavisztikus kinövés, degeneratív torzulás volt a premodern kelet-európai társadalmak testén: visszafejlődés még a kapitalizmushoz képest is, reinkarnálva bizonyos prekapitalista hatalmi formákat. Mindkettőben egy magát önállósító bürokrata kaszt kezébe kerül a hatalom. És, ami nagyon fontos, ám a mai napig elhanyagolt mozzanat: a lumpen emelkedik a társadalom csúcsára! A korábbi klasszikus, művelt arisztokrácia, majd a hasonlóan kifinomult, művelt polgárság helyett a társadalom salakja kerül fölülre: a lumpenproletariátus a kommunista diktatúrában, a lecsúszott, lumpenizálódott alsó középréteg a fasizmusban!

Az ultraliberalizmus diktatúrája
Magunk mögött hagytuk ezt a két tragikus "kisiklást", de most a demokrácia, a szabadság hajóját új Kharübdisz és Szkülla veszélyezteti: a liberalizmus diktatúrája.
Látszólag fából vaskarika, hiszen az egyén korlátlan szabadságát hirdető liberalizmus hogyan is gyakorolhatna diktatúrát? Márpedig ezt a fajta elfajulást, degenerálódást látjuk a nyugati észak-atlanti civilizációban, amikor egyfajta nézetrendszer megint a kizárólagosság igényével lép föl, és harcot hirdet mindenfajta más nézetrendszerrel szemben. De nem egyszerű ideológiai-szellemi küzdelmet, hanem politikai síkon, a hatalom megragadásáért vívott erőszakos harcot, amelynek vége minden más nélemény elnyomása! Ez az újfajta ultraliberalizmus tagad mindenfajta biológiai, tradicionális, nemzeti, kulturális gyökereket, annyira, hogy ezeket meg is akarja semmisíteni. Kiirtani a nemi, a nemzeti, a kulturális identitás minden formáját! Aki ezzel szembeszegül, az ellenségnek nyilváníttatik!

Európa, legalábbis a nyugati fele ebben a küzdelemben már elesett! Maradt amolyan végvárként a keleti fele, valamint az óceánon túl az Egyesült Államok. 

Trump volt az utolsó akadály
Észak-Amerikában Kanada már Ny-Európához hasonlóan "elesett", így Trump maradt az utolsó akadály. Valami elképesztő méretű összeesküvés bontakozott ki az eltávolítására, hasonló a történet a Kennedy gyilkossághoz! Abban is benne volt az egész akkori establishment, beleértve Johnson alelnököt is. 
Most is szinte az egész establishment zárt össze Trump ellen, ennek rengeteg bizonyítéka került nyilvánosságra. A választásokat meghamisító operációs rendszer bázsiszervere egy Frankfurt am Main-ban levő amerikai támaszponton volt, nem véletlen, hogy Trump tisztogatást kezdett a Pentagonban. Sajnos túl későn. Itt, a legvégén, el kellett terelni ezekről a tényekről a figyelmet, és Trump elkövette a hibát: január 6-ára tüntetést hívott a Capitolium elé. Ezzel tálcán kínálta föl az agent provokateur-öknek a lehetőséget. Biden és csapata élt is vele!
Miután a szenilis, agyérelmeszesedésben szenvedő báb, Joe Biden beköltözik a Fehér Házba, az ultraliberális establishment kezébe kerül minden hatalom. A média már eddig is az ő kezükben volt. Aki velük szembeni véleményt mer megfogalmazni, akár egy magánbeszélgetésben is, mondjuk azt állítja, hogy a gyermeknek apja és anyja van, az máris szembe nézhet saját egzisztenciális végzetével.
Újtípusú diktatúra épül, egy rafinált, lopakodó diktatúra, persze a dmeokrácia fügefalevelével, hasonlatos Orwell állatfarmjához, az egyenlők között a még egyenlőbbekkel. És persze az 1984-hez, hiszen a Nagy Testvér minden megmozdulását az egyénnek már figyeli. Akit már tiltott le a Facebook Nagy Testvérje (e sorok írója közéjük tartozik), az tudja hogy miről van szó! Most az Egyesült Államok regnáló elnökével is megtehette a Nagy Testvér! Döbbenetes! Ezt még öt évvel ezelőtt sem tudta volna senki elképzelni! 

Amerika elindult lefelé a lejtőn, oda, ahová Európa nyugati fele már eljutott: a káosz, az anarchia, a mindennapi terrorizmus mocsarába. Eddig Trump a latin-amerikai bevándorló tömeget állította meg a déli határon, mostantól özönlenek majd az arab világ muszlimjai is. Akár Teheránból repülőgéppel jöhetnek az Iszlám Állam terroristái, hiszen Biden eltöröl minden ilyen jellegű korlátozást is. 
Ha az Egyesült Államok káoszba fullad, négy év múlva Donald Trump visszatérhet elvileg! Talán vannak csoportok, akik erre is felkészülnek most, Trump teljes egzisztenciális megsemmisítésére törekedve. 
Magyarország számára sem túl rózsás a jövő. Orbán Viktor és kormánya túl sok hibát követ el, és akkor még nagyon finoman fogalmaztam. Jöhet egy protest szavazás (2019. okt. 13.!), de ez a mostani ellenzéki vegyesfelvágott képes lesz-e kormányozni? Aligha. Mi is haladunk a káoszpont felé?​

Gazdag László ny. egyetemi tanár
 
*****
 
Balos és libernyák megnyilatkozások
Meg az eldurvult össze-vissza közbeszéd

Azt, hogy eldurvult a közbeszéd, meg hogy ennek az eldurvulásnak persze a FIDESZ az oka, már évek óta halljuk a libernyák sajtó részéről. Mondhatom, hogy mindez cseppet sem érdekel, hiszen alapvetés a számomra, hogy nem azt nézem: mit mond valaki, hanem azt, hogy ki mondja? Ha libernyák mond vagy ír valamit, az általában nem éri el az ingerküszöbömet. Tudom, hogy eleve hazudik, vagy össze-vissza, ész nélkül hablatyol! Neki ugyanis szabad, többnyire következmények nélkül! Mivel ismerem őket, nálam bizony ez már réges-régen rutinná vált! Libernyák írta, vagy mondta? No, akkor az ellenkezője igaz! 
Így működik ez nálam már régóta, mondhatom, hogy szinte rutinná vált! Jó, rendben van, hazudnak, rágalmaznak, vádaskodnak, mocskolódnak, de végül is honnan eredeztethető mindez? Ki tudja?

Én biztosan nem, mert erre sem fordítottam sok figyelmet: amit ezek írtak-mondtak az többnyire elsuhant mellettem, mert súlytalan volt, otromba, bornírt, baromság! Niemandok ész nélküli, ostoba megnyilvánulásai! De olykor mégiscsak meg kellett hallanom a dolgaikat, sajnos teljesen nem tudtam kikapcsolni magam! Szóval a teljességre nem törekedhetek, ha fel akarom idézni ennek az undorító, vissza- taszító, szánalmas, mocskos izének a megnyilvánulásait, de azért jó pár libernyák megnyilvánulás akaratom ellenére is megragadt az emlékezetemben. Az alábbiakban párat megemlítek közülük.
Az első megnyilatkozás, ami felötlik bennem, Landeszmann Györgytől származik. 1993. február 26-án éppen a névnapomat ünnepeltünk, amikor az egyik rokonom a Heti Magyarország című lap egy aznap megjelent számát lobogtatva robbant be az ünnepségre!
„- Na, Géza, te magyar kultúráért rajongó, ezt kapd ki barátom!”- szólt, majd olvasni kezdte az akkori budapesti vezető főrabbi nyilatkozatát a lapból: „Ha felsorolnánk azoknak a zsidóknak az értékeit a magyar kultúrában, amit ha kivonnánk Magyarországról, akkor nem maradna más, csak a bő gatya és a fütyülős barack.”

Kész!A nyilatkozattal, amely akkor, 1993-ban óriási vihart kavart, nem kívánok tovább foglalkozni. Mindössze annyit jegyeznék meg, hogy ha értesüléseim a valóságnak megfelelnek, Szabad György intézkedése nyomán Landeszmann György főrabbi hamarosan végleg elhagyta az országot, amelynek kultúráját minden ok nélkül becsmérelte. Ja és még annyit azért legyen szabad megemlítenem, hogy Landeszmann ugyebár nem volt fideszes…
A következő megnyilatkozást, amely eszembe jut, nem tudom sem eseményhez, sem évhez kötni. De nem is lényeges, végül is minek?
Volt egy író, - talán akadt, ki Makra című művét olvasta,- aki a maga őszinte, kendőzetlen nyíltságával fogalmazta meg a véleményét, rólunk, magyarokról. Nos, ez a Kertész Ákos azt találta mondani, hogy „a magyar genetikusan alávaló.” Aztán ez a Kertész Ákos, - aki, ha információim valósak, ugyancsak nem volt fideszes, - megtette azt a szívességet, hogy ugyancsak végleg és magától elhúzott innen Magyarországról a jó büdös francba!

Tény persze, hogy mondókámat jó régi időket idézve kezdtem, gyor -sítani kéne kicsit. Mert arra például már mindenki, még a ma született csecsemő is emlékezhet, hogy Bangóné Borbély Ildikó MSZP-s országgyűlési képviselő, az ATV-ben, egy élő televíziós adásban a FIDESZ választóiról szólva kijelentette, hogy „sok a patkány Magyarországon!”  Kedves, - nem?
Szóval még egyszer! Ez a Bangóné nevű valami MSZP-s képviselő, és mondandója a FIDESZ-s választókat minősítette. Tessenek tehát, jó libernyákok - persze csak akkor, ha lehet - ezt a dolgot sem a fidesz nyakába varrni!
Aztán van itt még más is! Vágó István korábbi kvíz mester, - ma már a DK nevű gyurcsány-gyűlde üdvöskéje, - azt találta mondani, hogy „nehezen viselem a kaftános-pajeszos zsidók látványát!” 
Hogy mi van?  És mit szólt ehhez Gyurcsányné Dobrev Klára?

Csak mihez tartás végett ismétlem meg, hogy Vágó István DK-s és nem fideszes! De ha már szóba került a vallási hovatartozás, akkor kihagyhatatlan Niedermüller Péter VII. kerületi DK-s polgármester, aki azt találta mondani az ATV televízióban, hogy „Rémisztő képződmények a fehér, keresztény, heteroszexuális férfiak és nők!” 
Bravó! Mondhatnánk bravissimó!
Ezt se fideszes mondta, hanem DK-s, azaz ha kirekesztő is, nincs vele semmi baj! Elvégre DK-s mondta, s nekik ugyebár mindent szabad! Amint a momentumosoknak is! Itt van például ez a Szarvas Koppány Bendegúz nevű momentumos képződmény, aki kedvesen kijelentette az Orbán kormány tagjairól, hogy „megdolgoznak a fiúk a lámpavasért!”  Szóval a napjainkban politizáló Lenin-fiú akasztani szeretne! Lámpavasra akasztani a FIDESZ-eseket! Ez is szép, nem? Derék, jóravaló gyerekek ezek a momentumosok! Igaz, a Gulyás Balázs nevű élőlényt már nem hatotta át ennyire a forradalmi hevület, ő csak annyit mondott, hogy „tanulatlan, vidéki idős emberek képezik a FIDESZ táborát.” Mécs János meg azt találta mondani: „Istenkém, hogy rühellem a vidékieket! 
S ezzel még nem volt vége, mert aztán jött a csúcs! László Imre DK-s (mi más is lehetne!) újbudai polgármester az l938-as Hitlerről kijelentette: „Az a munkája amit addig kifejtett, gyakorlatilag Németország felemelkedését hozta! Persze, hogy a Time magazin akkor az év emberének választotta! Megérdemelte?” - tett fel a kérdést a DK-s László Imre. S meg is válaszolta: -Igen, meg!

Most képzeljük el, hogy mi lett volna, ha ezt egy mai kormánypárti polgármester mondja?! Égszakadás, földindulás, meg kő kövön nem maradt volna, az biztos! Jött volna a szokásos fasisztázás, meg nácizás!
De így? DK-s mondta? Akkor nincsen semmi baj! Aztán ez a jól informált és tehetséges, ezért sokat nyilatkozó DK-s László Imre pár nappal később ugyancsak egy televíziós adásban összekeverte Nelson Mandela afrikai, fekete polgárjogi harcost Mengelével a hírhedt orvossal…! Hihetetlen! 
De hát DK-s, és mint mondtam, nekik mindent szabad! Aztán a közbeszéd eldurvulását, meg az eszetlen összevissza beszédet milyen jó libernyákéknak mind a FIDESZ nyakába varrni!
Nem csoda, ha mindebből sokunknak elege van. Mert minimum fülsértőek! Meg ész nélküliek!
…Van még kérdés, Ildikó?
     
   Dr. Polgárdy Géza
ny. jogász, közgazdász, szociológus

 
*****



Két jól fizetett  Soros-pincsi:
Vera Jourova és Margaritisz Szkinasz, Európa árulói
 
Nekem - szerencsére! - nincs titkosszolgálatom. Nincs, aki súgna: kit fizetett le az Európai Unió brüsszeli, strasbourgi megnyilatkozói közül George Soros a mocskos pénzével és kit nem?
De nem is kell!
Elég, ha a pulpituson megjelennek a brüsszeliták és kinyitják a szá- jukat!  Már ez is éppen elég! Például Vera Jourova száját kinyitva  - képletesen - maga ordítja világgá: „Soros bérenc vagyok, lefizettek!
Nekem, mint cseh némbernek semmi személyes érdekem nem fűződik ahhoz, hogy Európát elárassza az ázsiai és afrikai színes nincstelenek nagy tömege. Én is látom, hogy majdnem mind primitív, írástudatlan, koszos-mocskos semmirekellő, akik soha munkát nem fognak Európában vállalni, mert semmihez sem értenek!
Az egyetlen tudománya e félvad, félig ember, félig állat söpredéknek a nemi közösülés! Szexezni mód felett szeretnek! Enni, inni, lopni, szexezni és kész! Ennyi a tudományuk! Magam is meglepődtem, amikor először észleltem, hogy Angela Merkel ezekkel akarja feljavítani a legendásan precíz, alapos német népességet! Akik carpe diem, (élj a mának,) nem nemzenek utódokat!

Kihalásra ítélték önmagukat!
Ezzel a semmire sem jó, mocskos söpredékkel akarja Angela feljavítani az önmagukat kipusztulásra ítélt germánokat?!Mi közöm hozzá? Mert hát a pénznek,- mint tudjuk - nincs szaga! Márpedig Soros nekem azért fizeti az apanázst, hogy az Európát tönkretevő, Európát ezzel az élő, két lábon járó szeméttel elárasztó elképzelését támogassam! Akkor meg? Utánam a vízözön!
Senki ne gondolja, hogy én nem látom mindazt, amit látok! Nagyon is látom, de hát George Soros jól fizetett ügynöke vagyok! Ha én nem tenném zsebre Soros pénzét, - zsebre tenné más! Az meg nekem ugyan miért lenne jó? Nem estem én a fejemre! Európát meg Soros így is, úgy is tönkreteszi! Mesélik, hogy a jó sok pénzéért balesetben elhunyt fiatal emberek szerveit vásároltatja fel az ügynökeivel, s ugyancsak jól fizetet, pénzért mindenre hajlandó orvosok ezeket operálják be Soros szervezetébe!
A saját, elhasznált, elkopott szervei helyére! Így aztán Soros tovább fog élni az elhunyt fiatalembereknek az ő testébe beoperált szerveivel, mint a vele egykorú többi emberek! Ilyen világban élünk! És még engem ítélnek el egyesek? Ugyan már!
Igen, Soros-pincsi vagyok az tény, de jól fizetett öleb! Ha majd itt az EU-ban időm kitelik, magam is milliomos leszek! Nem cseh koronában, hanem USA dollárban! Soros elvégre jól fizet, hiszen ő sem dolgozott meg a mocskos pénzéért soha! Nagylelkűen adja mindazoknak, akik a tenyeréből kosztolnak, falatoznak, mint például én, Vera Jourova!”
 
Így bizony, kedves Olvasók! Mint fentebb, az első mondatban jeleztem: nekem nincs titkosszolgálatom! De nem is kell, minek kéne? Vera Jourova kinyitja a száját, és mindez leolvasható róla! A bűnbánó Magdolna ábrázata ezt kiáltja világgá! Egy női Soros-pincsi amúgy ki nem mondott őszinte vallomását!
 Ám itt tüsténkedik egy másik Soros-pincsi is, Jourova megfelelője férfi kiadásban! Ő Margiritisz Szkinasz, a görög! Ő is európai biztos, a jövevények európai életformába beilleszkedésért felelne! Már ha volna ilyen! De nincs! Nem is volt soha! A muszlim jövevényeknek eszük ágában sincs beilleszkedni az európai életformába. Így bizony! S ez a Szkinasz is szívesen nyitogatja szólásra a száját, - ám ő sem kis gázsiért teszi! Mert ez a Margiritisz sem egy hülye gyerek! Ő sem ingyen koptatja a beszélőkéjét, hanem nagy pénzekért! Soros neki is fizetett és fizet, így Margiritisz is egy Soros-pincsi! Egy dirimbelő, doromboló  ölebecske!

S ekkor még csak két Soros-pincsiről rántottuk le a leplet: árulkodó szavaik és tetteik alapján! Pedig vannak még jó néhány! Ezek, Európa Soros zsoldjában álló piszkos-mocskos árulói nem kis összegekért működnek együtt a kivénhedt pénzeszsákkal Európa, az öreg konti - nens végleges tönkretételében!
Gonosztevők!
Pénzért mindenre hajlandó, gátlástalan gazemberek! 
Undorító, tetves-rühes mocsadékok! Gané kupacok! Bűzölgő görények!
Átkozottak! Európa árulói! 
                                                      
Dr. Polgárdy Géza
ny. jogász, közgazdász, szociológus
    közíró
 
*****




A kormánypártok végzetes tévedése
(Gyurcsány következmények nélkül szíthatja az Orbán-gyűlöletet)

A 2022-es országgyűlési választások kimenetele most, 2020 végén természetesen nehezen megjósolható. A vágyak és remények egyfelől, míg a realitás másfelől könnyen ütköznek.
Ami az én vágyaimat és reményeimet illeti, mint pártokon kívüli nemzeti konzervatív azt szeretném, ha a magyarság meg, és fennmaradásán dolgozó pártok győznének ismét. Azért ismét, mert úgy 2010-ben, mint 2014-ben és 2018-ban is
a FIDESZ-KDNP pártszövetség győzött, az én legteljesebb megelégedésemre. Most ezt a 2010 óta tartó tíz évet nem kívánom sem részletesen, sem nagy vonalaiban áttekinteni, csupán néhány körülményt, néhány tényt említek meg, melyek elégedettségemet kiváltják.

A magam részéről első helyre teszem a migráns-kérdés megnyugtató és helyes kezelését. A tévedések ugyanis nagyon sok esetben helyrehozhatók, kijavíthatóak, a migráns-kérdés téves kezelése azonban egy ország számára végzetes. Ha ezt egy ország vezetése elhibázza, tévedését soha többé ki nem javíthatja. Több nyugat-európai országot is megemlíthetnék ennek bizonyítására, ám megelégszem Franciaország példájával.
A franciák, mint volt gyarmattartók nem zárkóztak el az arab világból és fekete Afrikából hozzájuk özönlő óriási ember tömeg befogadásától. E főleg muszlim embertömeg beilleszke-dését, beolvadását illetően a franciák hatalmasat tévedtek, ezt helyrehozni ma már nem áll módjukban, így tudatosítaniuk kell magukban, hogy Franciaországnak a régi értelemben vége, Franciaország tisztán muzulmán ország lesz. Csupán idő kérdése, hogy ez mikor fog bekövetkezni? Nos, Magyarország, amely hasonló demográfiai problémákkal küszködik évtizedek óta mint Franciaország (azaz a magyar népesség képtelen magát még reprodukálni is, nem hogy szaporodni)a migráns kérdést helyesen kezelte és kezeli. Nem fogad be migránsokat, a határt kerítéssel és jogi határzárral védi, mi több rendőri és katonai élőerővel is! Remek!

Második helyre a magyar családpolitikát teszem, azt hogy a mai kormányzat, a világon egyedülálló módon támogatja a családokat, meg azt, hogy minél több magyar gyermek szüles- sen! A miniszterelnök ezen törekvése egyszerűen zseniális, s hogy Novák Katalin személyében megtalálta a terület irányí- tására  legalkalmasabb személyt, majd miniszteri rangra is emelte, csak dicséretet és elismerést érdemel! Ez is remek!
Harmadik pozitívumként a magyar gazdaság soha nem látott megerősítését említem. Ebbe sem kívánok belemerülni, elég megemlíteni annyit, hogy egy adósságoktól roskadozó, eladósodott országból egy biztos lábakon álló országgá lettünk, amelynek mindenre jut pénze! Varga Mihály is dicséretet és elismerést érdemel!
Van az országnak adóbevétele, a munkából élő emberek száma rekordot ért el! A gazdaság mindennek az alapja, lehet, hogy az első helyen kellett volna említenem.
Végül negyedikként a magyar nemzetpolitikát kell említeni!

A Trianonban sokfelé trancsírozott magyar nemzet hallatlanul bölcs nemzetpolitikával az önösszeszedés iskolapéldáját valósítja meg! Úgy a környező utódállamokba kényszerített magyar nemzetrészek, mint az egész világban szétszóródott magyar diaszpórák felkarolása óriási tett!
Csak gratulálni lehet hozzá! Többek között Potápi Árpádnak!
Ennyi jó felsorolása után adódik a kérdés, hogy a címben megfogalmazott végzetes tévedés hol lelhető fel a mai kor-mány pártok részéről?
Nos, sajnos ilyen is van!
A kormánypártok ugyanis vagy nem ismerték fel a problémát, vagy ha felismerték, nem tettek meg mindent ennek 
megoldására, felszámolására. Esetleg nem volt erejük hozzá!Tehetetlenek!
Miről van szó?
Az iszonyatos, az elementáris, az eget-földet behálózó Orbán-fóbiáról, Orbán-gyűlöletről! 
S annak az embernek, Gyurcsány Ferencnek a kiiktatás helyetti békén hagyásáról, aki ennek az Orbán-gyűlöletnek a szellemi atyja, kitalálója, kieszelője és gyakorlati végrehajtója! Ez a Gyurcsány szabadon garázdálkodhat, magában jókat nevet a kétharmadosok tehetetlenségén, impotenciáján! A kormánypártok, élükön a Miniszterelnökkel, majd bele gebednek az országért végzett munkába! Hallatlanul kreatív, szinte mindenre gondoló, bámulatosan aktív kormányzást valósítanak meg, közösen!S mindeközben tétlenül szemlélik, hogy a róka kiénekelje a szájukból a jól megérdemelt sajtot!
Hogy követhetnek el a kormánypártok, élükön a Miniszterelnökkel ekkora hibát!Ha csak csupa polgárok, ha csak csupa úriemberek lennének a választók, akkor joggal hihetnék azt kormánypárti oldalon: de hiszen a tettek, az eredmények magukért beszélnek! Ám tessék megnézni Magyarország lakosságának, a választóknak a szociológiai összetételét!Tény, hogy háromszor is kétharmaddal nyert a FIDESZ-KDNP! De fog-e negyedszer is így nyerni? Ebben erősen kételkedem! Az ellen oldalon egyetlen vezér-egyéniség található, Gyurcsány!

A többiek? Sok akarnok, önjelölt, tehetségtelen senki, mitugrász figura! Képtelenek jelentős hatást gyakorolni a választókra! Ez egyetlen egy ellenzékinek sikerül, Gyurcsánynak!
 Ez a minden hájjal megkent, rafinált politikai bűnöző az emberi természet legundorítóbb, legvisszataszítóbb tulajdonságára, az irigységre építi lejárató kampányát! Akármilyen eredményeket is érhet el a miniszterelnök és a kormányzó pártok, a sikertelen, a tehetségtelen emberek bizony ellenük hangolhatóak! Munkanélküli vagy? 
Az ok: Orbán! Nincs házad, mert eliszod a keresetedet és nem gyűjtesz házra? 
Az ok: Orbán! Utaznál a Balatonhoz, vagy külföldre, de nem megy.
Az ok Orbán! Sőt! Esik az eső és nem süt a nap? 
Az ok: Orbán! Az aljas, gátlástalan briganti, Gyurcsány Ferenc találmánya az Orbán-fóbia! Orbán, Orbán, Orbán! És a kétharmados többség nem találja meg a módját, hogy ezt a gengsztert kikapcsolják, kivonják a forgalomból és jól megérdemelt helyére, a börtönbe juttattassák! Nem és nem!
Gyurcsány pedig pártalapítóként, parlamenti frakcióvezetőként okádja magából az Orbán-gyűlöletet, amit a kormányoldal dermedt némasággal és tehetetlenül szemlél!
Elképesztő!
Ez a kormánypártok végzetes tévedése! Ez, hogy a fenevad Gyurcsány gerjesztette eszement Orbán-gyűlölet ellen képtelenek fellépni! „De hát demokrácia van!” - hallani a gyámoltalan érvelést.
Igen, demokrácia van, de tehetetlenség is van! Vajh mikor lenne képes a kormányoldal aktívan, tevőlegesen fellépni a gyurcsányi aljas, ezerszer átkozott cselvetésekkel szemben? Talán három harmados támogatottság esetén? Ilyen azonban soha nem lesz! Ám félek, tartok tőle, hogy 2022-ben az egyszerű többséggel elért győzelem is odalesz! Miért?
Mert a mai kormányoldal nem tesz meg mindent az emberekért? Nem azért! Aki ugyanis ennél többet tesz a magyarságért, az már csal. Hanem azért, mert nem hajlandók kiiktatni Gyurcsányt, a legfőbb élősdit és elsődleges rákfenét a nemzet testén!A legnaivabb, a legelképesztőbb módon alábecsülik a vészt, a bajt, amit ez a politikai bűnöző jelent!
Csak nehogy késő legyen! Csak nehogy bukáshoz vezessen a kormánypártok végzetes tévedése 2022-ben…  

         Dr. Polgárdy Géza
ny.  jogász, közgazdász, szociológus
                   közíró

 
*****


Skandalum, az apa férfi, az anya nő

Talán elment az Orbán kormány esze, hogy ilyen evidens dolgot törvényben rögzít? Nem, nem, már Brüsszelből megjött a válasz, retorzió lesz emiatt. E téma ugyanis beletartozik azoknak az eszement liberális eszméknek körébe, ami az LMBTQ jogok és a gender kapcsán megfogalmazódott a nyugati világban. Ott már valójában egy gyerek sem lehet biztos abban, hogy fiú e vagy lány. A természetes férfi, nő alapú társadalmat felrúgták, azt állítják be természetesnek, ami természetellenes. Mindennek oka, hogy a nyugati világ csak a civilizációt fejlesztette, de Isten nélkül, így aztán már elment a józan esze is, ahogy ez ilyen esetben történni szokott, a Biblia szerint:
„Belevesztek saját okoskodásaikba. Kérkedtek bölcsességükkel, és oktalanná váltak”(Róm1,19). 

Az ember lett az Isten, saját magát kezdte imádni, ez a legfőbb oka a homoszexualitás kialakulásának is. Az azonos nemű párok saját magukat imádják, aztán saját testüket, így esnek bele az aberrációba. Lehetséges, hogy általában a nárcisztikus magatartás áll a homoszexualitás mögött. Ahogyan a sátán is azért bukott el, mert saját magában gyönyörködött. Így fordult el Istentől, lett azzá ami, a legszebb bukott angyal, levetve a mennyből. Egy misztikus szent beszámolója szerint, a sátán beleviszi a bűnbe az ilyen embereket, de még ő is elfordul, nem bírja nézni, mert ő is szellemi lény.   
Mit tesz a nyugati társadalom? „A tetteseknek még helyeselnek is”(Róm1,32).
Támogatja a gender őrületet, ami nem ismeri el a természetes nemeket, hanem még hatvanat kreál. Helyesel a hamis humánum nevében az azonos neműek házasságának, és örökbefogadásának. Mit tesz a magyar kormány? Próbálja lehetetlenné tenni, az azonos neműek örökbefogadását, mert a gyerekek érdekeit nézi. A statisztikák szerint, az ilyen párok körében nevelkedő gyerekek ki vannak téve a zaklatásoknak, de még ha ez nem lenne, ott a természetellenes példa előttük, egyenesen a gyerekek megrontásáról beszélhetünk.
Ezt viszont Brüsszel támogatja, és a nekik helyeslő, velük együttdolgozó balos és liberális politikusaink is. „Bár fölismerték Isten rendelkezését, hogy aki effélét művel, méltó a halálra, mégis ilyeneket tesznek, sőt a tetteseknek még helyeselnek is”(Róm2,32)

Igaz, a nyugati társadalom már nem ismeri fel Isten rendelkezését sem. Ezért mondható, hogy ilyen velejéig romlott társadalom még nem volt a világtörténelemben. 
Miután a magyar kormány védve a keresztény értékeket ezzel ellentétes törvényeket hoz, skandalum, az Alkotmányban rögzíti, hogy a házasság egy férfi és egy nő szövetsége, most meg, hogy az apa férfi, az anya nő. Így számíthat a pénzcsapok elzárására. Teljesen jogtalanul egyébként, mert sehol nincsenek ilyen kritériumok lefektetve a brüsszeli jogrendben, mint európai érték. Ők ugyanis hallgatólagosan európai értéknek azt tartják, hogy a hamis humanizmus jegyében megadják a jogot a homoszexuálisoknak a házasságra, és örökbefogadásra. A baloldali liberális ellenzék, meg sunnyog, azt hazudja táborának, hogy a korrupció és lopás miatt van a jogállamisági vád a kormány ellen.

Ferenc pápa szeretettel fordul az azonos nemű csoportosulás felé, mint egyházi vezető, mert ez a kötelessége. Nem az embert kell ugyanis gyűlölni, hanem a bűnt elvetni. Ilyen kijelentést soha nem tett azonban, hogy joguk lenne a házasság szentségéhez, bárhogy szeretnék ezt kihallani nyilatkozataiból a liberálisok. Ugyanolyan jogok illetik meg őket, ti. a transzneműeket, a homoszexuálisokat, leszbikusokat, mint más embert, ezt a magyar törvényhozás is garantálja. Senkit nem ér hátrányos megkülönböztetés munkahelyén vagy más helyeken mássága miatt és ez így helyes. Már nem az egyenlő jogokról van azonban szó, hanem egy beteg ideológia rátelepítéséről a normalitásra. 
Szerencsére vannak szövetségeseink a keresztény értékrend, azaz a normalitás megőrzésében. Ott harcol velünk vállvetve Lengyelország és a V4-ek közül még akadnak támogatóink. Tulajdonképpen össze kellene fognunk itt Közép-kelet Európában és nem engedni, hogy a kisebbség egy elferdült ideológiát tegyen a fejünk fölé, ahol a jó az rossz, és a rossz tekintendő jónak. Amerikát úgy látjuk, elveszítjük, mert ha tényleg Joe Biden győz, semmi jóra nem számíthatunk, úgy ahogy Brüsszeltől sem. Biden összeadott egy homoszexuális párt, és a halálgyárnak is nevezett, abortuszokat végző Planned Parenthood örömmámorban úszik, mert ígéretet tett, hogy győzelme esetén kötelezővé tenné ennek e gyilkos intézménynek a finanszírozását. Van azonban még a világban egy nagyhatalom igaz, „dicsősége” a múlté, azért őrá számíthatunk, ha minden kötél szakad. Ez nem más, mint Oroszország, és még Ukrajna lehetne az. (Ez az állítás még kérdés! "?" A szerk!)

A Pew Researche Center kutatása ugyanis egyértelműen kimutatta, hogy nemcsak a közép-kelet európai országok, de Oroszország és Ukrajna is megőrizte vallásosságát, amint levetette magáról a szocializmus láncát. Újra visszatért az Istenbe vetett hit, és ezzel a hagyományos keresztény értékek preferálása, az aberrációt támogató liberális eszmerendszer elvetése. A kutatók rákérdeztek nemcsak az Istenbe vetett hitre, a templomba járás gyakoriságára, de a homoszexuális előjogok támogatottságára is, valamint az abortusz kérdésére. Egyértelmű volt, hogy visszatért a vallásosság, 80-90 % a rendszeresen templomba járók aránya és ugyanilyen arányban vetették el az abortuszt és azonos neműek házasságát. Mindebben még meg is előznek bennünket. 

Mindegyiknek van persze egy hangos kisebbsége, amit most jól látunk Lengyelországban, ahol a nők gyermekeik megöléséért küzdenek éppen. Mégis a többség megőrizte konzervatív, keresztény értékeit, így nincs minden veszve, nem vagyunk egyedül. Harcolni kell tovább a keresztény értékekért. Bárhogy támad is ránk a nyugati világ, amely felháborodik azon, hogy a nő az anya, a férfi az apa. 
„Mégsem dicsőítették Istent, s nem adtak neki hálát, hanem belevesztek saját okoskodásaikba, kérkedtek bölcsességükkel, és oktalanná váltak. …Ezért Isten szívük vágya szerint kiszolgáltatta őket a tisztátalanságnak, hadd gyalázzák meg testüket. Isten igazságát hamissággal cserélték fel”(Róm1,19-25).​

Pók Katalin

 
*****
 
Egyházi vezetők és a Vatikán
Püspökök, biborosok, érsekek reagálása Ferenc pápának a homoszexuális élettársi kapcsolatokat támogató szavaira

A. Schneider püspök:
Minden igaz katolikusnak hivőnek, minden igaz katolikus papnak és minden igaz katolikus püspöknek mély fájdalommal és lélekben zokogva kell bánní és ellenezni ezeket a szavakat. "....Hallhatatlan lelked üdvössége és azon lelkek üdvösségének érdekében (...)akiket a fenti kijelentésed által annak a veszélynek teszel ki hogy ÖRÖKRE elvesszenek, ....tèrj meg..."


Nyílt levélben reagált Viganò érsek Ferenc pápának a homoszexuális élettársi kapcsolatokat támogató szavaira
Carlo Maria Viganò érsek, az Egyesült Államok korábbi pápai nunciusa nyílt levélben reagált Ferenc pápának a homoszexuális élettársi kapcsolatok törvényesítését szorgalmazó mondataira, amelyek egy október 21-én Rómában bemutatott új portréfilmben hangzottak el a pápától. Az alábbiakban Viganò érsek levelét teljes terjedelmében közöljük; az angol nyelvről magyarra fordítását egyik olvasónk végezte el. A linkek és kiemelések a levélben a szöveg eredeti formáját követik.
A VaticanNews weboldala tette közzé az információt, miszerint a mai napon [október 21-én - KV szerk.] a Római Filmfesztiválon vetítik Evgeny Afineevsky rendező Francesco című dokumentumfilmjét.

Ez a dokumentumfilm – a Catholic News Agency-nek és az America Magazine-nek eljuttatott információk szerint – Jorge Mario Bergoglio több, a homoszexualitással kapcsolatos kijelentését tartalmazza. E különféle kijelentések közül álljon itt most kettő különösen zavarba ejtő:

A homoszexuális személyeknek joguk van családban élni. Ők Isten gyermekei, és joguk van a családhoz. Senkit sem szabadna kitaszítani vagy arra kényszeríteni, hogy e miatt szenvedjen.

Törvényt kellene alkotni a bejegyzett élettársi kapcsolatról. Így törvényes védelmet élveznének. Ez az, amit képviseltem.

Nem kell ahhoz teológusnak vagy moralistának lenni, hogy tudjuk, az ilyen kijelentések teljes mértékben heterodox jellegűek, és a híveket nagyban megbotránkoztatják.

De vigyázzunk: ezek a szavak egyszerűen csak az ikszedik provokációt jelentik, melyek által a hierarchia „ultraprogresszív” része megpróbál ügyesen szakadást előidézni, ahogyan azt már korábban tette az Amoris Laetitia szinódus utáni apostoli buzdítással, a halálbüntetésről szóló tanítás megváltoztatásával, a pán-amazóniai szinódussal és az utálatos Pachamamával, valamint az Abu Dhabi-i nyilatkozattal, amelyet most már a Fratelli Tutti enciklika is megerősített és súlyosbított.

Úgy tűnik, hogy Bergoglio arcátlanul próbálja „emelni a tétet”, egyre erőteljesebb eretnek kijelentéseket téve úgy, hogy az Egyház egészséges részét – amelyhez püspökök, papok és hívek tartoznak – arra kényszeríti, hogy eretnekséggel vádolja őt, hogy ezáltal az Egyháznak ezt az egészséges részét szakadárnak és a „pápa ellenségének” nyilváníthassa.

Jorge Mario Bergoglio arra próbál egyes bíborosokat és püspököket kényszeríteni, hogy váljanak el a vele való egységtől, ezáltal nem saját maga eretneknek minősítését érve el, hanem sokkal inkább azoknak a katolikusoknak a kizárását, akik hűek akarnak maradni az Egyház örök magisztériumához. Ennek a csapdának a célja – Bergolio és „mágikus köre” feltételezett szándékainak megfelelően – az lenne, hogy megszilárdítsa saját hatalmát egy olyan egyházban, amely csak nevében „katolikus”, valójában eretnek és szakadár.

Ez a megtévesztés a globalista elit, a fősodorhoz tartozó médiumok, és az LMBT lobbi támogatását élvezi, amelyektől számos pap, püspök és bíboros sem áll távol. Emellett ne feledkezzünk meg arról sem, hogy sok országban olyan törvények vannak érvényben, amelyek bűncselekmény elkövetőjeként szankcionálnak mindenkit, aki úgy véli, hogy a szodómia kifogásolható és bűnös, vagy aki nem helyesli a homoszexuális „házasság” törvényessé tételét – akkor is, ha ezt hitvallása alapján teszi. A püspököknek egy a homoszexualitáshoz hasonló kérdésben Bergoliót elítélő nyilatkozata akár ahhoz is vezethet, hogy a világi hatóságok a Vatikán jóváhagyása mellett büntetőjogilag vonják őket felelősségre.

Bergoglio mellett így már nem csak a „deep church” állna, akit olyan lázadók képviselnek, mint James Martin S.J. atya vagy a német „szinódusi utat” támogatók, de a „deep state” – a „mély állam” is. Nem meglepő az sem, hogy ez a dokumentumfilm egyben kiáll a soron következő amerikai elnökválasztás demokrata jelöltje mellett, és meglepő módon elítéli a Trump-adminisztráció politikáját, amelyet azzal vádol, hogy szétválasztja az Egyesült Államokba illegálisan belépni szándékozó családokat, miközben az elnök valójában az emberkereskedelemmel és a kiskorúak kereskedelmével kívánja felvenni a harcot.

Míg a konzervatív amerikai püspököknek tilos részt venniük a politikai vitában és Trump elnököt támogatniuk, addig a Vatikán gond nélkül megengedi magának, hogy beavatkozzon a választásokba, demokrata ellenfele mellett kiállva, összhangban a közösségi médiumok és hírcsatornák által gyakorolt cenzúrával a Biden család ellen felhozott igen súlyos vádakat illetően.

Katolikusként azok mellett kell kiállnunk, akik az életet, a természetes családot, és a nemzeti szuverenitást védelmezik. Azt hittük, Krisztus helytartója is a mi oldalunkon áll. Fájdalmasan vesszük tudomásul, hogy ebben a történelmi léptékű konfliktusban az, akinek Péter bárkáját kellene irányítania, az Ellenség mellett döntött, hogy a bárkát elsüllyessze. Emlékezve a szent pápák bátorságára a hit egységének védelmében és a lelkek megmentésére tett erőfeszítésekben, csak annyit mondhatunk: Quantum mutatus ab illis*!

+ Carlo Maria Viganò, érsek

* „Mennyire más, mint ők!” – vö. Vergilius Aeneas: „Quantum mutatus ab illo!”

 
*****
 
 
ORBÁN TÉVEDÉSE
„Aki nem tudja melyik kikötőbe akar eljutni, annak minden hajó rossz!”

Torgyániádák, gyurcsányiádák, orbániádák. Időbeli sorrendben a kapitális szamárságok gyűjteménye. Most itt az újabb gyöngyszem. Fájdalmas, amikor azt látja az ember, hogy az ország legfőbb vezetője nem tudja, hogy „melyik kikötőbe” is akar eljutni. Nem új jelenség ez, jellemzi az elmúlt három évtizedet, annak minden kormányát. Orbán Viktor elégedetten döngeti mellét, micsoda fantasztikus sikereket értünk el, bezzeg Európa hogy lemaradt. Mert hogy a makromutatók! Nos, Csath Magdolna professzor asszony mutatott rá arra, hogy a makromutatók javulása nem jelenti a versenyképesség javulását! Bizony nem! A szocializmus is évtizedeken át fantasztikus növekedési mutatókat produkált, és ne higgye senki, hogy azok manipulált adatok voltak! Csak hát erőltetett növekedés egyre elavuló technikai bázison…
Valójában 1990 óta Magyarországon egy oligarchisztikus rendszer épül, egy latin-amerikai típusú polarizált, túlkoncetrált tulajdoni-és jövedelemszerkezet, amely alkalmatlan a hosszú távú modernizációra, a felzárkózásra! Az ilyen szerkezet csak a nyomor, a szegénység folyamatos újratermelésére képes, az oligarchák mértéktelen gazdagodása mellett. Ezen a növekedési adatok sem változtatnak!
   Az önálló európai haderőre tett javaslata már Macron francia elnök szellemi színvonalát idézi, ami nagyon alacsony szint. Minek ide európai haderő, itt a NATO! Mint ahogy semmi értelme sincs a mi mostani lázas fegyverkezésünknek sem. Millió más probléma megoldására kellene ez a pénz, és ha csak ez lenne az egyedüli értelmetlen pénzszórás, pazarlás.
   Orbán egy valamit nem vesz észre! Mi 30 éve egy modernizációs zsákutcában haladunk, de az utolsó tíz évben legalább a rövidtávú egyensúlyi politika eredményes volt. A korábbi „baloldali” kormányok értelmetlen megszorító csomagjaihoz képest legalábbis. De ez „a birkák után a szamár is király” esete csupán! Most viszont a rövidtávú egyensúlyi helyzet is borul, és nem annyira a járvány miatt, mint az értelmetlen költekezés miatt.

Gazdag László
közgazdász, ny. egy. docens
*****


Franka Tibor

Cigánymártás cigányúton

Kidülledt szemekkel fuldoklik a német levesporgyártó cég teljes vezérkara, miután félrenyelték a saját cigánymártásukat (Zigeunersaucét). Mifelénk a közbeszéd ezt úgy szokta aposztrofálni, hogy „cigányútra ment nekik a cigánymártás”. Miért is?

Mert Knorrékhoz is begyűrűzött, a németországi kecsapközpontjukba, a tengerentúli (USA) trendi, miszerint amerikai hatásra felerősödött a rasszista vagy rasszista áthallású, illetve a gyarmatosító múltból származó nevek, elnevezések körüli vita, amely akár a fajgyűlölet árnyékát vetheti az egyik saját termékükre, a cigánymártás néven árusított paprikás szószra is.

Ettől úgy berezeltek, hogy azonnal félre (be)-nyelték a készleten lévő összes cigánymártásukat, de szerencséjükre német precizitással képesek voltak addig krákogni és fulladozni, amíg végül felköhögték a megoldást: a cigánymártást átkeresztelik magyaros paprikamártásra. Csak semmi negatív áthallás! (Paprikasauce Ungariche Art)

Kedves hívatlan Knorr keresztszülők! A kutya sem kérte fel önöket arra, hogy a mi szenteltvíz-tartónk körül partizánkodjanak, sőt a mi beleegyezésünk nélkül a mi nevünket osztogassák. Mert az lehet, hogy a németországi szintik és a németországi cigányok üdvözölték ezt az illegális keresztelőt, ugyanakkor engem nagyon is dühít, mert nélkülem döntöttek rólam. (Utoljára ilyet a kommunista hatalom művelt velem.)

Amíg a német cigányság elutasítja, hogy róluk akár egy konzervmártást is elnevezzenek, addig a magyarországi magyarságot meg sem kérdezik. Tetszik, nem tetszik, ez van. Ez viszont nekem ment cigányútra, de nagyon!
Miért nem keresztelik például roma- vagy németroma névre a saját cigánymártásukat, hiszen közel százezer roma él az önök országában is. Snassz lenne? Akkor meg franciára, bolgárra, románra, szlovákra, indiaira stb. Miért éppen, vagy csak azért is, magyarra! Miért és mi jogon?
Ráadásul mi, magyarok tudtommal nem ismerjük, ezért nem is használjuk a cigánymártás elnevezést, szemben például a cigánypecsenye, a cigánymeggy, a cigányzene, a cigányvajda, a cigánybáró, a cigányélet és a többi főnevekkel, mert ezeket viszont több mint félezer éve rendszeresen használjuk. És egyszer sem sértő szándékkal, hanem éppen azért, mert mi annak hívtuk, hívjuk és fogjuk hívni a dolgokat, amik. Akár a személyeket, például a zseni Dankó Pistát vagy Biharit talentumnak, a néplélek zenei virtuózainak tiszteljük, Czinka Pannát, Daróczit, Lakatos Menyhértet, Radulyt, Mágát és a többieket pedig tehetséges, tisztességes és dolgos embereknek ismerjük, akik nem is szégyellték sohasem cigányságukat, saját népüket.

Ennyire egyszerű és annyira egyértelmű, hogy önökkel ellentétben bátran ki merem jelenteni: rasszista mártás pedig nem létezik.
Máshol kereskedjenek, ne nálunk.

(Forrás: Magyar Nemzet)

 
*****



Dr. Gazdag László  agrárközgazdász, ny. egyetemi docens

RASKÓ GYÖRGY 2000 MILLIÁRDOSA
   
Az ATV 2020. augusztus 11-i reggeli műsorában interjú készült Raskó Györggyel, az Antall kormány Földművelésügyi Minisztériumának egykori államtitkárával az elszabadult élelmiszerárakról. Egy nappal később, a 168 óra c. hetilap 22-25. oldalán szintén egy nagy interjút közöltek vele. Az ATV-ben volt szó az időjárásról, a napszámosmunkabér nagyarányú emelkedéséről, mint árfelhajtó tényezőkről. Ám a lényegről: a szövetkezeti nagyüzemi rendszer szétveréséről, a vertikális integrációs láncolat darabokra szakításáról, vagyis az agrárátalakulás bűnös módon történt végrehajtásáról már a lap hasábjain fejtette ki részletesen a véleményét. Bizony ez, vagyis az átgondolatlan, erőszakos agrárátalakítás a valódi oka a mostani élelmiszerár robbanásnak (is). A rendszerváltás után „sikerült” az 1980-as években még világszínvonalú, kiemelkedő hatékonyságú magyar agrárstruktúrát szétverni, és ezzel visszavetni az élbolyból a hatékonysági versenyben a hátul kullogók közé!

Én azért emlékezek még arra, hogy éppen Raskó György mondta a 90-es évek elején: „nyugaton már bontják le a nagy agrárgyárakat”! De úgy látom, hogy a véleménye azóta alaposan megváltozott! Bizony, az eltelt három évtizedben is gőzerővel folytatódott a nyugati agráriumban a föld-és tőkekoncentráció! A volt államtitkár úgy látja, hogy „a hamis parasztromantika, amit a kisgazdák és az MDF népiesei nyomtak, fejre álláshoz vezetett.” Tökéletes diagnózis! Álljunk meg itt egy pillanatra! Azt csak a magyar politikusok és közgazdászok hiszik, hogy a mezőgazdaságban huszadrangú kérdés a hatékonyság, amit megelőznének a környezetvédelmi, foglalkoztatási szempontok. Először is az ökonómiai és ökológiai hatékonyság nem állítható szembe egymással, sőt, egymást feltételezik! Csak gazdaságilag hatékony üzem képes megfelelni a környezetvédelmi szempontoknak is, mert mindkét hatékonyság szoros kapcsolatban áll a technikai fejlődéssel! A gazdasági hatékonyságot pedig szorosan összefügg az üzem-és táblamérettel. Az agrárium természeti tényezőknek való kitettsége eleve megköveteli a soklábon állást. A túlspecializált kis-és középüzem (100 ha alatt) versenyképtelen, ezért örökös állami támogatásra szorul. Csak a megfelelő üzemméret és tőkeellátottság biztosíthatja együtt az ökonómiai és ökológiai hatékonyságot!

Ma az EU agrártámogatásainak 80%-a megy a legmagasabb területi kategória 20%-ába eső farmoknak. Vagyis az EU támogatási politikája is a koncentrációt segíti, a hazai közhiedelemmel ellentétben. Tökéletesen egyetértek Raskó Györggyel: „… az unió agrárpolitikája totálkáros”. Ugyanis területalapú a támogatás! Ilyen már az USA-ban sincs! Ennek az elhibázott támogatási politikának az eredménye az ő megfogalmazása szerint: „Azé a föld, aki megművelteti – és a profitot elteszi”. Tökéletes diagnózis.

Az 1980-as évek végén az 1261 MGTSZ átlagterülete 4400 ha, a 127 mezőgazdasági kombinát átlagterülete 7100 ha volt. Így lehetőség nyílott a nagy táblák kialakítására és az ágazattársításra. Ugyanazokat a gépeket lehetett használni az összes nagy szántóföldi kultúrában, ezért nálunk egy korszerű traktor, kombájn kihasználtsági foka 4-6-szor nagyobb volt, mint az amerikai farmokon! (Mára már az USA-ban is áttértek a gép bérlésre és a béraratásra! Európa megint lemaradt!) Ezekkel a mutatókkal világviszonylatban elsők voltunk akkor! A termésátlagok ugyanakkor a nyugat-európai, észak-amerikai termésátlagoknak feleltek meg. Hasonló hatékonysági mutatókat produkált az állattenyésztésünk is. Ezen kívül ott voltak az üzemen belüli vertikumok, a feldolgozóüzemek: téesz vágóhíd, savanyító üzem, tejüzem, stb. A foglalkoztatottak nagyobbik része a téeszekben, állami gazdaságokban már nem az alapanyagtermelésben (tehát a mezőgazdaságban), dolgozott, hanem a kapcsolódó ágazatokban.

Ha mindez fennmaradt volna, kiegészítve az üzemen kívüli vertikális lánc (alapanyagtermelés – feldolgozás – kereskedelem) rövidre zárásával, mégpedig az alapanyagtermelő, tehát az agrártermelő tulajdonában (ahogy ez Dániában, Hollandiában megvalósul), akkor elmaradt volna a mostani árrobbanás is! Raskó György hangsúlyozza: valamikor szinte minden agrártermék tekintetében nettó exportőrök voltunk, viszont ma már nettó importőrök vagyunk. A világviszonylatban is egyedülálló hatékonyságú, termelékenységű agrárágazatot sikerült szétverni, ezzel visszavetni, lezülleszteni az átlag alatti szintre nemzetközi viszonylatban.

Ami pedig a foglalkoztatást illeti, csak Torgyán Józsi bácsi hitte azt, hogy majd a „kis családi gazdaság” felszívja a vidéki munkanélküliek tömegeit. Raskó György hangsúlyozza, hogy ezzel szemben az elmúlt 30 évben nyolcszázezer munkahely szűnt meg az ágazatban, és maradt 212 ezer foglalkoztatott. Például a vidéki felnőtt cigánylakosság közel száz százalékát foglalkoztatták a téeszek, állami gazdaságok. Persze azt is látnunk kell, hogy ma Nyugaton a foglalkoztatottak 2-4 százaléka dolgozik az agrárszektorban, és ez az arány tovább csökken!

Érdekes adat az is, hogy a téeszek tagsága nem akart kilépni a rendszerváltákor, mindössze a 8,2 százalékuk tett így. És kik lettek végül az elhibázott, erőszakos agrárátalakítás haszonélvezői? Raskó György megnevezi: a volt nagyüzemi vezetők! A téeszelnökök, állami gazdasági igazgatók, főkönyvelők, főagronómusok. Az egykori szövetkezei menedzsment cserben hagyta a tagságot, vérszemet kapott, amikor rájött, hogy az „új hatalom” a legalantasabb emberi ösztönökre alapoz: a szerzés vágyára. „Ma ők nyomják szakmányban Felcsútra a taót.”

A volt államtitkár emlékeztet: valamikor 9-10 millió sertést produkáltunk, ennek több mint fele a háztáji portákon hízott, ezt is „sikerült” felszámolni. Mára maradt 2,7 millió sertés, és így már nettó sertéshús importőrök vagyunk. Ma kétezer milliárdos él a falvakban, a másik póluson pedig a nincstelenné tett tömeg. Sikerült restaurálni a Horthy korszak nagybirtok rendszerét.

 
*****




Dán pszichológus: a muszlim beltenyészet katasztrófális eredményei

Ki gondolna erre?

Ezt a cikket egy dán pszichológus írta, bemutat egy érdekes szempontot, amit komolyan meg kell fontolni. Kíváncsi, hogy a muzulmán emberek miért küldik gyermekeiket ide élő bombaként, és miért kell hagyni, hogy muzulmánok jöjjenek bármilyen okból Európába? Ez csak azért érdekes, mert megmagyaráz nagyon sokat arról, hogy mi történik a világban ma.A szerző (Dr. Nicolai Sennels) helyesen rámutat, ha az iszlámot hagyjuk tovább növekedni és átveszi a nyugati országokat, mint ami most történik Európában, az egész génállomány is súlyosan megsérül, és az emberiség leromlik eredményeiben.  Cikkében is megmagyarázza, hogy miért nem ők nyertek néhány Nobel-díjat és miért nem alakultak ki új találmányok az arab világban úgy, mint a nyugati embereknél. De ami a legfontosabb az egészben, hogy elmagyarázza az őrült gyilkos fanatizmust, amit egyszerűen nem lehet megérteni.

Dr. Nicolai Sennels egy dán pszichológus, aki már komoly kutatásokat végzett a muszlim világ egy kevéssé ismert problémájával: A muszlim beltenyészet katasztrofális eredményei, amit az első unokatestvérek közötti házasságok okoznak. Ez a gyakorlat tilos a zsidó-keresztény hagyományban, amit már Mózes idejében is büntettek, de Mohamed követőinél már folyik 50 nemzedék óta (1400 éve) a muzulmán világban.Ez a beltenyésztési gyakorlat soha nem szűnik meg a muszlim világban, hiszen Mohamed a végső példa és a hatóságok hajthatatlanok minden ilyen kérdésben, beleértve a házasságot is.

A hatalmas beltenyészet a muszlim génállományban gyakorlatilag visszafordíthatatlan károkat tett, kiemelten az intelligenciában, a józan gondolkodásban, és az egészségben. Dr. Sennels szerint az összes muszlim közel fele a világon beltenyésztett. Pakisztánban a számok azt mutatják, hogy megközelítően 70%.Még Angliában is a bevándorlóknak közel fele az első unokatestvérével köt házasságot.Dániában a pakisztáni bevándorlók mintegy 40%-a beltenyésztett.

A számok egyaránt elborzasztóak más fontos muszlim országokban is:

    67% Szaúd-Arábiában;
    64% Jordániában és Kuvaitban;
    63% Szudánban;
    60% Irakban; és
    54% az Egyesült Arab Emírségekben és Katarban

A BBC szerint a pakisztáni muszlim ihletésű beltenyészet azon valószínűsége, hogy egy gyermek recesszív genetikai rendellenességekkel születik, 13X nagyobb, mint egy brit családban. Ugyanakkor míg az Egyesült Királyságban a pakisztániak felelősek 3%-ban a genetikailag hibás születésekért, Pakisztánban 33% ez az arány.

A kockázat az úgynevezett autoszomális recesszív betegségek, mint például a cisztás fibrózis és gerincvelői izomsorvadásban 18-szor magasabb, és a halálozási kockázat miatti fejlődési rendellenességek is 10-szeresek. A beltenyésztés másik negatív következménye, hogy 100%-kal nőtt a kockázata a halvaszületéseknek és 50% -kal nőtt a lehetősége, hogy a gyermek meghal a szülés alatt.Csökkenti a szellemi kapacitást is a muszlim házasság-minta.

Dr. Sennels szerint a kutatások azt mutatják, hogy a gyerekek a vérségi házasságok miatt elveszítenek 10-16 IQ pontot, és a szociális képességek fejlesztése is jóval lassabb a beltenyésztett babáknak.Annak kockázatát, hogy az IQ-ja alacsonyabb lesz mint 70, (a hivatalos demarkációs szint miatt a minősítés “retardált”), elképesztően (400%) megnöveli az unokatestvérek közötti házasság. (Hasonló hatások figyelhetők meg a fáraó dinasztiáknál az ókori Egyiptomban és a brit királyi családnál, ahol a beltenyészet volt a norma egy jelentős időszakban.)Dániában a nem-nyugati bevándorlóknak több mint 300% -kal nagyobb valószínűséggel nem sikerül a szükséges intelligencia tesztjük a dán hadseregbe való bejutáshoz.


Dr. Sennels azt mondja, hogy “a tudásképesség és az absztrakt gondolkodás egyszerűen alacsonyabb az iszlám világban.”
Rámutat arra, hogy az arab világ mindössze 330 könyvet fordít le minden évben. Ez mintegy 20%-a annak, amit csak Görögországban fordítanak le.Az elmúlt 1200 éves Iszlám csak 100.000 könyvet fordított le arabra, ugyanannyit, mint Spanyolország egyetlen év alatt.
10 török közül 7 még csak nem is olvasott egy könyvet sem.

Dr. Sennels rámutat a nehézségekre, hogy miért nem sikeresek a muzulmánok a Nyugaton: “Az alacsonyabb IQ együtt a vallással, amely elítéli a kritikus gondolkodást, biztosan megnehezíti, hogy sok muszlim sikeres legyen a mi high-tech tudásalapú társadalmunkban.” Csak kilenc muszlim volt, aki valaha Nobel-díjat nyert, és öt olyan volt aki “békedíjat.” A Nature magazin szerint a muszlim országokban mindössze 10% -át hozzák létre a világ tudományos kutatásainak. (mért cikkek egymillió lakosra vetítve).Dániában (Dr. Sennels hazájában) a muszlim gyermekek nagymértékben felülreprezentáltak a gyermekek körében a sajátos nevelési igény tekintetében.

Egyharmaduk (33%) a költséges dán iskolák által biztosított gyógypedagógiai szolgáltatást veszi igénybe; 51% -70% a testi fogyatékos muzulmán gyermekek száma Koppenhágában.

Tanulási képességük súlyosan érintett. A vizsgálatok kimutatták, hogy az iskolás arab gyermekek szüleinek 64%-a még 10 év után is írástudatlan.

A bevándorló muszlim diákok lemorzsolódása a dán középiskolákban kétszer akkora, mint a bennszülötteké.A mentális betegségek is egy végterméke a belterjes házasságoknak. Minél közelebb van a vérrokonság relatíve annál nagyobb a kockázata a skizofrén betegségeknek. A fokozott téboly lehet a magyarázata, hogy Dánia legnagyobb kórházában a klinikailag őrült bűnözők 40%-a bevándorlói háttérrel rendelkezik. Az USA sem mentes ettől. Dr. Sennels szerint, “Egy tanulmány alapján 300.000 amerikainál azt mutatják ki, hogy a muszlimok többsége az USA-ban alacsonyabb jövedelmű, kevésbé képzett, és rosszabb a munkahelye, mint a lakosság egészénél.”

Dr. Sennels arra a következtetésre jut:

 “Nincs kétség afelől, hogy a széles körben elterjedt hagyományos első unokatestvérek házassága a muzulmánok között ártott a génállománynak. Mivel a muszlim vallásban tiltják a nem-muszlimok közötti házasságot, az megakadályozza, hogy friss genetikai anyag kerüljön a lakosság körébe. A génállomány genetikájának okozott kárt a próféta tette, amikor az első unokatestvérével kötött házasságot 1400 évvel ezelőtt. Ennek elsöprő közvetlen és közvetett emberi és társadalmi következményei lehetnek. “

A lényeg: az iszlám nem egyszerűen egy jóindulatú és erkölcsileg egyenértékű alternatívája a zsidó-keresztény hagyománynak.
Ahogy Dr. Sennels rámutat, az első és a legnagyobb áldozatok maguk az iszlám muzulmánok.Egyszerű keresztényi kötelesség, és a józan ész diktálta szükség, hogy megvédjük a nyugati civilizációt a pusztító iszlámmal szemben, és megállítsuk ennek a sötét és veszélyes vallásnak a terjedését .Ezeket a súlyos szociális terheket is figyelembe kell venni, amikor létrehozzák az államok politikáját és az iszlám országokból való bevándorlással kapcsolatos intézkedéseket. .
*****


A téma az utcán hever…

1.
A XV. kerületben, a Rákos út 68-as szám alatti gyógyszertár előtt - kb. 12 éve –, egy kétlavórnyi nagyságú gödör elesésre csábítja a  gyógyszerért érkező (és távozó) embereket. A kerület azért nem foglalkozik a gödör eltűntetésével, mert szerintük a fővároshoz tartozik, a főváros szerint pedig a kerülethez.  Vajon meddig áll fent ez a patthelyzet?

2.
Az impozáns  Duna Aréna – Duna Úszóaréna,  a magyar-és világbajnokságok fő objektuma, évek óta „kopáran”  mutogatja magát a hazai és a külföldi látogatóknak.  Az illetékesek nem vették észre, hogy  az  épületről  egy „z” betűvel kezdődő valami hiányzik - olyasféle -,   amilyent hasonló külföldi objektumokon lobogtat a  szellő. Feltételezve, hogy pénzhiány miatt nem került még sor a „z” beruházására,  az  MJB ezúton értesíti az illetékeseket, hogy ingyen és bérmentve felajánl egy nagyméretű „z”-t  a DA-DÚ számára.  E-mailen történő időpont egyeztetés után, bármikor készen állunk az átadásra.

3.
A Dagály gyógyfürdőben gyógyulni szándékozó ízületi és mozgásszervi fájdalmakkal rendelkező betegek vegyék tudomásul, hogy  hamarosan egy éve lesz   (augusztusban) a újonnan megnyílt objektum  működtetése,  de ennyi idő nem volt elegendő az illetékeseknek, hogy  lehetővé tegyék az orvosi javaslattal rendelkező  betegek számára a  kedvezményes belépést. A gyógyvíz ömlik a Dunába, a gyógyfürdő látogatottsága példátlanul alacsony, a betegek pedig otthon szenvednek a fájdalomtól. Az egészségügyért felelős államtitárnő pedig nem tekinti az „asztalának” ezt az ügyet! A mozgásszervi betegek gondja nem tartozik az egészségügyre!(?) De nem tartozik az  Emberi Erőforrások Minisztériumára sem!  Az utóbbiban lehet valami igazság, mert ezek az érintett  betegek  nem minősülnek  emberi erőforrásoknak.
 
4.
A HM Kórház egyik járóbeteg rendelőjéhez (az elmúlt napok egyikén) 11.00-ra, mintegy 12 beteg kapott előjegyzést. Az orvosi szoba fehér ajtaja 12.00-ig zárva volt, mert az orvos egy másik helyen dolgozott. Amikor megérkezett, az egyik beteg bátorkodott megkérdezni, hogy miért adnak ennyi embernek egy-és ugyanazon időpontot, hiszen akkor is várakoztatják őket, ha az orvos időben érkezik. Válaszul ez hangzott el: „a betegnek az a kötelessége, hogy várakozzon”! (Sic!) No comment.

5.
Célszerű lenne, ha a  médiák kevesebbet foglalkoznának olyan ”utcai” károgó személyekkel,  mint Kunhalmi  vagy Dobrev  elvtársnők, akik a kákán is a csomót keresgetik, alulképzettek és azt képzelik  magukról, hogy hangos rikácsolással és primitív ötletbörzék hangoztatásával Rákosi, Kádár vagy  Gyurcsány  hazug  prófétái lehetnek.

6.
Egyes Bíróságok (és bírók) azt képzelik magukról, hogy hihetetlen nagy elfoglaltságukra hivatkozva, azt tehetik, amit akarnak, az adott téma értékelésében vagy indoklás nélküli figyelmen kívül hagyásában, valamint a tárgyalási vagy válaszadási határidők önkényes kiszabásával. Az egri törvényszék egyik bírója például négyévi időtartamra bővített olyan peranyagot, amelyet a Fővárosi Bíróság két tárgyalással zárt le.  A Debreceni Másodfokú Bíróság egy óra alatt (!!!)  döntött az elsőfokú bíróság  82  (azaz nyolcvankét oldalas) ítéletéről,  alig érintve néhány percben a felperesi 30  (azaz harminc) oldalas beadványt, miután az egyik bizottságitag 1 órában (azaz egy órában) felolvasta mindkét beadványt.
A Kúriához küldött fellebbezésre december óta egy szó válasz sem érkezett.
Nem vonható kétségbe, hogy egyes szervek vagy személyek túl vannak terhelve, ezért  vizsgálat tárgyává kellene tenni a sorozatos pontatlanágok és az időhúzások okait.

Budapest, 2019. 07. 01.
 
Közreadta: Prof. Dr. Bokor Imre.

 
*****


MJB  SZÓRÓLAPJA

A Magyar Justitia Bizottság  (MJB) ismételten felhívja a magyarokat, a kormányunkat és a miniszterelnökünket beteges gyakorisággal,  valamint alaptalan vádakkal emlegető Judith Sargentini figyelmét arra, hogy a migrációval és a belpolitikai helyzetünkkel kapcsolatos  eszmefuttatása  helyett, foglalkozzon  a hazáját érintő kérdésekkel, többek között  a növekvő antiszemitizmusukkal, vagy emlékeztesse a  EP parlament elnökségét  és a képviselőket arra, hogy nem lenne migráció, ha anno dacumál, a gyarmatbirodalmakkal rendelkezők (köztük Hollandia is),
nem öldösték volna le ezerszámra a bekebelezett  területek őslakosait,  nem szipolyozták volna ki az ottani embereket és nem harcoltak volna egymás ellen, a gyarmataik növeléséért vagy megtartásáért.

 Vesse össze az évszázadok alatt összeharácsolt gazdaságukból fakadó  23 ezer dollár feletti  GDP-jüket az egykori  gyarmataik mai 2-4 száz dolláros GDP-jükkel. Ha lenne némi alapfokú történelmi ismerete, akkor azt is szóvá tehetné, hogy a magyarság nem gyarmatokért harcolt, hanem a hazáját és Európát védelmezte a tatárok, a törökök és az oroszok ellen.

1956-ban mintegy  8 ezer magyar  áldozta az életét azért,  hogy leszámoljon a kommunista terrorral és alapjaiban rendítse meg  Európát,  (vagy a világot) fenyegető Szovjetunió létét!

Az sem ártana, ha tisztában lenne azzal, hogy  a migrációt  Sztalin indította el a Balti Államok ellen  és az lett az eredménye, hogy ma már ezen államok nemzetiségi összetételében az oroszok 35%-ot tesznek ki. Többszázezer észt,  lett és litván  csontjai pedig ott porladnak a Távol-Kelet földjeiben. Hasonló sors várhat  Európa egyes népeire is, mert  ALLAH  van olyan erős (Soros támogatásával), mint Sztalin volt, csupán a módszerek és a megoldások változnak.
Közreadta az MJB elnöksége nevében:

Prof. Dr. Bokor Imre
      elnök

Péteri Attila Árpád
   elnökségi tag

 
*****



Reflexió Dr. Éva Maria Bárki írására 

Kedves Éva Mária!

Figyelemre  méltó gondolatok! Továbbítom konzervatív gondolkodású email körömnek.
Igen, Trianon sokkal régebben kezdődött! Megítélésem szerint a Nagy Francia Forradalom hamis lózungjai nevezhetők kezdetnek. Szabadság, egyenlőség,testvériség hármas hívó szava soha sem volt igaz, és soha sem valósult meg. Ez benne van az ember eredettől kódolt énjében. Többre vágyik, akár mások kárára is. Magyarország vesztét nyilván soknemzetisége okozta.
A Habsburgok racionális megfontolásból engedték a török dúlás után más népek betelepülését. Így jöttek németek (az én őseim is, a Heidelbauerek!), de a Kárpátokon keresztül az oláhok is. Jobb szaporulattal sokasodtak az őshonosnak mondható tótok, rácok. Jelentős mikró populációnak nevezhetők a Dunán le-fel kereskedő örmények, és ne feledkezzünk el a jelentős számú zsidó népességről.

Így nem véletlen, hogy különösen azon népségek, akiknek a közvetlen szomszédságban volt/van valamilyen államisággal rendelkező külső támasza, hamar ráébredetek nemzeti öntudatukra (mellesleg, erről soha sem beszélünk: mi is! meg is kaptam egyszer Bécsben járva, ámulva milyen gazdasági sikereket értek el: „Ti akartatok elszakadni!”)  Ez a folyamat a mai napig megfigyelhető, gondoljunk csak a tőlünk nem távoli Koszovóra, ami ugyancsak ősi szerb föld. Érdekes módon, az elsők között ismertük el.

Igaz, a külügyminisztert akkortájt Göncz Kingának, a miniszterelnököt pedig Gyurcsány Ferencnek hívták. De konzervatív kormányaink is folyamatosan hallgatnak az ügyről. Elfogadják a status quot. Nos, akkor esetünkben mit várjunk el akár a nyugat mérsékeltebb államaitól is?   Az Osztrák-Magyar Monarchiát elsősorban Németországot a Francia-Brit szövetségnek volt elsődleges érdeke szétverni.
Képzeljük el, mi lenne ma, ha Központi Hatalmak meglennének? Milyen valós erőt lennének képesek felmutatni? Ennek a szétverése, már az első világháború óta az erős tengeri haderővel rendelkezők segítségével (USA) történhetett. Keveset szoktuk mondogatni mi itt a kontinentális világban élők, de a XX. században azoké a világhatalom, akik uralják a világ tengereit. és most ne beszéljünk a tőke egyre fokozódó globális erejéről, ami hamarosan mindent felülmúl.

Szóval, egyelőre örüljünk az orbánológia új irányának, és bízzunk benne talán megvalósul, hogy a környező országokkal sikerül egy olyan stabil kapcsolatot kiépíteni, hogy a magyarjaink ne érezzenek különbséget, hogy a határokon túl, vagy belül élnek! Higgyünk benne, hogy hosszú távon sikerülhet!

Kézcsókkal:

Dr. Hautzinger Gyula   ny. honvédezredes

 
*****


A MAGYAR JUSTITIA BIZOTTSÁG  KÉRDÉSEI

1. A patkányos Bangóné meddig  „zabálja”   még a patkányok által sütött kenyeret?

2. Gyurcsány Ferenc mikor költözik ki egy zsidó tulajdonostól elzabrált házból?

3.  Vadai Ágnes meddig gyötrődik még, hogy Rákosi, Kádár és Gyurcsány módszerei nincsenek bevezetve az Orbán  „éra” alatt?

4. Lendvai Ildikó mit szed torokerősítésre, hogy olyan jól bírja rikácsolással rezegtetni a hangszálait?

5. Demszky Gábor a horvátországi nyaralóján kívül, mit hozott még létre főpolgároskodása alatt, és nem sül ki a szeme, hogy a választópolgároknak tett ígéreteiből egyetlenegyet sem teljesített?

 6. Karácsony Gergely szerint mindenért őt hibáztatják, ami a fővárosban rendellenességnek számít. De vajon tudja-e, hogy ki a főpolgármester (öt helyettessel)?

7. Tekintettel arra,  Kunhalmi Ágnes érdemtelenül kapott jó osztályzatokat helyesírásból  és  történelemből egykori iskolájában, ezért most visszakövetelheti a tandíjat, hacsak nem agybéli kapacitásának csökkenése váltja ki  bakijait?

 8.  Milyen törvény szerint állapítják meg egyes magas beosztású személyek bérét és a különféle juttatásait?

9.  Kik állapítják meg a minimálbéreket  és  a minimál nyugdíjakat?

10. Hány helyettest vagy tanácsadót alkalmazhat egy főnöki (állami) beosztásban lévő személy?   Ha egy helyettessel nem képes ellátni a feladatát, akkor keressen más foglalkozást!

11. Ha egy Bíróság vagy bíró hibákat követ el, akkor nem lehet felelősségre vonni? Miért  nincs lehetősége fellépni  a Magyar Bírói Bizottságnak, vagy az igazságügyi államtitkárnak  az állampolgárokat ért igazságtalanságok ellen?  

12. Az ellenzék folyamatosan, hazugságokkal, írásban és szavakban, itthon és külföldön, támadja (sértegeti, fenyegeti) a kormányt és a kormány elnökét, csatlakozik a külföldi kormány és államellenes személyek és szervezetek ezirányú tevékenységéhez, ezért a BTK szerint is hazaárulást követ el. Miért nem lehet ezek ellen a csaholó (zavart keltő) személyek/szervezetek ellen, a törvény erejével fellépni?

 Budapest, 2020. 05. 08.                                                      

 Közreadta:    Prof. Dr. Bokor Imre
                            Az  MJB elnöke
*****
 
MANIFESZTUM A VILÁG ÖSSZES HIVATÁSOS KATONÁIHOZ


TÁBORNOKOK, TISZTEK, TISZTHELYETTESEK, KATONÁK! 

TISZTELT  KOLLÉGÁK!

          Az emberiség történelmének elmúlt hatezer évében, a törzsek, a népközösségek, a városállamok, az államok és a birodalmak létrejöttét követően, megjelentek a színen a fegyveres erők, és kezdetét vette a permanensnek mondható háborúk sorozata.  A háborúk indítékai és/vagy céljai közé sorolhatók: a rablás (fosztogatás), a rabszolgák-és a területszerzés (terjeszkedés), a természeti kincsek megszerzése, az ideológiai (vallási) vagy faji nézeteltérések, az uralkodási hajlam (téboly), az erőfitogtatás, stb., stb.

        Becsült adatok alapján - a vizsgált hatezer évben -, mindössze 380 „békeév” volt, viszont hétezer háborús konfliktus zajlott le, mivel egy adott évben, több helyen zajlottak fegyveres összetűzések, bár hatezer békeszerződés is „született”, de többségük annyit ért, mint kimúlt ló patáján a patkó.

        Az eddigi háborúkban, mintegy fél milliárd(!)   ember pusztult el  (másfél  milliárd sebesült meg) többségük hivatásos és sorozott (vagy önkéntes) katona volt, de fegyvertelen polgári személyek sokasága  is bekerült az áldozatok listájába, a számuk pedig állandóan növekedett, sőt (az utóbbi évtizedekben) megközelítette vagy (helyenként) meg is haladta a harcoló katonák veszteségi mutatóit.

         Győztesek és vesztesek „váltogatták” egymást, a haditechnikai eszközök fejlődésének „köszönhetően” pedig, az emberi, az anyagi, valamint a környezeti veszteségek exponenciálisan növekvő tendenciát mutattak.

        A háborúk előkészítésében és kirobbantásában meghatározó szerepet játszó: királyok, császárok, fejedelmek, kánok, elnökök, kancellárok, hadvezérek, politikusok, forradalmárok vagy más magas pozícióban lévő személyek elsöprő többségéről bebizonyosodott, hogy súlyos paranoiás betegségben szenvedtek, könnyen befolyásolhatók voltak, cezaromániás beütéssel rendelkeztek, sőt közönséges gyilkosok, szélhámosok, csalók, hazugok és alulképzettek is szép számmal voltak közöttük. Ennek ellenére, sokuk emlékét mauzóleumok, aranyból, márványból, bronzból készült szobrok, terek, utca nevek, iskolák, intézmények vagy helységek őrzik.

     El kell ismernünk, hogy egyes katonai vezetők is döntő szerepet játszottak a háborúk előkészítésében, kirobbantásában és lezajlásában.  A hivatásos katonák,- egy vagy néhány „eszement” döntésére (parancsára, utasításra) gyilkoltak, pusztítottak, raboltak, meghaltak, megrokkantak, kitüntetéseket kaptak, hadifogságba estek, hadbíróság elé kerültek, és nem kevesen koldusbotra jutottak. A forgandó szerencse függvényében - a szemben álló felek közül -, szinte mindenkinek jutott valami a felsoroltakból.

          A jövő esetleges háborújában,- a fenti lista radikálisan lecsökken!  Mindenkinek csak az azonnali halál vagy a lassú (szörnyű) agonizálás lesz az osztályrésze, és ebben a háborúban nem lesz győztes, csak vesztes!   

       Közös életterünket (bolygónkat) mérhetetlen nagy veszély fenyegeti! A homo sapiens,a nukleáris pusztító (romboló) eszközök létrehozásával, még azt is elérte, hogy az élővilág irdatlan méretű pusztítása mellett, további katasztrófák előidézője lehet a Föld tengelye körüli forgási sebesség megváltoztatásával, a súlypontjának eltolódásával, valamint a Nap körüli pályáján - mintegy 5-6 milliárd év óta - kialakult, 29,785 km/s sebességének csökkentésével vagy növelésével. 

     Sorsunkat nem bízhatjuk egy vagy egynéhány (hatalmon lévő) személyre! Nem bízhatjuk államfőkre, parlamentekre, miniszterekre, államtitkárokra, tanácsadókra, államok közti barátsági szerződésekre, békeszólamokra vagy fegyverrendszerek korlátozására, ellenőrzésére és csökkentésére tett ígéretekre. Hasonló bizalomra eleddig milliók „ráfizettek” és temetőkben, tömegsírokban vagy ismeretlen helyen lévő gödrökben porladnak csontjaik.

        Meggyőződésünk, hogy a 24. órában vagyunk (!), és csak a hivatásos katonák menthetik meg élővilágunkat a pusztulástól. A hivatásos katonák esküjükhöz vagy fogadalmukhoz hűen, kötelesek hazájuk és népük agresszorok elleni védelmét biztosítani, de meg kell tagadni (!) a határaikon kívüli államokba való behatolásra adott parancsot (utasítást), valamint bármilyen földi, vízi, víz alatti vagy légi eszközökkel történő támadásukat.

        Nem létezik olyan politikai, faji, vallási, terület-hovatartozási vita, amelyet milliónyi vagy milliárdnyi élet kioltása és/vagy az élővilág pusztulása oldhatna meg!   Aki ilyen megoldás híve, az bolygónk ellenségének kell tekinteni!

       Megcáfolhatatlan, hogy a jelenlegi tömegpusztító fegyverek mennyiségét és hatóerejét figyelembe véve, egy harmadik világháború után, a földi élet megszűnésével lehet számolni, azzal a csekély vigasszal, hogy a harcbavetést elrendelők is a túlvilágról szemlélnék kihalt vagy vegetáló stádiumban lévő bolygónkat.

        Hasonló háború beindításáról váltott eszmecserét Sztalin és Mao Ce-tung (Moszkvában, 1949-ben), amikor becslésük szerint, a kapitalista világ teljes megsemmisítése 30 millió ember halálával megoldható lenne! Meg kell jegyezni, hogy az 1949-es állapotokhoz viszonyítva, ma már ezerszer nagyobb hatóerejű nukleáris pusztító eszközök halmozódtak fel a világon.

         Egy harmadik világháború elkerülésére szolgáló javaslatunkat az alábbiakban foglaljuk össze a világ hivatásos állományú katonái számára, nem zárkózva el a közölt anyag kritikájától, bővítésétől, csökkentésétől, valamint a probléma megoldását szolgáló újabb javaslatok felvételéről.

       A/ A hivatásos katonák nyilatkozzanak arról, hogy szent feladatuknak tartják hazájuk szuverenitásának és állampolgáraik védelmének biztosítását;

      B/ Esküjükhöz (fogadalmukhoz) híven,- teljesítik elöljáróik parancsát (utasítását) de megtagadják azokat, amelyek más államok megtámadását tartalmazzák;

       C/ A hivatásos katonák jelöljenek maguk közül egy (vagy több) ügyintézőt (szóvivőt), akik kapcsolatot tartanak a csatlakozókkal, valamint egy (később kijelölt) ENSZ-be delegált képviselőjükkel;

      D/ A hivatásos katonák értsék meg, hogy egy esetleges háború kirobbantását csakis ők akadályozhatják meg, akik tudatában vannak egy háború várható következményeivel, komolyan veszik választott hivatásukat, és képesek megtagadni az élővilág létét veszélyeztető  parancs (utasítás) végrehajtását.

       E/ Nem hagyható figyelmen kívül, hogy a fenti pontok végrehajthatósága nagyban függ a médiák hozzáállásán, és az INTERNETEN  kialakítandó kapcsolataink biztosításán.

        F/ Az ENSZ-ben el kell fogadtatni, hogy senkinek nincsen joga hadüzenet kiadására, katonák idegen államokba küldésére (egyhangú szavazással hozott döntés kivételével), terrorcselekményekre való felkészülésre, a nemzetközileg elfogadott (engedélyezett) haderőn felüli létszám és fegyverek mennyiségi vagy minőségi növelésére.

      G/ Az egyes államokban lévő jótékonysági szervezetek, vallási vezetők, értelmiségi csoportok követeljék az eddig felsoroltak teljesítését (elősegítését), a hadi kiadások drasztikus csökkentését és a felszabadult hatalmas összegeket fordítsák az éhezők, (alul tápláltak), hajléktalanok és betegek megsegítésére.

Prof. Dr. Bokor Imre ny. ezredes
******
 

(Illyés Gyula : Egy mondat a zsarnokságról című művének parafrázisaként)

Lukács Ernő
Egy mondat az orbáni diktatúráról

Hol diktatúra van, ott diktatúra van,
és hol diktatúra van, ott
annak, ki az utcára kilép,
nem jön SZEMBE egy eltévedt gumilövedék.

Hol diktatúra van, 
ott, ha a gázártól kihűlt szobában este,
a második műszak után hazaesve,
a Híradót lesve,
 kezdesz végre enni, 
nem mondja a képedbe egy Demokrata Senki:
"Ha nem tetszik
el lehet innen menni."

Hol diktatúra van, ott lopnak,
és hol lopnak, a Demokrata nem érti, hogy mégis
több marad,
és a maradékhoz hozzájut a nép is.

Hol diktatúra van, ott elnyomás van,
és hol elnyomás van,
ott el vannak nyomva az árak,
és a kamatok sem törnek az égre, 
és ha a hitelbankból haza érsz végre, 
és az új lakásod ajtaján kattan a zár,
odabent nem a végrehajtó vár.


Hol diktatúra van, ott munka van, 
és hol munka van,
ott segély helyett bér van, 
és a Demokrata nem érti, hogy mér' van,
hogy egyre több család van,
és a családban gyerek van.

Hol gyerek van,
ott játék van és sport van,
és focit közvetít a Sport One,
és hol sport van, ott levegő van, 
"és a jó levegőn
jól esik a sziklatúra,
és a jó levegőt garantálja
az orbáni diktatúra."   

*****



Ahogyan szavaztál, úgy bánjanak veled!
(Kotzián Rudolf)

Úgy mondjanak neked IGEN-t, avagy NEM-et!

Úgy nyújtsanak feléd majd segítő kezet

Ahogyan szavaztál, úgy bánjanak veled!

Úgy mentsenek ki a lángban álló házból!

Úgy húzzanak ki a vad, dühöngő árból!

Éhhalál küszöbén úgy kapj majd kenyeret,

Ahogyan szavaztál, úgy bánjanak veled!

Épp olyan hű legyen hozzád feleséged!

Fiad tiszteljen, vagy tagadjon meg téged!

Aszerint áldják, vagy átkozzák majd neved,

Ahogyan szavaztál, úgy bánjanak veled!

Hogyha IGEN-t mondtál, az Úr legyen veled!

Hogyha NEM-et, Ő se bocsásson meg neked!

Ne lásd meg a Mennyet, Pokolban a helyed!

Ahogyan szavaztál, úgy bánjanak veled!

Mert ki elfeledi, megtagadja népét,

Aki elveszejti vér szerint testvérét,

Nincsen rongyabb annál!

Mentsége nem lehet!

Ahogyan szavaztál, úgy bánjanak veled!

 
*****
 
A túlsózott SHOW


Új kabaréval jelentkezett a DK! Annak is vezető színésze, az unicum „miferink”. 
Nos, ami a műsort illeti, show-nak kellően szar volt, politikai elemzésnek, meg még inkább! Valahogy a „miferencünknek” nem sok minden jön össze mostanában, nem találja a lényeget. 
A Sofitel hotelben elmondott beszédnek(?) igazából nem volt se füle, se farka. Mint például annak a regényírónak aki, drámával indít az írás elején és a közepén átvált komédiára! Csak az irónia kedvéért szemezgessünk néhány gondolatot a nagy „bölcselőtől”, mert megéri, nagyon tanulságos, hogyan lehet a tényeket relativizálni a dolgokat magukból kifordítani. Azonban így is kiválóan látni a színét és a visszáját is a dolgoknak. 

Gy.F: - „Ez a haza valójában az elmúlt években tönkre ment” – jelentette ki a nagy törzsfőnök! Uff !!
Hogy milyen elemzésből hámozta ki ezeket a látszólagos információkat, az titok maradt, hiszen a nemzetközi pénzügyi és pénzpiaci elemzések mind kitűnő minősítéseket jelentenek, - igaz fogcsikorgatva, természetesen az antipátia jeléül(!). A közelmúltban maga Merkel értékelte, hogy a magyar gazdaság óriási ütemben fejlődik és az ország rohamosan gyarapodik! Most akkor kinek higgyek? -teszem fel a naiv kérdésemet. 
Vagy a másik ilyen adoma: 

Gy.F: - „Sok éve feljelentettek, és ott álltam a börtön kapujában. Na és?! Most mintha világos és zöld alternatívát adnának az országnak, amire szükség van.”  (Az LMP jelentette fel !) Az őszinteség egy hasznos tulajdonság, de a beismerés lenne a hatóságok előtt a leghasznosabb!! 
Az ügy azonban csak hajszálon múlott, de az is lehet, hogy más vitte el a balhét. Nem?  

Gy.F: - „…. olyanok vagyunk, mint ők, idegenek vagyunk, idegenszívűek, mocskos liberálisok, komenisták, Soros-ügynökök, brüsszeliták, patkányok.”  Igen! És? 
Vagy valaki azt hiszi, hogy csak az ellenzéknek szabad patkányozni ha úgy tetszik címkézni, mint azt tette Bangóné „egyszerű” Borbély Ildikó? Vagy csak az ellenzéknek szabad O1G-ézni? Netán Korózs Lajos kirohanása a gyűlölettel egyetemben az semmi? Ha megengedik nem is sorolom tovább, hiszen a mai magyar politikai élet olyan mélyre süllyedt már, hogy utána tekintve már látni sem lehet a mélységben. 

Gy.F: - „Ha nyerünk borzasztó időszak jön ..” Sajnos én is ettől tartok. Elkezdődne minden pozitív döntés visszabontása, úgy mint az már megtörtént 2002-ben, hogy csak egy példával illusztráljam, rögtön befejeznék az Államadóssági Kötvények kibocsájtását és visszatérnének a pénzpiaci kölcsönök felvételéhez, mert a megbízóik ezt várják el, mint anno Simor András idejében! 
Természetesen nem másért, mint az extra profitért!! Bevezetnék a több lépcsős adózási rendszert (ezt Korózs már jelezte!), amellyel azt érnék el, hogy a nagyobb jövedelműek megint kisíbolhatnák a pénzt különböző adómegkerülési akciókkal. 
Visszaállítanák a közmunka helyett a szociális juttatásokat és heverészve lehetne megint várni a postást a pénzért, amely kitartana 2-2,5 napig és végső soron a kocsmába kötne ki! 

Gy.F: - „Egy deka vaj, egy szelet szalámi, egy szelet kenyér - Gyurcsány Ferenc bemutatja egy budapesti kórház mai reggelijét. Ezt csinálta a kormányfő Magyarországgal” 
Hogy nem szakadt le a plafon!! Mert az rendben, hogy Gyurcsánynak jó vastag a bőr az orcáján, de hogy még a plafon is kibírta az már nem semmi. A magánzsebekbe szétcsurgatott milliárdok, a szétlopott ország a liberál-baloldal tehetetlen és korrupt kormányzásai után még az is csoda, hogy ennyire telik. Az adósságözönből kimenteni az országot és még gyarapodni is, a „miferink” szerint az semmi.

Elértünk a csúcsponthoz, amikor is egy videóklipben hatalmasat „Mészárosozik” Ferenc, ami még rendben is lenne talán, ha ezt mondjuk a Vadai tenné és nem a „miferencünk”. Mert a semmiből milliárdokat össze „spóroló(!?)” Apró-Dobrev-Gyurcsány klántól nem egészen HITELES !! 
Azt hiszem az okok nyilvánvalóak, hogy a hitelességet mi akadályozza. 
Az egész beszédben nem csak az volt a baj, hogy nyilvánvaló hazugságok és csúsztatások hemzsegtek. Nem csak azért volt értékelhetetlen mert, - ugyan lehet az ellenfelet szapulni, de -alternatíva nélkül önmagába omlik az egész!
Alternatíva pedig nem volt, nem volt egy épkézláb ötlet, nem volt egy értelmes programpont, amin a társadalom akár elgondolkodhatott volna. Az utáljuk Orbánt, az utáljuk a FIDESZ-t, az nem program, az egy érzés!! Magyarul: az ellenzéknek nincs programja! Amit néha-néha, fel-fel böffennek, az már mind kipróbálásra került 1990 és 2010 között és majdnem belerokkantunk, ezért mind-mind megbukott. 
Ettől persze a „miferink” még mondhatja de kár, pedig még annyi jó ötletem lenne. Mint az ominózus viccben, amikor Kohn elmegy a rabbihoz jótanácsért, hogy hullanak a libái, de 3-4 ötlet után elfogynak a libák, mire a rabbi szomorúan megjegyzi, milyen kár pedig még mennyi jó ötletem lett volna! 
Nos, azt hiszem mi is így vagyunk ezzel, az ország 2010-ben majdnem bedőlt, úgyhogy a vad ötletelésekből már mindnyájunknak elegünk van. Ne csak a kártevők gyarapodjanak, hanem a tisztességes polgárok is! 

Cs. Szabó Béla közíró 
*****
 
Mégis csak banánköztársaságban élünk!

Azt tudjuk már, hogy hadban állunk. De mostanában újabb és újabb agykápráztató hisztériák térítik el a magyar embereket a józan paraszti gondolkodástól, s tömik tele a fejüket hazugságokkal, féligazságokkal és csábító anyagokkal, hogy ne ismerjék fel a címben szereplő, egyre jobban mélyülő igazságot. Hazánkban már megjelent egy olyan új csoport is, amely Alkotmányos Ellenállás néven hirdeti az 1949 évi. XX.-as idegen érdekű „parancs-alkotmány” vissza-óhajtását!
Bár az sem volt alkotmány, s humánuma szemen-szedett hazugság, ám egyre több tisztességes ember kapaszkodik bele, mert úgy érzi, hogy a Kádár rendszer számára mégiscsak élhetőbb és főleg átláthatóbb volt, mint a mai. Akkor mindenki tudta ki tagja az MSZMP-nek és a KISZ-nek, s ha nem is tartotta őket hazaáruló gyilkosnak mindenki – mert bizony sok bűnt eltitkolt a rendszer –, de azért nem beszéltünk nyíltan előttük, mert nekik kötelességük volt jelenteni mindent, ami az akkori bolsi- rendszer ellen megfogalmazódott.

Azért nem lehetett őszinte kritikát gyakorolni, mert már az is elegendő volt ahhoz, hogy valakit nagyon meghurcoljanak. Ma viszont mesterségesen állítja elő a bankárkaszt lobbi-tevékenysége azokat az ellenzéki pártokat, akik nagyhangon kritizálják a kormányt, illetve a kormánypártokat. S a nép nem veszi észre, hogy mindent a mai „népbarát” ellenzéktől (pl. DK.) tanult el a hatalomban lévő pártelit, csak éppen túlnőtték a mestert! A címben szereplő banánköztársaság valóban megvalósult, mert szinte minden szervezet a rendszer támogatója lett. Még az is támogatja, amelyik szavakban támadja, mert elfogadta a joghagyományunk látszatát, vagy ha nem, akkor átesik a ló túlsó oldalára és a bolsevik, vagy globalista törvényességre hivatkozik, s nem a valódi magyar alkotmányosságra!

Egyesek pl. hiányolják az Alaptörvényből a „köztársaság” kifejezést, mert szerintük hiányával felszámolta a törvényes államot a Fidesz! Pedig ma is köztársaság van, annak ellenére, hogy soha nem szavazott a magyarság arról, hogy milyen államformában kívánna élni. S az 1946 évi I. törvény bevezette köztársaság, majd az 1989. XXXI. tv általi megerősítés egy teljesen hamis, a nép által el nem fogadott, a bevált történeti alkotmányunk jogelveinek nem megfelelő „törvény”. Ezért bizony banánköztársaság vagyunk ma is teljes mértékben!

„A Banánköztársaság alatt az olyan államok értendők, amelyekben a nép értelmi szintje nem nőtt fel ahhoz, hogy felfogja és megértse a saját közössége állapotát, annak mozgatóit, szabályait. Magyarul mondva gyerekeszűen naiv, ezért bármit meg lehet vele csinálni. Bocsánat a szóért, de a jelek szerint Magyarország népessége ma itt tart.
” Így akár mit is mondanak a hírekben, sajnos bizony banánköztársaság vagyunk teljes mértékben!
(Az alábbi „elterelő hírek” a címben lévő állítást, szépen aláhúzzák!)

1/Teljesen abszurd, s részben elhallgatott hír egy gyermekrablás a de facto, vagyis ténylegesen működő intézményrendszerünk által! 
(E házaspárnak elképesztő módon elrabolták a 4 hónapos babájukat!)

https://www.facebook.com/szkitamagyar/videos/2680443375370984/UzpfSTEwMDAwNDAxMjc2MDQ0NjpWSzoyNzQ3NjMyMzU4NTkwOTYz/

E magyarországi gyermekrablást úgynevezett hivatali személyek követték el Dusnok térségében 2020. január 22.-én. A "hivatalnokok" által elrabolt kisfiú, 4 hónapos, csak anyatejjel táplált csecsemő, akit magyar szülei egészségesen neveltek, és akit erőszakkal vettek el a szoptatós anyjától, mert nem tett eleget az állam adminisztrációs elvárásainak. Előzőleg nem fordult a gyámhatóság a bírósághoz, így nem lehetett idézni Slachta Margit gondolatait, amely szerint: Az állam nem tulajdonosa a polgárainak, hanem ez fordítva van!
(Azért nem fordult a hatóság bírósághoz, hogy véletlenül se lehessen az ítélet ellen fellebbezni? Mert úgy nem lenne „tökéletes elterelő” e híradás?) 

https://apostolimagyarkiralysag.info/news.php?readmore=178

2/ Megjelent a hírekben a szerintem „elterelő koronavírus hiszti”, amely egyértelműen mesterséges népirtási kísérlet! Vagy a kínai túlnépesedés elleni belső-kísérlet, vagy az USA újabb biológiai fegyvere a legnagyobb hitelezője ellen. (Ezek kimondása azonban éppúgy elmarad sajnos, mint a migránsok átminősítése invázorokká, vagyis a bankárkaszt lobbistái által pénzelt muszlim hódítókká!) 
       
 Nézzük meg e témában a sorba szedett tényeket!
A Netflix véletlenül most januárban mutatta be új Pandémia sorozatát, ami a nem másról szól, mint a világot veszélyeztető óriásjárványokról.

A hírekben szereplő járvány éppen úgy fenyegeti az egész világot, mit anno a H1N1 vírus, ráadásul ez akkor tört ki, amikor Kínában sokan kezdenek utazni, mert most kezdődött az ottani újév megünneplése!

Bill Gates 2019-ben csúcstalálkozót szerveztet a pénzügyi és világelit számára, ahol koronavírussal szimuláltak egy komoly világjárványt!  (Véletlenül éppen pár hónappal a koronavírus hiszti kitörése előtt!?)

Érdekes, hogy éppen az övé az a cég is, amely az ellen-oltóanyag kifejlesztésén munkálkodik, holott a koronavírussal kapcsolatos szabadalmak (?) 2015 óta vannak a milliárdos tulajdonában.
(Miért is van szükség a vírusok és nem az ellenanyag szabadalmaztatására?) 
Ráadásul ez a Vuhanban tomboló járvány nagyon közel van Kína legnagyobb víruskutató intézetéhez, ahol a koronavírust is kutatják..  (Mindez aligha lehet véletlen, kérdés mit akarnak takargatni vele?) 
       
https://www.youtube.com/watch?v=rAa2Sxhv7jM

NEM A MOST BEVEZETÉSRE KERÜLŐ 5 G-s NÉPIRTÁST? 

Az 5 G elnevezésű létrontó, sőt népirtó eszközhálózat ugyanis úgy lett engedélyezve, hogy még azt sem vizsgálta meg szinte sehol a világon az illetékes hatóság, hogy, pl. Izraelben miért nem engedik ezt meg!
(Kivonat a Százak Tanácsa, ill. Tanka Endre professzor anyagaiból)

Mi már tudjuk, hogy az 5 G a népességcsökkentés egyik végső fegyvere, de a hamis joglogika, amely azon a címen zárja ki az egészségügyi biztonsági vizsgálati igényét (ami egyébként az állam alkotmányos kötelessége lenne), hogy az 5 G bevezetésének időigénye azzal szemben elsődleges? Tehát nem a technika van az emberért, hanem fordítva? Ez az elképesztő hazugságözön szembe megy hazánkban, még az Alaptörvény elveivel is! 

Sajnos több ezer független kutatás, már közel 20 éve bizonyítja a 4 és 5 G EMFR sugártornyok 300 - 400 m körzetén belül a rák 8 -10 – szeresre növekedését, ill. az onkológusok 10 éves állatkísérletei alapján nem cáfolható ennek a sugárzásnak kitett állatok rákos betegsége. Vagyis bizonyos „szakértők” tudatosan hazudnak azért, hogy az 5 G bevezethető legyen Magyarországon is! 

Ha a távközlési ipar 5G-s tervei beteljesülnek, nem lesz olyan ember, állat, madár, rovar vagy növény a földön, amely elkerülhetné a nap 24 órájában, az év 365 napjában történő sugárzást, amely a mai sugárzási szintek több tízszeresét vagy százszorosát éri majd el, és a bolygón ez elől sehová sem lehet majd menekülni. Ezen 5G-s tervek rendkívül komoly, visszafordíthatatlan hatásokkal fenyegetik az emberiséget, illetve a Föld ökoszisztémáiban is maradandó károkat okoznak. ….

A háttérhatalom társadalmi bomlással sújtja a világ népességét. Ilyen helyzetben lehet-e vajon esélye az 5 G életpusztító nyomulását megállítani? 
Lehetséges-e a vezeték nélküli távközlési ipar és az azt aljasul felhasználó hadiipar – politikai hatalmat is kisajátító – egyesített tőkeuralma ellen fellépni? 

A magyarság azonban tudja: a történelem szilárd tendenciatörvénye az, hogy a végeredmény mindig soktényezős meghatározottságtól függ, ezért semmi sem lehetetlen! 
Abban kell bíznunk, hogy a minden emberben rejlő elemi életösztön végre mégis öntudatra ébred népünkben, s felülkerekedhet az elpusztításunkra szövetkezett, profitéhes halálcivilizáció, tőkeerős aljasságával szemben. 

Mit tehetne az egyes ember a jó irányú változás eléréséért?

Fel kellene végre ismernie a magyar lakosságnak, hogy szinte minden, ami velünk történt az elmúlt 100-150 évben, egy olyan gyakorlatot mutat, amely kétségkívül az összeesküvésnek nem elméleti eredménye!

Ilyen pl. az országunk privatizációs kifosztása, az adósságcsapda, amely visszafizethetetlen államadósságot generált és milliós létszámú devizahitelest!  Emellett a magyar értékteremtők bérrabszolgaságban való tartása az állam és a multicégek által, de ilyen a betegségügy, amit érthetetlenül egészségügynek hazudnak! Ide tartozik a nevelés ellehetetlenítése és az oktatás szétzilálása, ami a nemzeti tudat teljes felszámolását és ezzel is a tömeges elvándorlást eredményezte!

Sőt ahogy a Nemzetegyesítő Mozgalom egyik alapítója írta egyik dolgozatában: „a fiataljaink jövőtlenné tétele, sem a véletlen műve, hanem ugyanennek a sötét erőnek a lassú, eróziós munkája, ami észrevétlenül teszi tönkre nemzetünket, a politikai elit és a lakáj értelmiség közreműködésével. Bogár László pedig közgazdász, és azt hiszi, hogy a pénz mozgat mindent, vagyis az idegen hatalomnak a pénz, az általunk megtermelt érték kell.
Nem. Nem csak erről van szó. Az általa kifogásolt erőn felüli kiszipolyozás is része a programnak, vagyis szándékosan nyomorítják meg és teszik életképtelenné a társadalmunkat, hogy ne éljünk sokáig, ne szaporodjunk, mert nekik a terület kell: a mi hegyekkel ölelt, vízben és termőföldben gazdag Kárpát-medencénk. A mi otthonaink nem hirtelen és nem is az ún. vörösiszap által fognak tönkremenni, hanem a pénztelenség, a tehetetlenség, a megújulásra képtelenség miatt fognak velünk együtt elenyészni.
Hadban állunk, Honfitársaim!
Csak eddig nem tudtunk róla. Sejtettük, hogy vannak bizonyos külföldi kompressziók, hiszen egy bonyolult nemzetközi kapcsolatrendszerben előfordul, hogy egy bizonyos segítségért más esetben engedménnyel tartozunk, de itt nem erről van szó: ez szigorú, egyoldalú diktátum. (Olyan, mint Trianon!)

Hadban állunk, és az ellenség legfőbb fegyvere a hazugság: átvették vezetőink felett az irányítást, akik azt hazudják nekünk, hogy bennünket szolgálnak, a gyakorlatban pedig az ellenség programját hajtják végre. Ezért nem tudunk mi talpra állni …..” (Gyirán István)
Nem akarjuk megérteni, hogy egyetlen fegyver maradt a magyar nép kezében a reklámdemokrácia által megrendezett választások! S aki a választásokon nem vesz részt, aki nem akar legfontosabb közügyekkel még a szavazófülke magányában sem foglalkozni, az átadja a hatalmat és annak minden lehetőségét azoknak a pártoknak, akik bevitték az erdőbe Magyarországot! Aki nem akarja a nemzetet újjáépíteni szinte téglánként a saját falujában, városában, az odadobja a gyermekeinek, unokáinak a jövőjét azoknak, akik megélhetési politikusként voltak először bolsevikok, majd liberálisok, s ma globalisták, vagy álnemzeti színészkedők. Az egyetlen Nemzetegyesítő szándékkal megjelent új mozgalom pedig nem engedi magát pénzpórázra fűzni, így nincs is lehetősége magát hirdetni!  S a hazai reklámdemokrácia legnagyobb örömére, épp azok nem vesznek róla tudomást, akiknek pedig erőt és támaszt tudna biztosítani, ha megszerveznék falujukban, városukban újra a polgári, vagy inkább a nemzeti köröket! Ennek elmaradása azonban lassan tény, s bizony ezért vagyunk banánköztársaság!


Bene Gábor
a NEEM pártonkívüli szóvivője, nemzetépítő segédmunkás​

*****


A magyar Kormány

Küldjük el mindazoknak, akiknek ki kell nyitni a szemét: ELLENZÉK 

Álljon meg a menet!!!
Nyugati levél.

Rokonaim! Miért szidjátok annyit a kormányotokat? Higgyétek el nekem, hogy innen nyugatról nézve, a magyar kormány a LEGJOBB kormány a mai Európai Unióban! Nos, még mielött elindulnátok a kényszerzubbony után, amit rám akarnátok húzni, íme az indoklás: Előre bocsájtva a jó kormány definíciója!
Először is! Nem az a jó kormány, mely valaki vagy valakik ilyen-olyan szubjektív ideologikus elvárásainak így vagy úgy felel vagy nem felel meg, hanem az, mely a saját meghírdetett programjának tud a legmesszebbmenökig megfelelni. Ennek legfontosabb feltétele, hogy STABIL legyen.
A jó kormány STABIL. Ismérve az, hogy több cikluson át el tudja nyerni „népfelsége“ egyértelmű bizalmát. Hogy állításunkat európai kontextusba tudjuk helyezni, nézzünk körül egy kicsit Európában.

Anglia: Brexit! Végtelen terméketlen viták a minden demokráciák legszentebb fellegvárában. Nulla közeli GDP növekedés. Lezüllő nagyvárosok. Dezintegrálódó „Egyesült Királyság“

Franciaország: Sárga mellényesek káosz „forradalma“. A kukaborogatás, gyújtogatás tömegsport, a közélet szerves része. 1% körüli GDP növekedés. Migráns krízis. Népszerűtlen elnök.

Németország: Nagykoalíció, melynek jelenlegi ősztámogatottsága 40% alatt van. Vagyis inkább egy picike kis koalíció. Ennek következtében íneffektív kormányzás, gyengülő közbiztonság, egyre durvulóbb közélet, 0,5%-os növekedés, szélsőséges pártok térnyerése.

Spanyolország: Minden évben megválasztanak egy kormányt megalakítani nem képes parlamentet. Eladósodottság növekszik. Katalán viszály.

Olaszország: Hatalmas államadósság! Gyenge GDP. Ineffektív kormányzati struktúra. Migráns-válság.

Ausztria: Koalíciós kormányzás, ahol a nagy ideológiai ellentéteket a szőnyeg alá söprik. Ez az úgynevezett „észszerű kompromisszumok“ osztrák hagyománya.

Svédország: Migráns válság. Durvuló közélet, romló közbiztonság. Summa Summarum! Minden olyan országban, ahol a „Willkommenskultur“ teret nyert, gyengült a politikai stabilitás. Kiszámíthatatlan, nehezen kezelhető folyamatok indultak el. Az integráció illúziónak bizonyult.

A Visegrádi „sorstárs“ országok politikai stabilitása sem hasonlítható össze a Fidesz vezette kormány stabilitásával. A jelenlegi magyar kormány legalább 12 éven keresztül tud kétharmaddal kormányozni. Ez már önmagában is egyedülálló, példa nélküli stabilitás. Ennek következtében vált lehetővé, hogy a 2010-ben meghirdetett ambiciózus célokat vagy már meg tudta valósítani, vagy jó úton halad afelé, hogy azok megvalósuljanak. Mik ezek az eredmények? A statisztikáknak mindenki utána tud nézni, ezért csak néhány tény adat.
Gazdaság! A nemzeti össztemék 2010-eshez képest 60%-kal növekedett. Ez évben az 5%-os növekedés EU csúcs. Munkanélküliség! 2010-ben 12% - 2019-ben 3,4% Eladósodottság: 2010-ben 83%, 2019-ben 68%. Ennek deviza része 60%-ról 20%-ra csökkent. A költségvetésünk már 8 éve a 3%-os hiányhatár alatt!!! Mikor volt ilyen

Magyarországon? SOHA! A reál jövedelmek széles sávban emelkednek, a fogyasztás már 7 éve növekszik. A mélyszegénységben élők száma csökkent, a középosztály megerősödött. A családtámogatási rendszer egyedülálló, példaértékű. Ezek tény adatok, melyeket az EU statisztikai hivatala is így tart nyilván. Senki nem beszél róla, de órjási eredmény az, hogy sikerült feloldani a kisantanti reflexeket. Még soha nem voltak ilyen jók a magyar-szerb kapcsolatok. A szlovákokkal való viszony is sokat javult. A csehekkel való viszonyt a kölcsönös szimpátia jellemzi, a lengyelekről nem is beszélve.
Ez nagyon nagy dolog! Kár, hogy nem kap nagyobb figyelmet. Tehát nincs más dolgotok, kedves magyarok, rokonok, minthogy örüljetek, hogy ilyen kormányotok van. Annak, hogy ennél jobbat kapjatok NULLA a realitása. Miért? És most sajnos rá kell térnem a magyar ellenzék helyzetére. Nem hálás a feladat. Ki kell mondani, hogy amennyire a Fidesz kormány a legjobb Európában, olyannyira a legrosszabb az ellenzéke. Ez a két dolog sajnos kiegyenlíti egymást. Úgyhogy semmi ok a melldöngetésre.
Sőt! Ez a helyzet aggasztó. Az egyik fő baj az, hogy ez az ellenzék frontálisan tagad minden tény adatot. Nincs növekedés, nincs jövedelem gyarapodás, nem csökken a munkanélküliség, minden rossz, sőt! A rosszabbnál is rosszabb! Ezzel a hisztérikus, infantilis valóság tagadással – lásd parlamenti performance-ok – több baj is van. (azon túl, hogy elég nevetségesek) 

1, Nem csak kifelé, befelé is destruktív. Beszűkíti a látókört, politikai csőlátáshoz vezet. 
2, Intellektuálisan lehúz, szellemileg retardál (nem létezik, hogy a privát életükben is olyan hülyék legyenek, mint a kamerák közelében) 3, Ez csak frusztrációhoz vezethet, 
4, aminek következtében agresszívvá válnak. Azzal kelnek és azzal térnek nyugovóra, hogy „mindenre lövünk!, foglyot nem ejtünk!“. (Gyurcsány, Vadai, Szabó Tímea, Tordai, Jakab, Hadházy és még sokan mások.) 
5, Alapállásuk (érvelés helyett) a vádaskodás. Mindezt nagyon humortalanul. Lengetik a husángot: Korrupció!

Korrupció! 
Erről kell néhány szót említenem. Kell róla beszélni, mert ez a vád, legyen akármilyen bizarr is, hat. Védekezni nem könnyű ellene. Aki védekezik, az már gyanús. Nos! Könyves Kálmánt idézve – 
“… márpedig boszorkányok (ebben az esetben korrupció) nincsenek!“ – jobb, ha emlékezünk a Római jog első alapelvére; (ma is kellene, hogy működjön, de nem működik.)
BIZONYÌTÀS nélkül NINCS ÍTÈLET!
A baloldalon még a mai napig is (valószínűleg genetikailag kódolt beidegződés) ez máshogy működik: előbb megvan az ítélet, majd utána kotorásznak a bizonyítékok után. Elég egy újságcikk, egy fuvallatnyi gyanú, melyet az egyszerűség kedvéért jobb, ha én írok, s már is megvan a megdönthetetlen bizonyíték. Szeretném leszögezni: a korrupciónak nincs meg a precíz definíciója, annak megítélése szubjektív. (A félreértések ellen szögezzük le: a lopás nem korrupció! Annak megvannak a büntetőjogilag jól meghatározott definíciói!) A korrupció az inkább egy érzés, egy indulatokat gerjesztő hangulat. A kapitalizmusban meg különösen az.
A kapitalizmus lételeme, lelke a profit. Márpedig a profitnak, akármennyi legyen – 4 vagy 400% – szaga van. Szubjektív érzéseket vált ki. Kiben ilyet, kiben olyat.
A szellemes magyar „bonmot“ szerint: Korrupció az, amiből engem kihagytak.
Találó. Általában elmondható, hogy azok, akik éppen döntéshozói helyzetben vannak, azok a „korruptak“. Azok viszont, akik nincsenek döntéshozói helyzetben, azok a „jó fiúk“, a „becsületrend“ birtokosai. Ez a szereposztás azután fordul, ha a politikai szerencse is fordul.
Részben ez az oka annak, hogy oly nehéz kormányváltások idején a beígért számonkérést végrehajtani. Nehéz olyan vádiratokat összehozni, mely egy független bíróság előtt is megállná a helyét. Márpedig a jogállam Credója: BIZONYÍTÁS nélkül NINCS ÍTÉLET! Apropó! Feszülten várom a nagy leleplezéseket a fővárosból, meg az ellenzék által megnyert kerületekből. Pikóék meg a többi összefogók állítólag minden aktát zároltak!!! Hű ha! Eddig, – már majd három hónapja – még a Czeglédy féle inkvizíciós jogászoknak sem sikerült a borzalmas fideszes „bűnökre „ rábukkanniuk. (Van egy gyanúm. Lehet, hogy csak olvassák az aktákat, de nem is értik azt, ami bennük van? A közigazgatás is egy szakma, amit nem éppen a „forradalom képző“ szemináriumokon szoktak oktatni!) Mindenesetre én várok türelmesen.

A magyar ellenzék további gyenge pontja a gyenge káderállománya. Ennek legfőbb oka maga Gyurcsány Ferenc személye. Először is le kell szögeznünk: Gyurcsány Ferencnek nincs diplomája! Ez egy nagyon fontos tény! (Sajnos a Fidesznek nem fontos, mert nem foglalkozik vele.) Precízebben: még szakdolgozata sincs! „Elveszett!“ Jelentem, ha egy diploma elvész, ha nyomát sem találni, azt vagy soha meg nem írták, vagy plagizálták, s ezért eltüntették. Ultima Ratio!: Gyurcsány Ferencnek nincs joga „okosokat“ mondani. Ameddig a szakdolgozatát meg nem találja, addig egy utolsó hazudozó senki, aki nem érdemli meg, hogy egyetlen szava is bárhol meghallgattassék. 
Ezt kérem KÖZHÌRRÈ tétetni! Az a tény, hogy ez az ember össze tudta szélhámoskodni magának a miniszterelnöki széket, nem csak a baloldal, de az egész magyar demokrácia örökös szégyene.
Az általa „igazságbeszédnek“ titulált öszödi performance-a a demokrácia totális perverziója, egy mefisztói sötét világ megtestesülése. Az a tény, hogy ez az ember még mindig itt van a közéletünkben, már önmagában egy súlyos „malus“, tehertétel, mely megnehezíti egy a demokráciában normális kormány-ellenzék viszony kialakulását. Idézet: „Orbán diktatúrájával nem alkuszunk!“ „A diktatúrát nem választásokkal szokták megdönteni, hanem lázadással!“ stb. Ebben a sötét „mefisztói“ világban képtelenség, hogy hazáért népért felelős politikai közösség létre tudjon jönni.
Csak a bosszú, az Orbán fóbia, a „mindent vagy semmit!“ a „Néro“-izmus; vagy mi, vagy pusztuljon minden! – terjed a baloldalon, mint egy szellemi könnygázfelhő. 

Ezért hát „feleim“, kedves rokonok, magyarok, ÁLLJON MEG A MENET! Emlékezzetek! 2002 – 2010! Milyen időket éltünk akkor?!?! Aki a múltját elfelejti, az a jövőjét könnyen elveszítheti! Minden kormányt lehet kritizálni, még a legjobbat is, sőt! Kell is kritizálni!
De ismétlem, annak az esélye, hogy a jelenleginél egy más konstellációban jobbat kapjatok NULLA. (Főleg nem a kis nyilasok, krypto-kommunisták és liberál-fasiszták szörnyszülött katyvaszától!) 

Szerzé:
Fasang János Düsseldorf városában 2019 karácsonyán

 
*****
 
Dr. Bene Gábor

Pártképviselők helyett valódi NÉPKÉPVISELŐKET a törvényhozásba!


A pártok megosztó szerepe annyira egyértelmű, hogy azt nem is nagyon kell bizonygatni, hiszen a gondolkodó magyarok pontosan érzik azt, csak éppen annyira dogmákban élünk, hogy az ebből kivezető utat nem ismeri fel a reklámdemokráciából már  kiábrándult, elidegenedett többség.
Talán azért, mert nem olvasta el figyelmesen 2012-ben Papp Lajos professzor úr írását, amely "Volt egy álmom" - címmel jelent meg?  Ezért az agyonhallgatott Nemzetegyesítő Mozgalom célja a helyi követállítás segítése. Vagyis mi népképviselőket akarunk a törvényhozásba a jelenlegi pártképviselők helyett! Ehhez azonban szükséges a pártok támogatása helyett a Nemzet - helyi, önkéntes kisközösségek által való - újjászervezése.

Szerintünk nincs bal- és nincs jobboldal, hanem csak becsapott pártszimpatizánsok, becsapó pártvezetők és kiábrándult, sőt elidegenedett, kifosztott magyarok vannak, akik eddig nem mentek el szavazni! Pedig sajnos nincs más esélye a kiábrándultak ezreinek, mint a választásokra felkészülni és a visszahívható, követi érdekképviselet létrehozása a bankárkaszt által ránk erőltetett hamis reklámdemokrácia keretein belül.
Nem kormányt kell tehát először váltani, hanem a pártos politikai rendszert átalakítani, lecserélni! Fel kellene ismernünk, hogy nem kell hazánkban új gyűlölet-faktort keresni, mert az bizony maga az összes, bal- és jobboldalban gondolkodó, sajátos részérdekeket képviselő politikai P-ÁRT!

A Nemzetért hősként élni és meghalni is tudó magyarok nagyon hiányoznak ma! Csak nemesen gondolkodó személyek emelkedhetnek magyarrá akkor, ha tudatilag és lelkileg is érzik az összetartozást, sőt a nemzeti értékrend kapcsán cselekvően tudnak majd fellépni a magyar értékrend visszaszerzése érdekében!
A magyar értékeknek tudatában voltak nagyjaink és külföld is, mindaddig amíg a Habsburg elnyomás el nem torzította e tudást, majd előbb a liberalizmus hamissága, később pedig a bolsevizmus és a globalizmus tudta ezt az agyszennyező hamisságot rögzíteni a magyar gondolkodásban.
Pedig már egyre többen érzik, hogy az igazságszolgáltatás nem az igazságot, hanem a törvényességet érvényesíti. Csak épp az a gond, hogy a törvények nem a szokásjogi rendünk alapján születnek, hanem az országgyűlési pártos ellentétek alapján.  Ezért lenne óriási szükség arra, hogy felismerje a mai magyar nemzedékek egész sora az igazság alkotmányának a lényegét: nem dobható ki a magyaság alkotmányossága semmiféle nyugati „fejlettségű jogrend” kedvéért!

Minden szabadságharcunk ennek a történeti alkotmánynak a védelmében folyt, így ha nem védjük meg most, akkor eláruljuk szabadságharcaink hőseit!
Pedig nincs áldozat, ami túlságosan nagy lenne az örök magyar ügyért, a változatlan magyar hívatásért, a Szent Korona alkotmányosságának megőrzéséért! Emellett persze meg kell vívnunk a küzdelmet az ősi dunai hívatásunkért, ami a „hungarusok” magunk mellé emelése. Ráadásul itthon is óriási a feladat: vissza kell adni a magyar ifjúságnak azt a tartást amit, elvettek tőle a „hamis történelem oktatás lelki abortuszával”.(Ahogy ezt Lados Balázs találóan megfogalmazta) 

A magyarságban egykor több volt az ösztönösséggel kevert öntudatosság, rátartiság amely megtartotta a Kárpát-medencét vagyis az őshazát a magyar értékrend számára. Ám éppen őseinkben volt a legkevesebb faji elfogultság, vagy gyűlölködésre való hajlam egész Európában. A Szent Korona nem tért még vissza a magyarság jeletős részének a lelkébe a bolsevik korszak után, mert a globalizmus olyan más „értékeket” kínál, amit könnyebb nekik befogadni, hiszen az önzés világát reklámozza már minden! A globalista „értékek” azonban nem csak egyszerűen a fogyasztói létmód hamisságát takarják, hanem a magyar értékek teljes megtagadását, a magyar önazonosság tudatának teljes kitörlését, sőt a szakralitást teljesen felszámoló oktatást.
Sajnos ma már az egyetemi oktatás keretén belül is lehetséges a történeti alkotmányosságunk lejáratása, annak pozitív elemeinek a teljes elhallgatása, sőt megalázó módon való sárba taposása, gúnyolása. Ez ellen való megszólalás, tiltakozás hiánya sajnos állandósult, mert ez a mai idegenszívű értelmiségnek a passziója és sajnos a magyar származású nemzedékre egy jellemző tünet.
Ám ha csak ez volna az egyetlen aljas, lélekölő támadás ellenünk, vagy ebbe való passzív beletörődés, akkor abból egyszerű lenne kigyógyítani a magyar társadalom mai nemzedékeinek a többségét. Azonban ugyanez a helyzet pl. az őstörténetünk kapcsán is! Ma azonban a magyar és külföldi kutatók feljegyzései alapján lassan nyilvánvalóvá válik, hogy a magyarok őshazája a Kárpát-medence és innen rajzottak el szkíta őseink keletre, nyugatra, délre és hoztak létre ősi birodalmakat és civilizációt.

A hun, szkíta, avar, magyar bejövetelek valójában csak egyszerű  visszatérések voltak az őshazába. Mindezeket régészeti leletek – pl. a tatárlakai amulettek – is bizonyítják, de a modern genetikai kutatások egyre komolyabb eredményei is! A hazai tudomány világának egy része mindezek ellenére „nem meri”, vagy nem akar tudomást szerezni ezen igen fontos tényekről, igazságokról!
A Kossuth téri megemlékezésen – szeptember 17-én –  Antal Péter nemzettársam megemlítette, hogy a 2006-tól elmúlt 13 évben tapasztalható, hogy nagy fejlődésen ment át a kollektív magyar tudat, de nekünk mégis meg kellene ismételnünk a Szent Korona előtt tett fogadalmunkat! Sokan tudják ugyanis, hogy a Boldogasszony Magyarország Patrónája - Védelmezője, de azt sajnos sokkal kevesebben ismerik, hogy Ő Magyarország égi-földi királynője is, vagyis nem voltunk mi soha „király nélküli királyság” hiszen már Szent István királyunk óta van nekünk királynőnk! Magyarország tehát Királyság, s  ez az államforma nem szüntethető meg és nem is függeszthető fel törvényesen. Ha ezt valakik mégis megteszik, vagy eltűrik az elődeiknek a megszüntetésre irányuló törekvéseit, az bizony a magyar alkotmányos hagyománnyal szembe megy, vagyis a haza elárulója!

Magyarország Regnum Marianum –  Mária Országa – vagyis Királyság, még akkor is, ha a manapság gyakorolt államforma köztársaság. A középkorban hazánkat sokan hívták nyugaton is „nemesi köztársaságnak”! Én e nemesen gondolkodó magyarok köztársaságát csak királyságként tudom elfogadni, de nem idegenkedem a szabadkirályválasztás halasztásába azzal, hogy a közjogi provizórium ideiglenessége kialakitotta a kormányzó intézményét úgy, hogy a történelmi hagyományok alapján történt. Hunyadi János, Szilágyi Mihály, Kosstuh Lajos és Horthy Miklós után valóban lehetne közvetlen kormányzóválasztást rendezni akkor, ha a média nem torzítja el a társadalom véleményét.
Nekünk a „halál civilizációja”támogtása helyett kell megmutatnunk a világnak a boldog élet mintázatát. A Szent Korona az élet értékrendje, amely kiemelheti az emberiséget a vegatálásból. Ez a vegetálás az anyagi világban való igazságtalan földi szenvedés, ahol nem a test, lélek, szellem hármassága az irányadó, nem az évezredekig kis hibákkal működő igazságosság! Helyette bevezetődött az aranyborjú imádat, az államokkal és polgáraival szembeni adósságcsapda, amely a magyar értékrend teljes lebontásának terve. A valódi rendszerváltás ezért szükséges  a számunkra!

Egyébként meg legyünk már büszkék a magyarságunkra!


 
*****
 
 
MIÉRT VESZTETTÜNK?

Igen, 2019. október 13-áról van szó.

Erről számos nemzeti érzelmű értékelés született, amelyeknek  az a végső konklúziója, hogy dehogy vesztettünk! Sőt a FIDESZ növelte szavazatai számát, mindezt alátámasztják a számok is. Igen, valóban győztünk Bivalybasznádon, de közben elesett Budapest, Szeged, Pécs, (Jászberény kétszer is), és még számos kulcsfontosságú nagyváros. Ha igazat adunk a puszta számoknak, akkor tényleg győztünk, de ez a "győzelem" pyrhussi volt! 

Én úgy vélem, a jövőre nézve jobb ha beismerjük, : nem ők győztek, hanem  MI VESZTETTÜNK!
Egy bennünket halálosan gyűlölő, visszataszító ellenség (és nem ellenzék), amely külföldi pénz és "erkölcsi" támogatásra támaszkodva ügyes, hazug és gátlástalan kampánnyal megszerezte a "sarokbástyákat", ugyanúgy járt el, mint a "NOSZF" alkalmával, az a marginális csoportból álló gonosztevő kisebbség, amely megszerezte Szentpétervárt, majd az egész országot.

És még csak nem is az ellenséges pártok győztek, hanem a mozgalmak, amelyekre nem sok figyelmet vesztegettünk. Lenin az Állam és Forradalom c. művében több mint kétszázszor írja le a mozgalom szavakat, és Hitler Mein Kampfja is telítve van a mozgalom jelentőségével, amely a győzelem záloga.
És még mi játszottuk a demokráciát - hogy megfeleljünk a bennünket semmibe vevő külföldnek, ők ott randalíroztak az utcákon, a médiában, és mindennapjainkban. Sőt mi engedtük be a zsíroshajú Józsi féle méregköpőket, a nyilvánosság elé, hogy pofátlan agresszivitásukkal a földbe döngölhessék a játékszabályokat betartó gyenge médiánkat. Jusson eszünkbe, hogy mit művelt Horváth elvtárs,szegény Földi-Kovács Andival...

A FIDESZ még mindig nem tanulta meg, hogy a politika nem szenilis angol lordok fehér kesztyűben játszott golfpartija. A politika kíméletlen harc, háború, amelyben a győzteseknek nem kell magyarázkodniuk. Tessék, FIDESZES és KERESZTÉNYDEMOKRATA politikusainknak kézbe venni Machiavellit és belőle megtanulni, hogy a valóság értékvilága nem homogén. Benne van, hogy nem egyedül az elvont morális értékvilág létezik. A sikeresség is érték, a cél megvalósítása is érték. S ha esetenként csak a morális normák megszegésével valósíthatók meg, akkor korántsem a nem érték ütközik össze az értékkel. hanem az egyik fajta érték a másik fajta értékkel.
Ahol a haza létéről, vagy nemlétéről van szó, nem aggodalmaskodhatunk azon, hogy valami igazságos vagy nem igazságtalan, gyengéd vagy szőrnyű, dicsérendő vagy  szidalmazandó. 

Jó példa erre az áldozatnak odavetett szerencsétlen Borkai esete. Mi magunk hajszoltuk a vereségbe, egy egyszerű emberi botlásért, és nem vetettük a mérleg másik serpenyőjébe az olimpiai aranyat, a győri kézilabdás lányok felülmúlathatatlan dicsőségét, a városért tett számos pozitív intézkedését.
A hamis moralitás alapján állva, adtunk muníciót az ellenség kezébe. "Ide lőjetek elvtársak!" Bezzeg, Wittinghoff elvtárs, "bűnbe esése" bagatell, kis epizód, eszébe sem volt lemondani, vagy bocsánatot kérni, és mint nyertes, vigyorogva ossza meg a kis cicababa címét elvtársaival.
Aztán az agyonkoptatott demokrácia szó. Demokrácia van, megtehetünk bármit büntetlenül. Pedig milyen jól látta Platón: "A demokrácia a csőcselék uralma!"

Nem, nem diktatúra kell, de a bűn tobzódásáért arányos büntetés. Az állanak kötelessége megvédeni polgárait, egy bűnöző kisebbségtől! Véget kell vetni mindent megértő és elnéző bírói gyakorlatnak!
A vereség egyik okának vélem az állam végtelen és káros tűrőképességét,
amelyet így is úgy is diktatúrának hazudik a belső és külső áldemokrata bolsevik ellenség. Kényelmesség, erőtlen langyos reagálások. Nemrég egyik FIDESZES honatya szájából elhangzott a végzetes mondat: "Mi vagyunk a többség, a "nyugodt erő!" Ezt hangoztatta az egykori MDF is, emlékszik még valaki rájuk?
Aztán jött  a pufajkás Horn, a szélhámos Csurcsótány...

Lám a kerítés megépítése igazi hőstett volt, és nem érdekelt bennünket, Sargentini kisasszony, és a többi emberi politikai selejt hőbörgése.
A biztos győzelem önteltsége, amely nem mozdította ki Tarlóst a tényleges babérokon való pihenésről, lusta volt kiállni és vitában felmosni a padlót ezekkel a senkiházi kandidálókkal. Hiba volt a kétségtelen nagy tudású és becsületes de lassú  beszédű, talán kényelmes, minden karizmát nélkülöző Kósa Lajosra bízni a kampány tessék-lássék irányítását.
Hol maradt az un. Békemenet" ? Átadtuk az utcát is a lumpenproletáriátusnak, amely a belvárosi kávéházi striciktől feltüzelve és irányítva, erőt mutatva tombolt. Mi meg csak néztünk, mint ahogy Thomas Mann varázslójában a baba tömeg bámulta Cippolát, nem tudván, hol végződik a játék, és hol kezdődik a tragédia.

A könyvesboltokból eltűntek a Koránok, amelyek korántsem imakönyvek, hanem az iszlám programja, mint a náciké a Mein Kampf. Így nem tudhatjuk meg, hogy milyen hátborzongató sorsot szánnak nekünk a világhódításra készülő muszlimok.
És ne tévesszen meg bennünket, ennek a szerencsétlen fajankó Karácsonynak az alkalmatlansága, mögötte ott áll a szemkilövető Gyurcsány és bandája. Engedélyük nélkül, ez a "keskeny vágányú Demszky", még a klozetra sem mehet ki.

Ezt a pofont, talán még idejében kaptuk, elgondolkodhatunk és nem akarjuk, hogy a Bokor professzor által ily meggyőző erővel felvázolt vörös vírus, ugyan más köntösben, de szellemként járva újra a pokolra taszítson bennünket. Jussnak eszünkbe a költő szavai: "Ha minket is elfú a sors zivatarja, nem lesz az Istennek soha több magyarja."  
Az utolsó percben vagyunk!

Földi Pál ny. ezredes

 
*****


MAXIMÁLIS  TISZTELET AZ  ELLENZÉKNEK

Megfelelő elemzések hiánya miatt, nagyon sokan nem ismerik fel (és el) a társadalmunkban tevékenykedő (baloldali) ellenzék szerepét és tevékenységük felbecsülhetetlen értékét. A következőkben kísérletet teszünk az ellenzék szorgos, bátor és megalkuvást nem ismerő munkájának bemutatására, a múlt és a jelen eseményei (tapasztalatai) alapján.

1.  Az ellenzék már többször szóvá tette, hogy a kormány semmit sem tesz a fiatalság Nyugatra történő távozása ellen, holott ez jelentősen csökkenti az emberi erőforrások mennyiségét.   A kádári érában,  az ellenzék azért nem kifogásolta  a kormány álláspontját,  mert   drótakadállyal, aknazárral  és  határőrökkel védelmezték  hazánk határait  a távozási szándékú állampolgárokkal szemben.  Egyes megnem erősített adatok alapján, mintegy 300 határsértőt lőttek le,  és  többezren  kerültek  börtönbe vagy munkatáborba. Az ellenzéket viszont csupán  az alapkérdés érdekelte, vagyis a fiatalok kiáramlásának megfékezése.  

2.  Az ellenzék azt is kifogásolja, hogy manapság „boldog – boldogtalan” kaphat útlevelet és tetszőleges mennyiségű valutával rendelkezhet,  tehát  az távozik hazánkból, aki  csak akar,   tehát  az ellenzék is tehetetlen a  kivándorlókkal szemben.

3.  Az ellenzék szóvá tette, hogy a kormány túlságosan megterhelte a postásokat a kilencezer forintos rezsiküldési okmány kijuttatásával.  Az előző kormányok viszont a postásokra is gondoltak, ezért egy árva garast sem  utaltak ki az állampolgároknak,  tehát az ellenzék sem tehette  szóvá a postások ”megnyomorítását”.

4.  Az ellenzék többször is megemlítette a  temetőkben uralkodó rendezetlen állapotokat.  Kádár regnálásakor  a temetőkben rend volt, mert újszerű  (temetőn kívüli) temetkezést vezettek be: áldozataikat  árkokba,   ismeretlen bozótos területeken ”kapart” gödrökbe, ruhátlan állapotban,   arccal a föld felé fordítva, kezüket és lábukat hátra drótozva dobálták  be,  és a temetés(?) nyomait is eltűntették, nehogy a hozzátartozók  megtalálják és virágot tegyenek szeretteik sírjára(?). 

5.   Az ellenzék gyakran kifogásolja, hogy a kormány nem a szükséges helyekre, hanem stadionok építésére és/vagy kiállításokra „szórja” el az állam pénzét. Egyet kell értenünk az ellenzék kifogásával, hiszen az ország tele van stadionokkal és a fiataloknak tág lehetőségük van a sport, a testedzés vagy a  kulturált versenyzés megfelelő objektumokban való  művelésére,  különös tekintettel a vidéki fiatalokra. A stadionokra költött pénznek jó helye lenne Indonéziában vagy  más stadionmentes országokban, esetleg  a gombamódra elszaporodott   itthoni pártocskák vezetőinek a zsebében.

6.   Az ellenzék szóvá tette, hogy a kormány és a kormányfő nem fordít kellő figyelmet a bíróságok munkájára, és a közvélemény által is gyakran kifogásolt ítéletek elemzésére. Kádár idejében ez nem okozott gondot, mert  Kádár személyesen foglalkozott bírósági kérdésekkel, sőt  esetenként az ítéletek végrehajtását is ellenőrizte. Rajk  akasztását  a  fogház második emeletén lévő erkélyről  nézte végig,  és amikor megszűnt Rajk remegése a kötélen,  akkor a mellette álló fegyházi alezredeshez   fordult és megköszönte a  közreműködését, majd  féldecis  pohárka cseresznye  pálinkával koccintottak a  nap sikerére.  Érdemes megemlíteni, hogy ennek a kacsingatós szörnyszülöttnek Rajk a barátja volt!  Az ellenzék viszont azt vette figyelembe, hogy a bírósági ügyek rendben lezajlanak, szükségtelen szóvá tenni  a mellékes kérdéseket.  

7.   Az ellenzék legtöbbször emlegetett  tétele, hogy a kormány nem  növeli  kellő mértékben az orvosok, a köztisztviselők és  a tanárok (tanítók)  vagy  más foglalkozási kategóriába tartozók bérét, a minimális nyugdíjat, valamint a betegek  anyagi  támogatását.  Egyet kell érteni az ellenzékkel,  mert a tényekkel nem lehet vitatkozni. Csupán azt hiányoljuk, hogy  hiányzik az ellenzék nyilatkozataiból az, hogy a több évtizedes lemaradást miből és hogyan  lehet pótolni? Kádárék és Gyurcsányék óriási  kölcsönöket vettek fel a nyugati államoktól, és azokat az Orbán kormánynak kell törleszteni. Az ellenzék követelése  tehát jogos, de a felvetés időpontja  néhány évtizeddel elkésett!  Aggodalmuk tehát  tiszteletet érdemel,  de  ez a tisztelet is annyit ér, mint a  nyilatkozataik és a követeléseik: SEMMIT!

8.   Az ellenzék egyes szószólói itthon és külföldön, sorozatosan kritizálják a kormány politikáját.  Az EP-ben  az  ország és a kormány elleni intézkedéseket szavazzák meg, amit egyesek hazaárulásnak tartanak.  Meg kell védeni az ellenzéket!  Hazaárulásukról szó sem lehet,  mert  ezeknek a félművelt személyeknek  nincsen hazájuk!  Gyurcsány például a migránsok beözönlését támogatja,  de amikor szó volt arról, hogy  Romániából jönnének át  dolgozni vagy letelepedni   egykori  magyar állampolgárok, akkor  rémület kapta el és fennhangon tiltakozott a bejövetelük ellen. 

Dobrev  Klára,  Kunhalmi Ágnes, Thürmer Gyula és a többi rákosi-kádári-sztalini hívők nyilatkozatait felesleges felemlíteni, soha nem fogják megérteni, hogy  lecsökkent   táborukkal együtt  hazátlanok és szánalmas  figurák! 

Feltételezhető, hogy  egyes vezető személyek, az ellenzékieskedésükkel  saját táborukat akarják lejáratni,  mert elképzelhetetlen, hogy  nincsen  bennük annyi (fikarcnyi) értelem, hogy ne vegyék észre,  a "szélmalom"  elleni harcuk eredménytelenségét.  

Budapest, 2019. szeptember  16.

Prof. Dr. Bokor Imre
          MJB elnök
*****
 
Sütő Gábor  nyugalmazott nagykövet, közíró


A történelempolitikai tudatosságról  
/NAPI ÉS TÁVLATI CÉLJAINK ÖSSZEFÜGGÉSEI/
 
Világunkban visszaszorulóban vannak az általános emberi értékek és eszmények. Erkölcs, tisztesség, adott szó, mindenkire egyformán vonatkozó jog már nem dívik. Hiányukban leromlik az emberek tudatállapota, küzdelmesebbé válik mind a nemzeti, mind az egyéni érdekek védelme.
A nemzetektől elidegenült háttérhatalom hazugsággyárai által trónra ültetett egyetlen erény a türelem, az eltűrés, amit nem is a nevén, hanem idegen szóval toleranciának neveznek, s ki-ki, kisebbségi, mássági, vagy egyéb beállítottságának megfelelően, mellébiggyeszt valamilyen sejtelmes jelzőt.
Megfoghatatlan alapértékek nevében bunkóznak le bárkit, akár demokratikusan és nagy többséggel megválasztott elnököt, miniszterelnököt, aki a nép akaratát teljesítve nem türelmes a betolakodó idegen, ellenséges emberekkel és eszmékkel szemben. Mindezek okán parancsoló kitapintani a jelenségek, események, helyzetek mögött a történelempolitikai értelmet, hogy hatékonyabban érvényesíthessük nemzeti érdekeinket, szembeszállva az önfeladó toleranciával és az álnok politikai korrektséggel. 

A magyarságnak az évszázados mesterséges szétdaraboltságának körülményei között most e drámaian romló helyzetben kell küzdenie megmaradásáért. Nem tanúsíthat türelmet az Európában a keresztény társadalmat leromboló véres muszlim betolakodással, hazájában pedig a nemzetidegenek intézményesült magyarellenességével szemben, amit érzékelhetően súlyosbít a jelentős és folyamatos agyelszívás és kivándorlás.
Történelempolitikai tudatossággal kell szembenéznie azzal, hogy ma sem Európa, sem Magyarország jövőjét illetően nincs világméretű, vagy akár kontinentális, de még országon belüli társadalmi egyetértés sem. Hiánya nem a magyarság bűne, ám megmaradása múlik rajta, hogy emberségesen, de érzelmi, politikai megbicsaklás nélkül helyükre rakja a felelősöket és a bűnösöket, akkor is, ha kisebbségiek, másságiak, nemzetidegenek tiltani akarják, hogy bűneikről akárcsak szó is eshessen. 

Jelenlegi választott vezetőink alapvetően történelempolitikai tudatossággal vívják hősies harcunkat Európáért, Magyarországért. De e harc csak akkor vezet győzelemhez, ha a hirdetett politikai jelszó szerint valóban a magyar Magyarországért folyik, s kormány és nemzet egységben, törhetetlenül viszi végig, azaz megvalósítja, hogy az állampolgári jogok és a kötelességek mindenkire egyformán vonatkozzanak és érvényesüljenek is. Közelítünk ehhez, de ma még nem így van; ahogy ironikusan szoktuk mondani, „vannak egyenlőbbek”. 
 
Történelempolitikai tudatosság
 
E fogalom alatt a jelen írásban azt értjük, hogy mégoly sürgető, pillanatnyi előnyt ígérő, vagy éppenséggel fenyegető napi politikai igények nyomására sem vonatkoztathatunk el múltunk-jelenünk tapasztalataiból levonható nem feledendő történelmi tényektől, s a belőlük leszűrt következtetésektől.
Ismerni kell minden kérdés, helyzet, partner előtörténetét és jelenét, s ezek alapján felmérni a jövőbeni lehetséges alakulását, hatását, eljárását. A jövő célkitűzéseinek érdekében, a társadalmi tevékenység valamennyi területén ennek fényében kell alkotóan, nemzeti érdekeinknek megfelelően ítélnünk, döntenünk, cselekednünk.
Annak tudatában, hogy ez nem egyszerűen szükséges, hanem parancsolóan halaszthatatlan. A távlati gondolkodás mellőzhetetlen követelmény, akár a jelen feladatainak kivitelezhetősége, akár a jövőbeni céljaink teljesíthetősége kerül napirendre. Törekvéseinknek magyar nemzeti emlékezetpolitikaiaknak kell lenniük, minden tekintetben meg kell szabadulnunk a ránk erőszakolt nemzetidegen igényekhez idomuló esetenként már szolgai szellemi-politikai alkalmazkodástól.
Más szavakkal, nemzetstratégiailag kell ítélnünk, döntenünk, cselekednünk a taktikai, s bármennyire lehetetlennek tűnik, a napi politikai kérdésekben is. Mindezt minél kevesebb csatazaj és öndicséret nélkül, s mindenekelőtt a kétharmados szavazói akarat következetes megismerésével, majd érvényesítésével. A tetteink beszéljenek és legyenek ellentmondást nem tűrőek, mintsem a szavaink, amelyekbe minduntalan bárki könnyűszerrel beleköthet. 
Egyszersmind tudatában kell lennünk, mindezek maradéktalan megvalósítása még nagyhatalom számára is teljesíthetetlen, de irányelvként ez az indokolt minden helyzetben, különben a nemzeti érdekeinket, sőt a megmaradásunkat fenyegető veszélyek sokasodhatnak.   

E meglátás igazát sokatmondóan, rémítően bizonyítja Európa, mindenekelőtt a nagyhatalom Németország és Franciaország szemünk előtt játszódó, akár a nemzeti létük megkérdőjeleződéséhez vezethető megrendítő önfeladása. Az idegen, vagy nemzetközinek feltüntetett érdekeknek a nemzeti érdekek elé helyezése nemzetvesztő akár önkéntesen, akár kényszerhelyzetben, akár önállóan, akár szövetségi rendszer keretében teszik. Tanúi és szenvedő alanyai vagyunk, hogy az idegenek hangos erőszakos betolakodása, avagy csendes „legális” betelepülése egyaránt vallási, faji, politikai, társadalmi, azaz általános nemzetellenességgel, idegen uralom történelmileg gyors intézményesülésével jár. Meg is hirdetett végcélja a nemzetállamok megsemmisítése. Hiába volt ez nyilvánvaló kezdet kezdetétől, az EU vezetői, egyes kormányok és az őket irányító háttérhatalmi összeesküvők nem törődtek vele, mert eleve ez a céljuk.
Ezért akarják együttesen megfojtani a szembehelyezkedő Olaszországot, s a V4-eket. Láthatólag Angliát sem menti meg tőlük a brexit, már ha megengedik neki, hogy megvalósítsa a népszavazás döntését. Az ír példától a saját tapasztalatainkon át a brexitig láthatjuk, az EU-ban eluralkodott az addig történő befolyásolt újra szavaztatás, amíg az elidegenedett vezetése által elvárt eredményt nem hozza. Egyidejűleg arra készítik, s kényszerítik egész Európát, sőt a világ más országait is, hogy segítsenek térdre kényszeríteni a nemzeti érdekek ésszerű érvényesítésének útját választó Oroszországot, Kínát és más országokat.

A nemzetállamok jövőjét fenyegető idegen erők által szervezett még idegenebb betolakodás szakadatlanul árad Európába, nálunk pedig egyik alfaja már intézményesült is. Ugyanis az idegenek által kisiklatott legutóbbi rendszerváltásunknak ugyanúgy nemzetidegen uralom lett a lényege, mint az előzőnek; az internacionalista volt, ez kozmopolita. A betolakodott kisebbségek, ajnározott másságok, neoliberális nemzetellenes és nemzetidegen erők által kimúlásra ítélt Kárpát-medencei nemzetünknek azonban meg kell védenie e csonka hazát, a magyarság anyaországát. A nemzeti erőknek, a Fidesz-KDNP kormánynak nemcsak nemzetközi színtéren, hanem itthon is harcot kell vívnia e célért. A világnak, főleg szövetségeseinknek, ezt meg kellene értenie, tiszteletben kellene tartania, hiszen az egészséges történelempolitikai tudatukat megőrző nemzetek ezt az utat követik.
A hazai ellenzéknek is ez lenne a minimális állampolgári kötelezettsége, de mert nem a magyar nemzettel, hanem a nemzetidegen erőkkel szövetkezik, a saját kijelentései szerint is ellenzékből ellenséggé válik. E helyzet még nyomatékosabban követeli meg, hogy magatartásunkat, gondolkodásunkat, politikánkat a múltat, jelent, jövőt helyesen értékelő történelempolitikai tudatosságnak kell mindig áthatnia, meghatároznia.
Az alaptalanul kényesnek tartott kérdésekben is, sőt különösen azokban, mert ellenfeleink éppen azért színlelik kényesnek, hogy ne is merjük érinteni, s hogy a hatalomba lopakodva, kész tények elé állíthassák a magyarságot. A többszöri kétharmad választóinak a kormányzati tevékenység elősegítése, tájékoztatás és tisztázás céljával fel kell mérniük a gyanúsan ebbe az irányba mutató jelenségeket. Nem kezdhetik mással, mint éppen az alaptalanul kényesnek beállított, de döntő mivolta miatt feltétlenül tisztázandó vonatkozással, amelytől még a választói akarat kinyilvánítását dicsérendően igénylő, számos létfontosságú tekintetben előrevivő kormányzati tevékenység is mintha tartana, elzárkózna a felvilágosító magyarázattól, akárcsak történelmi elődjeik tették e problémakör keletkezése óta. Mintha a sikeres nemzeti konzultációktól eltérően e kérdésben nem lenne kíváncsi a véleményükre, s inkább azon igyekezne, hogy kérdések, főleg beleszólás nélkül gépiesen teljesítsék szűkszavú rendelkezéseit. 
 
A zsidózás történelempolitikai értelmezéséről

A közéletünkre figyelő választók tárgyilagosan csak azt állapíthatják meg, hogy külföldi ellenfeleink és a betelepült nemzetidegenek régóta, s oly kitartóan vádolnak bennünket zsidózással, antiszemitizmussal, cigányozással, és más izmusokkal, hogy önmagukat már meg is győzték erről.
Holott ha képesek lennének elfogulatlanul (történelempolitikailag) vizsgálni az okokat és okozatokat, rádöbbenhetnének, a helyzet fordítva áll, s meggondolatlan fensőbbséggel senki nem ítélhet rólunk. Ám hatalmi céljaik miatt erre soha nem voltak, s nem is lesznek képesek. 
Választóink értik tehát, e történelempolitikai helyzet tudatában kötelességük a helyzet tisztázása. Kibogozásához előbb egy ide szorosan csatlakozó másik uralkodó téveszmét kell letaszítaniuk örökösnek szánt trónjáról. A tisztánlátás kikovácsolása immár legalább egy évszázada mindössze pár olyan mondatot igényelt volna, amilyeneket, sajnos, nem hallanak, ám ők maguk képesek megfogalmazni. Éspedig, hogy zsidózni nemcsak az említett módon lehet, hanem legalább kétféleképpen: pro és kontra. Úgy is fogalmazhatnának, hogy zsidóellenesen és magyarellenesen. 

A kontra az állandósult zsidó vádaskodás, nyomulás és telhetetlenség által a befogadó népekből kiváltott jogos zsidóellenesség, ami emberi gyengeségeiket, diaszpórájuk honfoglaló tolakodását, Izrael terrorista népirtó politikáját bírálja, azaz nem fajgyűlölet, hanem az váltja ki, amit Móricz Zsigmond ennél sokkal találóbban fogalmazott meg: „A zsidó azonnal, egyénileg s rögtön, ebben a percben érvényesülni akar. Várakozás nélkül, türelem nélkül, beosztás nélkül rögtön, mindent, mohón akar bekapni. Nincs ideje ideálokért, eszmékért, ábrándért dolgozni, nincs ideje várni, tűrni, nélkülözni: ő amit rögtön meg tud csinálni, azt rögtön meg is csinálja. Vadul, nyersen, mindenki rovására, tele akarja szívni magát, felfúvódni, élvezni, kiélni, kéjelegni, tobzódni, hányásig zabálni és felpuffadásig uralkodni.”
Választóink rég tisztában vannak vele, hogy ez a mindenki más iránt hírhedten érzéktelen magatartás vált ki elítélést, rosszallást, tiltakozást a világ sok országában, ám a zsidók és a filoszemiták ezt mégis zsidózásnak, antiszemitizmusnak minősítik. 

A másikfajta zsidózás, a pro, amikor maguk a kulcspozícióba jutott zsidók, vagy filoszemiták zsidóznak azzal, hogy másokat vádolnak zsidózással, illetve önmagukat és Izraelt magasztalják, ami mindig párosul nemzetidegenséggel, hazafiatlansággal, a befogadó népek elleni vádaskodással, kulcspozíciókba nyomulással, uralmi vággyal, s a legtöbbször burkolt, vagy nyílt fajgyűlölettel is. Ez a veszélyes és a legelterjedtebb zsidózás, ám a világ, így a közéletünk is, bár észreveszi, oktondi módon szóvá tenni nem meri, nehogy az antiszemitizmus gyanújába essen. Még arra sem meri felhívni az antiszemitázók figyelmét, hogy tekintsenek önmagukba, vagyis az okokat keressék. Pedig hányszor idézik Kosztolányi Dezsőt: „Csodálkozol a kokainistán,/s nem érted?/ Gondolkozzál az okain is tán –/s megérted!” Választóink így tényleg csak azt tudják megállapítani, hogy ők maguk sem hallottak semmit az antiszemitizmus okairól.
Arról, hogy számtalan nemzetnek miért épen a zsidókkal van baja évszázadok, mit évszázadok, évezredek óta, nem pedig más népekkel? Például a náci Németországnak az elítélendő árja szemléleten túl milyen politikai, vagy egyéb okai lehettek rá, hogy a zsidókkal oly kegyetlenséggel bánjon, ahogy tette?
Hiába kutatnak, csak azt tudják kideríteni, a történetírás adós ennek a feltárásával és elemzésével. Talán az sem véletlen, hogy – tisztelet a kisszámú kivételnek – a történészek kerülik is e kérdés vizsgálatát. Pedig éppen az okok kiderítése képezi azt a történelempolitikai tettet, a valós tényeket, amelyekből mind a történészeknek, mind az érintetteknek már rég le kellett volna vonni az okszerű következtetést. Ha ezt, akár történelmileg késve is, de megtennék, sokat javulna a helyzetük, a helyzetünk. Csakhogy, keserűen állapítják meg, évszázadokig nem tették meg, így hiába is várja a világ.  
Az okoknál maradva, pusztán a logika szerint annyit választóink mégis leszögezhetnek helyettük, hogy ha létezik az a naponta emlegetett antiszemitizmus, ami mint anti-, csakis következmény lehet, akkor magától értetődően az ugyancsak naponta jelentkező szemitizmus és filoszemitizmus, mint okok váltják ki. Éppen azok, amiket ugyancsak Móricz Zsigmond tartalmilag is akkurátusan megfogalmazott: „most az történik alapjában, hogy a zsidóság egyszerre a fölszínre kerül és elfoglalja az összes vezető pozíciót, kezében van minden irányítás. És minden másfajú, aki ebbe az irányításba belefolyik, csak akkor felel meg feladatának, ha teljesen az ő szellemükben dolgozik: ha szellemében zsidóvá lesz”.
Tucatjával idézhetnének világhírű magyarokat, százával külföldieket, akik még keményebben fogalmazták meg e két izmus lényegét. Közéletünket figyelve, ma is megállapíthatják, nem telik el nap, hogy ezen izmusokat magukévá tett politikusok, politológusok, hírközlő eszközök, nemzetidegen szervezetek valamilyen módon ne támadó és honfoglaló szellemű történelempolitikai célzatossággal kommentálják, nagyítsák fel, hamisítsák meg, magyarázzák félre a legjelentéktelenebb eseményt is, amely figyelmet sem érdemelne, ha nem sikerülne nekik úgy-ahogy összefüggésbe hozni az antiszemitizmussal. E módszerrel rátelepednek sok mindenre, követelik, hogy az államalkotó magyarok az ő elképzeléseiket valósítsák meg a társadalompolitikai kérdésekben.
Ha nem így történik, tiltakoznak, s azonnal előrántják az antiszemitizmus vádját, mérgezik a közéletet. 

Választóinknak eszükbe is jut az eluralkodott magyarellenes szellemi terror friss beszédes példája: a Mazsihisz nyilatkozatban tiltakozott az ellen, hogy március 15. alkalmából két olyan magyar művész is kitüntetést kapott, akik szerinte antiszemiták: Döbrentei Kornél író és Takaró Mihály irodalomtudós.
Pedig választóinkban még az is elevenen él, hogy ugyanezen körök kényszerítették Szaniszló Ferencet a Táncsics-díj visszaadására, pedig ki-ki, de ő igazán megérdemelte. Ki hallott azóta is valamit e tisztességes, tehetséges és népszerű magyar tv-s személyiségről? Hosszan sorolhatnák a hasonló sorsra juttatottak listáját. Sajnálkoznak is, hogy ilyen lista összeállítására senki nem is gondol. 

Másik felfrissített tanulságos példa. A 2015-ös Milánói Világkiállítás magyar pavilonjára alattomosan úgy írták ki a pályázatot, hogy legyen mód az eredmény utólagos változtatásra; nem építészeti tervpályázat volt, hanem „látvány-ötlet” pályázat, amelyen bárki indulhatott.
A „Malom” elnevezésű magyar jellegű mű lett a nyertes. Ám Szőcs Géza kormánybiztos úgy döntött, a második helyezett „Sámándob” kerül felállításra. Az építész szakma egységesen tiltakozott, mert építészeti alkotásnak sem tekintette, elhatárolódott tőle, giccsbe hajló építészeti paródiának, a magyar kultúra megcsúfolásának tartotta. Maguk a tervezői sem adták hozzá a nevüket.
A „Sámándob” elnevezés is szemfényvesztés, mert a bejáratán több emeletnyi magasságban stilizált zsidó menóra díszeleg. Utólag szégyentelenül megpróbálták életfának beállítani, de ki látott már olyan fát, amelynek a gyökerei merednek az égbe, ágai meg nincsenek is?
Mások ugyanerről azt akarták elhitetni, hogy kettős kereszt. Erre meg Makovecz tanítványai jegyezték meg joggal: „A menóra alatt fejjel lefelé fordított kettőskereszt épp a magyar világkiállítási pavilon tervén egyértelmű üzenet: kerüljön a kettőskereszt országa, Magyarország a menóra uralma alá!” Miután többéves huzavona után drága pénzért hazaszállították a pavilont, most, a hírek szerint ugyannak a volt kormánybiztosnak a javaslatára Sztyeppe-múzeumnak nevezik át és éppen szülővárosomban állítják fel. Karcagon, a Nagykunság fővárosában.
Ott sem akárhol, hanem IV. Béla és Kötöny kun kán találkozását megörökítő Nagykun millenniumi emlékmű közvetlen közelében, mintegy kontrázva azt, figyelmeztetve, hogy a menóra és követői itt is jelen vannak. Jelen, bizony, és abban a felfogásban, ahogy néhány zsidó-filoszemita történész azt sejtteti, hogy Árpád vezér is zsidó volt, s hogy a zsidók ugyanúgy a X. századtól jelen vannak itt, mint maguk a magyarok.
E százféleképpen megnyilvánuló, újabb és újabb zsidó elemeket „felfedező”, a magyar történelmet fokozatosan elzsidósító történelemszemléletnek a végkövetkeztetése logikusan csak az lehet, hogy annak idején a zsidó Kárpát-medencébe a magyarok tolakodtak be. Így leszünk majd a szemükben rövidesen másod-, de inkább harmadrendű állampolgárok a saját hazánkban, amelyért őseink oly sokszor és oly önfeláldozással ontották vérüket. 

Választóink számára az is világos, nem véletlenül hangzanak el olyan minősítések sem, mint amit Köves Slomó, az EMIH (másik zsidó szervezet, amelyet a pro és a kontra mesterkedés szellemében a Mazsihisz vetélytársának állítanak be) vezetője mondott nemrég Orbán Viktorról.
Az interneten így idézik: Rabbiként egyébként úgy gondolom, a zsidó vallási közösség szempontjából Orbán Viktor ideális vezető. Hangsúlyozni szeretném azt is, hogy az elmúlt harminc évben nem volt olyan vezetője hazánknak, aki ne lett volna ideális.
Választóink, először is, politikailag inkorrektnek tartják, ha az elkülönülő önazonosságukat (ők identitásnak mondják) hirdetők, a muszlimokhoz hasonlóan ezen az alapon minduntalan előnyöket követelők, emellett még minősítgetik is a befogadó magyarokat. Másodszor, ha a „hazánk” alatt nem Izraelt, hanem Magyarországot értik, tény, hogy Horn, Bajnai, Gyurcsány ideálisak voltak számukra! Látni való, hogy még ma is sok veszélyes ténnyel találkozunk, mégsem tűrhető, hogy e sorba Orbán Viktort betuszkolják.
Harmadszor, folyamatosan antiszemitizmussal vádolják a kormányt, magát a kormányfőt is, ám ha egyszer úgy adódik, hogy kiapadhatatlan igényeik egyikére nemet mond – márpedig igényeik oly mértéktelenek, pökhendiek, nemzeti érdekeinket és érzelmeinket sértők, hogy ennek be kell következnie – abban a pillanatban nem lesz ideális vezető számukra.
Negyedszer, s választóink ezt csak halkan mondják, jó néhány millióan szívesebben hallanák, ha arra panaszkodnának, hogy Orbán a magyarok számára ideális vezető. 

Választóink oknyomozásához naponta özönlenek a példák. Sajnos, akad még komolyabb kétségeket keltő is. Néhány évvel ezelőtt, a magyarságkutatást, a magyar történelem hamisításainak felszámolását háttérbe szorítva, az EMMI kiadott egy történelempolitikai szempontból megkérdőjelezhető kategorikus körrendeletet, utasítva a tantestületeket, hogy a történelem és más tárgyak oktatásánál a vonatkozó zsidó hozzájárulás kiemelésére fordítsanak különös figyelmet.
Nem volt rá magyarázat, a magyar oktatásban miért az idegen elemet kell kiemelni. Nem is lehetett, hiszen ez csak az említett izmusokkal lett volna magyarázható, s ezt nyíltan senki sem merte vállalni.
A NAT szövegének véglegesítésekor pedig a zsidó szervezetek sajátos igényeit tükröző hatvan módosítást fogadott el. (Miközben e szervezetek minden követ megmozgattak, hogy Wass Albert, Nyírő József, Tormay Cécile, Márai Sándor, Herczeg Ferenc, Klebersberg Kunó, Hóman Bálint, Donáth György, Szabó Dezső és a magyar nemzetért sokat tett más neves személyiségek sem itt, sem máshol ne szerepelhessenek).
És az illetékes magyarnak tartott szervek igyekeznek teljesíteni minden igényt. Elősegítik a nemzetidegenek látványosan érvényesülő történelempolitikai irányelvét, hogy magyar ereklye ne szülessen; (ezt bizonyítja a Petőfi hamvaival kapcsolatos szégyenletes huzavona is).
A Pázmány Péter Katolikus Egyetemen kötelező önálló tantárggyá léptették elő a zsidó történelem egyetlen epizódját, a holokausztot. A magyar szervek felelőtlenül átjátszották az EMIH-nek a Zsigmond Király Egyetemet, amelyet azonnal át is neveztek Milton Friedman Egyetemre.
Talán e szervek azt gondolták, hogy itt magyar hazafiakat fognak képezni? - kérdik egymástól választóink. Hiszen a Soros-féle CEU-val együtt ők képezik ki az ellenséggé vált ellenzék utánpótlását.
Az egyetemek magánosítása, mint a Közgazdasági Egyetem magánkézbe adása alapítvány égisze alatt – ami a tandíj miatt szegény sorsú gyermekek bejutásának nehezedését jelenti – ugyancsak a magyarságnak hátrányos és soha nem látott előnyöket nyújt az így is tehetősebb nemzetidegenek kezébe. Akárcsak a külföldiek számára rendkívül kedvező ösztöndíjas rendszer. Megkérdőjelezi a magyar jövőt, mert a kialakuló értelmiségi réteg szociális szerkezetét és politikai beállítottságát nem nemzeti szempontok szerint alakítja.
Csak a nemzeti elhivatottságú központosított állami oktatás-nevelés taníthat hazaszeretetre, történelempolitikai tisztánlátásra. 

Elhűlve látják azt is, hogy szünet nélkül folyik az utcák, terek átnevezése is az egész városban. A Dunapart mindkét oldalán számtalan zsidó emlékmű és emlékhely sorakozik és szinte már csak zsidó vonatkozású elnevezések virítanak végig a rakpart mindkét oldalán, de még továbbiakat terveznek.
Mi indokolta a Gellért rakpart, a Műegyetem rakpart elmagyartalanítását? A Széchenyi által alapított Magyar Tudományos Akadémia melletti rakpart méltán viselte az ő nevét, de mára ugyancsak zsidó vonatkozású nevet kapott.
Mindeközben a hazai és a nemzetközi zsidó szervezetek több ízben megakadályozták, hogy nemzetünk nagyjairól utcát nevezzünk el, és így tovább. És a hatóságaink, intézményeink, sőt kormányszerveink teljesítik e pofátlan követeléseket. Ki van itthon ebben az országban? Magyar ország-e még Magyarország?
Felháborodottan kérdezik: kik voltak, akik mindezt kigondolták, engedélyezték és kivitelezték? Mi a bajuk Széchenyivel?  

E problémakör növekvő feszültséget szül közéletünkben. Egyik jele a Magyar Patrióták Közössége kezdeményezése a múlt rendszerhez kapcsolódó utcanevek megszüntetésére, amit sajtóhírek szerint a Mi Hazánk Mozgalom is támogat. Választóink értelmesnek tartják a kezdeményezést, bár a múlt oldaláról közelíti meg a kérdést, amitől már kevés függ, hiszen szereplői letűntek.
A jelen és a jövő hiperaktív szereplői azonban jelen vannak, építik a magyarságnak szánt jövőbeni rendszert, s amint látjuk, akadálytalanul a saját hőseik neveire keresztelik közterületeinket, eltüntetve a magyar nemzeti hősök neveit mind a közterületekről, mind az agyakból. A sürgető feladat inkább ezeknek az elnevezéseknek a magyarra visszaváltoztatása lenne. A múlt – elmúlt, a rá vonatkozó utcanevek ettől még károsak, de a jövő előttünk van. Ezért a jövőre mutató, politikai tartalmukban és gondolati megszemélyesítésükben az említett szervezetek által kifogásoltakkal még egybe is eső elnevezések a veszélyesek!
Ezért e bátor fél lépést célszerűnek tartják kiegészíteni a másik fél lépéssel.
A történelempolitikai szemlélet azt követeli, hogy a kialakult helyzetben ne a múlttal foglalkozzunk (aminek az indokoltságát nem tagadják), hanem a jelennel, mert a jövőnk van veszélyben. Jogosan vetik fel, arra kérdezzünk rá, kik gázolnak bele érzéktelenül lépten-nyomon a magyarság hősies történelmi eseményeibe, személyiségeibe, és kik azok, akik ezt elősegítik, anélkül, hogy ilyen létfontosságú kérdésben megkérdeznék a nemzet véleményét? 

Nemrég az is mellbe vágta választóinkat, hogy, a jövőnkről beszélve, nem felelőtlen szájból, azt hallották, hogy Soros György a honfitársunk, akit megvédenénk, ha a származása miatt támadnák, vagy, hogy Magyarországon zsidóknak és nem zsidóknak együtt kell élni, tervezni és megvalósítani a jövőt. Az ilyen és hasonló aggályos meglátásokból nemcsak hiányzik a magyar nemzeti történelempolitikai tudat, hanem a tervezett új világrend szelleme üt át rajtuk, amelyben már nem is magyaroknak, hanem „nem zsidóknak” minősülünk.
Így aztán nyilván elénk sorolnak a saját tartomány alakítására fellovalt cigányok (Érdemes utánanézni, kik tüzelik fel időről-időre a cigányságot), a hazánkban érthetetlenül sokasodó kínaiak, hollandok, ukránok és mások is. Főleg ha még másságiak is. Ez az, amiből választóink nem kérnek! 

Nem kérnek, de egyes hatóságaink mélyen alvó magyarsága miatt sorozatban kapják a nyakukba. A nemzetidegen nyomulás még harciasabb folytatásaként az MTI február 18-i közleményéből és a Magyar Közlöny 23. számából értesülhettek, hogy a Nemzetközi Holokauszt Megemlékezési Szövetség keretében kidolgozott antiszemitizmus-definíció alkalmazásának előmozdításáról határozott már maga a kormány is. Megrökönyödésünkre ismét kiemelt feladatának tekinti, hogy minél szélesebb körben megismertesse a zsidóság történelmét és hagyományait, "mivel meggyőződése, hogy ezen ismeretek terjesztése lehetőséget ad az antiszemitizmus és az ehhez kapcsolódó negatív nézetek visszaszorítására is".
A kormány "zsidó polgártársaink méltóságának és biztonságának védelme érdekében politikájában zéró toleranciát hirdetett az antiszemita jelenségekkel és megnyilvánulásokkal szemben". A kormány egyetért azzal és támogatja, hogy az állami és nem állami oktatási intézményekben az antiszemitizmussal kapcsolatos történelmi tényeket és jelenségeket "objektív megvilágításban" a legszélesebb körben ismertessék, ezzel is erősítve az antiszemitizmus elleni küzdelmet.
Egyetért azzal is, hogy a Nemzetközi Holokauszt Megemlékezési Szövetség keretében kidolgozott antiszemitizmus-definíció megfelelően irányadó az antiszemitizmus elleni küzdelemben. Mindezek nyomán az emberi erőforrások miniszterének meg kell vizsgálnia "a Nemzetközi Holokauszt Megemlékezési Szövetség keretében kidolgozott antiszemitizmus-definíciónak a kerettantervek kiadásának és jóváhagyásának rendjéről szóló Emmi rendeletbe, illetve a tanári felkészítés közös követelményeiről és az egyes tanárszakok képzési és kimeneti követelményeiről szóló Emmi rendeletbe való beillesztésének lehetőségét", és erről jelentést kell terjesztenie a kormány elé.
A kormányhatározat – még egyebek mellett – azt is rögzíti, hogy a legfőbb ügyésznek és az Országos Bírósági Hivatal elnökének meg kell vizsgálnia a Nemzetközi Holokauszt Megemlékezési Szövetség keretében kidolgozott antiszemitizmus-definíció beillesztésének lehetőségét a bírák és ügyészek képzésébe is.  

Választóink mindebből nemzetidegen fenyegetést éreznek ki, hiszen a magyar közvélemény számára nem mérvadó idegen szervezet által megfogalmazott definíciót akarnak korlátlanul érvényesíteni. Azt meg nem is tartják véletlennek, hogy sem az említett rendelet, sem a Magyar Közlöny nem tartalmazza e definíciót, közhírré másképpen sem tették, s így korlátlan lehetőséget biztosít önkényes egészpályás zsidó-filoszemita támadásra. Ugyanis e jelek szerint hallgatólagosan törvényerőre akarják emelni, akár tudatában vannak annak, akár nem, hogy a mögötte álló egyébként is védettek, érinthetetlenek, jogtalan előnyben részesülők honfoglalási szándékuk megvalósítására tovább nyomulhassanak a társadalmi élet minden szegletében. 
Nem csoda hát, hogy választóinkat igencsak érdekelte, hogyan hangozhat ez a misztikus definíció.
 
A trónra ültetett filoszemitizmus
 
Internetes források szerint a Nemzetközi Holokauszt Emlékezési Szövetség (IHRA. – Már az is zavarba ejtő, hogy ez a Nemzetközi Emberi Jogi Szövetségnek is a rövidítése lehet) 31 tagállama, köztük Magyarország, valamikor 2006 táján kezdett dolgozni a kérdésen és egy évtized múlva, 2016. május 26-án már el is fogadta az antiszemitizmus „jogilag nem kötelező érvényű munkadefinícióját”.

Választóinkban rögvest felmerül, ha nem kötelező (Jogi képtelenség is lenne) munkadefiníció, akkor nálunk miért akarják kötelezővé tenni az iskoláktól a bíróságokig? Kapnak-e erre valaha is elfogadható magyarázatot?
Felcsigázva olvasták hát a világhálón is nehezen, magyarul el sem érhető ránk tukmálandó definíciót: „Antisemitism is a certain perception of Jews, which may be expressed as hatred toward Jews. Rhetorical and physical manifestations of antisemitism are directed toward Jewish or non-Jewish individuals and/or their property, toward Jewish community institutions and religious facilities.”

Választóink hálásak a Nemzetközi Holokauszt Emlékezési Szövetség mind a 31 tagállamának e két mondatot szülő évtizedes kitartó szellemi erőfeszítésükért, mert a rendszerváltás óta tiszta szívből ritkán nevettek olyan jót, mint e kiizzadt definíciójukon. Itt nincs elég hely részletesen kifejteni nevettető, s egyben elszomorító melléfogásaikat, de a leglényegesebbeknek helyet kell szorítani.

Az első mondat pongyola fogalmazása teljes joggal fordítható kétféleképpen; éspedig: „Az antiszemitizmus a zsidók bizonyos felfogása, amely gyűlöletként fejezhető ki a zsidók ellen”, illetve „Az antiszemitizmus a zsidók olyan megítélése, amely a velük szembeni gyűlölet kifejezéseként nyilvánulhat meg.”
Akkora közöttük a különbség, mint a zsidó teológus és a keresztény geológus között: ég és föld. Az első úgy értelmezhető, mint a zsidók felfogása önmagukról, a második pedig, mint mások felfogása a zsidókról.
Ugyebár, ez nem mindegy, ennek folytán az értelmezése cifra helyzeteket szülhet. Melyiket kell majd „kiemelt feladatként” kezelnie szerencsétlen tanítóinknak és bíróinknak?  
A második mondathoz azt a kommentárt fűzik, hogy az Móricz Zsigmond fentebb idézett véleményének slendrián, de a lényeget ráillően kifejező tömörítése. A lényeg pedig a „property” szó: mostantól az is antiszemitának fog minősülni, aki zsidó tulajdon ellen tesz valamilyen „szónoki, vagy fizikai” megnyilvánulást.
Ahogy a pesti zsargon mondja: ez sem semmi. 

Ám a hab a tortán mégis az, hogy akkor is antiszemitának minősül az illető, ha e megnyilvánulása nem-zsidó személyek, illetve tulajdonaik ellen irányul! Íme, a legújabb dodonai találmány, a nem-zsidó személyek ellen irányuló antiszemitizmus.
Remek jogászi teljesítmény; arra lehet ráfogni, akire csak akarják. 
Választóink nem elfogultak, de csak azt a következtetést tudják levonni, hogy formálisan a zsidóságról szóló zagyvaság, ám nagyon is oda kell figyelni rá, mert benne van a magyarságnak szánt tényleges jövő rendszer lényege.

Gyakorlatilag a számtalan izmus közül kizárólag az antiszemitizmussal szemben bevezetett zéró tolerancia továbbfejlesztése. Mindkettőt ellentétesnek ítélik a szólás- és véleményszabadsággal. Ezért illetékesként úgy vélik, nem az alkalmazását, hanem a lopakodó nemzetidegen jogalkotás össztársadalmi elutasítását kell kiemelt feladatként kezelni.
Nagyon remélik, hogy mindezek alapján a hivatalból illetékesek késedelem nélkül így is járnak el. Megnyugtató lenne számukra, ha ennek félreérthetetlen jeleit láthatnák, de szinte biztosak benne, hogy nem fogják látni. 
Választóink a lelkiismeretüket szigorúan vizsgálva sem tudnak mást, mint nemzetellenes filoszemita törekvéseket kiolvasni mindezekből.
Főleg azt látva, hogy eközben a neoliberális, gender, idegenimádó és egyéb nemzetellenes, kimondottan magyarellenes, köztük kifejezetten Orbán-ellenes nézetek terjesztése a legkisebb akadályba sem ütközik. Úgy tartják, az ezektől eltérő másként gondolkodás szalonképtelennek tartása nem vall történelempolitikai gondolkodásra, a tapasztalat szerint a törvényi tiltás a tárgyilagosság beszűküléséhez, majd a másként gondolkodók üldözéséhez, azaz magyar-magyar ellentéthez vezethet.
Ha már a szókimondás jogát is korlátozzák e kérdésben, akkor hogyan állunk a nála sokkal fontosabb beleszólás jogával? A NER keretében beindult, a lakosság által üdvözölt és támogatott nemzeti konzultációs folyamatokban már kezdtük megszokni, és igényeljük is a beleszólás jogát. E kérdésben különösen, mert történelempolitikai szempontból nemigen van ma fontosabb.
Hiszen az efféle suttyomban zajló nyomulás jellemzően a zavarosban halászó nemzetidegenek célja. Ezért helytelenítik, hogy a más nemzetek ellen nyíltan szellemi-kulturális harcot hirdetők még állami támogatást is kapnak, nehogy valaki is szembe merjen fordulni velük akár egyetlen leleplező szóval is?
A támogatóik, akarják, nem akarják, de ezzel bizonyítják, hogy amit antiszemitizmusnak neveznek az a legtöbbször csak bátortalan válasz az uralomra jutást, honfoglalást célzó szemita nyomulásra. Ilyen politika pedig nemcsak nem áll a magyarság érdekében – sőt a zsidóság valódi érdekében sem – hanem ellene van. A történelem folyamán is mindig ellene volt és mindeddig valamennyi fél drágán fizetett érte.
Véget kellene ennek vetni. A napnál is világosabb, hogy a közterületektől kezdve a közoktatáson át a közéletig átfogóan folyó, már nem is lopakodó, hanem tüntető magyartalanítás és elzsidósítás elnézése, sőt felkarolása a népszerű pozitív intézkedések ellenére is elkerülhetetlenül aláássa intézményeink, hatóságaink, kormányunk pozícióit.
Ennek veszélyét felelőtlenség figyelmen kívül hagyni.   

A politológiai elemzések immár közhelyként írják, hogy a zsidóság elkülönülése a társadalom minden elemében megvalósult, létrehozták az alapjait, szó szerint a bölcsőtől a saját szervezeteiken, tv-csatornán, egyetemen, a Tett és Védelem nevű szellemi-politikai terrort végző gárdájukon keresztül a sírig. Egyre több kulcspozíciót foglalnak el a társadalmi tevékenység minden területén.
Mindezek eredményeképpen létrehozták a saját infrastruktúrájukat, saját társadalmukat, amely államot alkot az államban. Mindinkább önálló külpolitikai tényező, hiszen vezetőik nyíltan elismerik, hogy „Izraellel álmodnak”, s a nyugati vezetők (Merkel, legutóbb Weber) a magyar partnereik nélkül külön tárgyalnak a zsidó szervezetekkel, amelyek már az erő pozíciójából igénylik, hogy velük ne a hatóságok, hanem közvetlenül a magyar kormány tárgyaljon. S így is történik. 

Akkor hát választóinknak marad a kényszerű ellenzés útja. Sokan nemcsak nem fognak lelkesedni e rendeletért, hanem százféle indokolt ellenérvet hoznak fel ellene. Például, hogy amíg Nógrádban, Szabolcsban és máshol vannak települések, ahol nincs iskola, orvosi rendelő, posta és más szükséges köz- és szociális intézmény, amíg akadnak harminc-negyvenezer forintos nyugdíjak, amíg életmentő vizsgálatoknak és műtéteknek csak az előjegyzéseikre hetekig-hónapokig kell várni, az lenne a helyes, ha a kormány ezek haladéktalan orvoslását tekintené kiemelt feladatának, nem pedig egy idegen nép nekünk felmérhetetlen kárt okozó és fenyegetést jelentő igényeit.
Ennek erőltetett érvényesítését az oktatásban, pláne jogerőre emelést ugyanolyan rasszizmusnak fogják tekinteni, mint amely ellen harcot hirdet a kormány, hiszen a történelempolitikai nehézségi ereje miatt az őslakos és államalkotó magyarság szabad akaratnyilvánítása ellen irányul.
Rá fognak mutatni, immár sokadszorra, az ilyesmi szavazatokat visz el, ellenben szavazatokat hozna, ha helyette a magyar történelemben bővelkedő és régóta bírált hamisítások, félremagyarázások kiigazítását tekintené kiemelt feladatnak, hogy a helyes, rég időszerű családpolitikai intézkedések nemzeti beállítottságú, nem pedig filoszemita és kozmopolita ifjúság nevelését eredményezzék.
Nehezményezni fogják, hogy a magyarellenesség előtt szabad az út, de egy idegen néphez tartozó személyek akár indokolt bírálatát is meg akarják akadályozni a filoszemitizmus erőteljes terjesztésével, s az ellene fellépők gondolatbűnözéssel történő vádolásával, büntetésével. Mindeközben özönlenek az országba a zsidók, kínaiak, ukránok, hollandok és mások, s nem kell soká rá várni, megindulnak az európaivá előléptetett muszlimok is. Holott a kétharmad nem arra adta szavazatát, hogy Gyurcsány tervét az egymillió ázsiai betelepítésére, ő helyette mások valósítsák meg, másokkal.
Választóink egy pillanatra sem felejtik, sőt példamutatónak tartják és támogatják a kormány hősies harcát (kezdetben egyedül, később V4 támogatással) az ellen, hogy a muszlimok elfoglalják Európát. Ám még ennek a fényében sem tudnak és nem is fognak eltekinteni annak sérelmezésétől, hogy eközben gyakorlatilag elnézi, sőt egyes intézkedései elősegítik Magyarország másfajta nemzetidegenek általi, hosszú idő óta folyó alattomos megszállásának a folytatódását. Sőt arra is felhívják a figyelmét, hogy az idegen igények történelempolitikai tudatosságot mellőző teljesítése, mi több, erőltetése veszélyezteti kitűzött helyes céljainkat, s akár hiszik, akár nem, szüli a jogos antiszemitizmust. 
 
Közös-e a történelempolitikai felelősségünk?
 
Egy írás önmagában nem oldhat meg olyan problémát, amelytől évszázadok óta szenved a nemzet, s amely a nemzetidegen nyomulásból kifolyólag arra a pontra jutott, amikor vagy közösen megoldjuk belátható időn belül, előnyben részesítve a magyar nemzeti igényeket, vagy a magyarságot maguk alá gyűrik a nemzetidegenek.
A nemzetidegeneket és az ellenzéket két fogalommal jelöljük, de tudni kell, hogy összefonódnak, ezer szállal kötődnek egymáshoz és külföldi politikai ellenfeleinkhez.
Ha hagyjuk őket, együttesen egyre komolyabb fenyegetést jelentenek. Az írás csak annyit tehet, hogy figyelmeztet a veszélyre, hogy a történelempolitikai emlékezet mellőzése beláthatatlan következményekkel jár, s remélhetőleg tettekre is sarkall. 
A jelen írás semmiképpen nem akarja nehezíteni a kormány nem irigylésre méltó helyzetét, nem kíván új frontot nyitni. Ellenkezőleg, arra hívja fel a figyelmet, hogy ez a front már rég nyitott ellenünk, s az előző kormányok történelmi mulasztásának pótlása nem tűr további elodázást, mert felmérhetetlen és jóvátehetetlen tragikus fejleményei fojtogatnak bennünket.
A bajok jelentős részének okai, amelyekkel jelenleg a kormánnyal együtt küszködnünk kell, erre vezethetők vissza. Hiába megyünk elébe a nemzetidegenek legsajátosabb követeléseinek, lemélymagyaroznak bennünket, tiltakoznak a nemzeti beállítottságú szellemi vezetőink, művészeink kitüntetése ellen, támadják, hogy a kormány létrehozta végre a Magyarságkutató Intézetet, megállás nélkül élezik a feszültséget. A magyaroknak nem járó előnyöket élvező nemzetidegenek megállás nélkül panaszkodnak a diszkriminációra, pedig akiket diszkriminálnak ebben az országban, azok az őslakos államalkotó magyarok.
És hogy kik diszkriminálnak? Leginkább éppen ők, a betolakodott, és a folyamatosan szabadon betolakodó nemzetidegenek, a kiépült intézményrendszerük. Fájó, de nyomásuk alatt nemegyszer a saját hatóságaink is.

Orbán Viktor a március 15-i beszédében az EU önkényével szemben határozottan leszögezte, hogy jogunk van a magyar élethez, amelyet nemzetidegen igények, elvárások, követelések nem korlátozhatnak.
Ezt kell érvényesíteni országon belül is.
Azoknak kell hozzánk alkalmazkodni mindenben, akik velünk akarnak élni akaratunk ellenére. Ezzel a probléma közössé vált ugyan, de nem a magyarság okozta. Visszavonulót az agresszív, támadó, nyomuló félnek kell fújni. Ez pedig nemcsak reménytelennek látszik, hanem az is. Félő, hogy tragikus megoldása lesz.
Amennyiben ugyanis hatóságaink, intézményeink őket pátyolgatják, sőt lopakodó jogalkotással még ösztönözik is, az már nem magyar élet. Ezt mindenki látja és tudja; nem hihető, hogy az illetékesek ne látnák, ne tudnák. Választóink jogosan kérdezik, akkor miért tűrik?
De a történelmi fenyegetettség miatt előbb-utóbb kérdezniük kell mást is. 
Mivel az idők változnak, s velük az eszmék és a politika is, valamennyi társadalompolitikai szereplő előtt nyitott a lehetőség, hogy a közös tragédia elkerülése érdekében felhagyjon minden olyan magatartásformával, amelyek látszólag szolgálják napi érdekeiket, érdekeinket, de megkérdőjelezik jogunkat a magyar élethez, fenyegetik a jövőnket. Szerencsénkre sok kormányzati intézkedésből kiérződik ennek a tudata és Szabó Dezső azon intelmének szem előtt tartása is, hogy minden magyar felelős minden magyarért.
E különösen időszerűvé vált jelszót más helyekről is halljuk. Ám, amíg a nemzetidegenek részéről nincs jele annak, hogy kialakul önkritikus történelempolitikai tudatuk, a politikában tevékenykedő egyetlen szervezet és személy se feledje, és senki zokon ne vegye, hogy a magyarságot a saját sorsáért viselt történelempolitikai felelősség terheli. Ennek maradéktalan megvalósítása ugyanolyan lehetetlen, mint a tökéletes történelempolitikai döntés, de mint irányelv, számunkra nem létezhet jobb.
E tudatot kell felelős tettekre váltanunk. Mindenkinek meg kell értenie, hogy a tűrhetetlenné vált helyzetben a minden magyar felelős minden magyarért tétel mindenekelőtt azokról és azoknak a gondolkodóknak és cselekvőknek szól, akik a „Magyar Magyarország” és „Nekünk Magyarország az első” jelszavakat magukévá teszik, tennivalóikat úgy fogják fel, s a lehető legszélesebb nemzeti egységben úgy valósítják meg, ahogy ezt Szabó Dezső értelmezte, azaz hogy minden magyar felelős minden magyarért!
 
*****


Gazdag László küzgazdász

MERRE TOVÁBB UNIÓ?

(Európa elrablása, avagy az „elkanyarodás”)
A görög mitológiában Agénór föníciai király lánya volt Európa, akit Zeusz elragadott egy bika képében, és Krétára vitt. Három gyermeket szült Zeusznak, közte Mínoszt, Kréta legendás királyát.
Ma sem tudjuk, hogy miért ő lett kontinensünk névadója. Európa mai szerkezetének alapjai a Római Birodalmat 476-ban maga alá temető nagy népvándorlás során alakultak ki.
Nyugat-Európára a sok évszázados szétforgácsoltság, és az elhúzódó egységesülési folyamat volt a jellemző a középkorban, míg Kelet-Európában viszonylag hamar, a középkor közepén nemzetek fölött átnyúló birodalmi struktúrák alakultak ki. 1815-ben Kelet-Európán négy ország osztozott: Poroszország, az Orosz Birodalom, a Török Birodalom és a Habsburg Birodalom. 1925-ben itt már kilenc országot találunk, ma pedig huszonötöt. Csak a Szovjetunió 1991. december 25-i felbomlásával kilenc új ország jelent meg Európa keleti peremén.
Ezzel szemben a középkorban 300 királyság, fejedelemség osztozott a későbbi Németországon, és a német egység megteremtésére, a Német Császárság kikiáltására csak 1871. január 18-án Versailles-ban került sor. Nyugat-Európában tehát a kohéziós erők, míg Kelet-Európában a centrifugális erők uralták a térséget az utolsó két évszázadban. Ilyen szempontból tehát Európa a mai napig „széttart”, ha úgy tetszik. Ez azt jelenti, hogy az Elbától és a Lajtától nyugatra eső területeken egészen másként kezelik a nemzeti függetlenség kérdését, mint attól keletre! Ezért folyik itt a süketek párbeszéde az Európai Unión belül.
Aki ma előáll az Európai Egyesült Államok koncepciójával, az egyrészt semmit nem értett meg e térség történelméből, másrészt, és ebből következően, vereségre ítéltetett a nagy politikai versengésben.

(Amerikai Egyesült Államok, Európai Egyesült Államok)
Már Guiseppe Garibaldi és Victor Hugó is fölvetette az Európai Egyesült Államok létrehozásának ötletét, az Amerikai Egyesült Államok mintájára. Arról az „apróságról” feledkeztek csak el, hogy Észak-Amerikában a territoriális elv alapján szerveződtek az államok, majd léptek rögtön szövetségre egymással, míg Európában az etnikai elv alapján, és ez lényeges különbség.
Az USA eljátszhatta a nagy olvasztótégely szerepét, míg Európa nem. Aki ezt nem érti, az egyszerűen elefántként viselkedik a politika porcelánboltjában, rengeteg kárt okozva ezzel. 

(A migráció kérdésének változása)
Az is fontos, hogy az Egyesült Államokban a bevándorlás a mai napig egészen másféle dimenzióban jelentkezik, mint Európában. 1939-1989 között, tehát 50 év alatt az USA lakossága megduplázódott, és ebben jelentős szerepet játszott a bevándorlás. Csakhogy ennek a forrása részben Európa, részben Dél-Amerika volt, kisebb mértékben Ázsia. De még fontosabb, hogy a kibocsájtó országok, régiók művelt, képességekkel-készségekkel felruházott középosztálya érkezett folyamatosan!
A volt európai gyarmattartók esetében is érvényesült évtizedeken át egy masszív migráció a volt gyarmatokról, de szintén az ottani középosztály fiai-lányai jöttek, akik eleve beszélték a nyelvet, könnyen be tudtak illeszkedni. És még egy fontos „apróság”: sem az USA-ba, sem a volt gyarmattartó országokba nem muszlimok érkeztek nagy tömegben, mint ma Európába. 

Azonban most az USA is azzal szembesült, hogy az új keletű népvándorlás Latin-Amerikából a szegény, lecsúszott, kilátástalan, képzetlen, műveletlen tömegeket mozdította meg, és ebből - jó érzékkel – nem kér Trump elnök. Ugyanez a helyzet Európa mai migránsválságával kapcsolatban: az arab világból, Közép-Ázsiából, Afrikából hasonlóan képzetlen, műveletlen, lecsúszott tömegek érkeznek, akiket az „öreg kontinens” gazdasága, intézményrendszere, társadalma ugyanúgy nem tud integrálni, mint az Egyesült Államok a hasonló helyzetű latin-amerikaiakat. Nálunk a helyzetet tovább súlyosbítja az iszlám! De Európa - mára már teljesen eltorzult értékrendű - baloldali és liberális értelmisége és politikai osztálya struccként a homokba dugva a fejét szinte kapitulál a nyilvánvaló veszély előtt. De ugyanez elmondható az Egyesült Államok balliberális értelmiségére és politikai osztályára, csak ott kisebb a veszély, mert nem az iszlám fenyegeti az ő társadalmukat.

(Az Európai Unió súlyos válsága)
Az Európai Unió intézményrendszere és politikai osztálya mondott itt csődöt kettős értelemben is: nem volt képes megakadályozni a brexitet, tehát az egyik legerősebb, legfontosabb állam, nemzet kiválását, valamint nem volt képes megvédeni a kontinenst a veszélytől: az illegális, ellenőrizetlen, az integrációra teljességgel alkalmatlan migránstömegek beáramlásától.
Nem képesek felismerni azt, hogy itt egy aszimmetrikus háború folyik már az iszlám térhódítás révén, és a mi „békebeli állapotokra” szabott intézményrendszerünk és jogrendünk teljességgel alkalmatlan ennek a háborúnak a megvívására. A már beérkezett két-két-és félmillió migráns (95%-uk muszlim) kiutasítására, hazajuttatására lenne szükség, de ez gyakorlatilag lehetetlen. Hiányzik ugyanis a politikai akarat. Rajtuk maradnak, mint „szamáron a fül”! 
Mit tehetünk mi itt Kelet-közép Európában? Elmegyünk május 26-án szavazni!
 
*****

Gazdag László

AZ AGYAM EGY MÓRICKA  AGY
(Avagy mi jut eszembe Kuncze Gáborról?)

 „Az igazat mondd, ne csak a valódit!” József Attila

(„Helyi ügy” Zámolyon)   
Mórickának is mindig mindenről „az” jut az eszébe, nekem is. Naponta látom Kuncze Gábort, az  időközben jobblétre szenderült SZDSZ egykori vezetőjét, amint osztja az észt. Mi jut nekem rögtön eszembe? A „baloldali-liberális” Horn kormány belügyminisztere volt, amikor egy cigány család házat vett Zámolyban, és be akart oda költözni.
A zámolyiak kivonultak, hogy megakadályozzák őket ebben. 1990-es évek, Európa kellős közepén! Azt vártam baloldalon és liberális oldalon, hogy óriási lesz a felháborodás, megszólal liberális és baloldali értelmiségünk színe-virága. például. Heller Ágnes, Tamás Gáspár Miklós, az egész (akkor kormányon levő!) SZDSZ, a szocialista politikusok, de a fű se rezdült.
Megkérdezték a riporterek Kuncze Gábor belügyminisztert, mit fog tenni?
- Semmit. Ez „helyi ügy”.
A magyar alkotmány szerint a szabad költözködés joga állampolgári jog, abban senkit nem lehet semmilyen indokkal korlátozni! Na, ezért nem helyi ügy!
Baloldalon, liberáliséknál a fű se rezdült. Végül ez a cigány család (nem lumpenek, nem lopták a házra a pénzt) letett a szándékáról, eladták a zámolyi családi házat, mit birtokba sem vehettek.
Szerintem ez volt a magyar „baloldal”, „liberális” oldal talán legnagyobb történelmi szégyene a rendszerváltás után. (Kennedy és Wallace) Az 1960-as évek elején James Meredith fekete polgárjogi aktivista felvételt nyert a Mississippi-i Állami Egyetemre, ám rasszisták elállták az útját, mert oda addig fekete diák be nem tehette a láűnát. Kennedy leküldte a Nemzeti Gárdát, és azok sorfala között vonult be egyetemi tanulmányait megkezdeni James Meredith. Akit később fajgyűlölők meggyilkoltak.
Ez után az Alabamai Állami Egyetemre nyert felvételt néhány tehetséges fekete diák. Ekkor maga George Wallace, a rasszista kormányzó állta el az egyetem kapujában az útjukat, az alabamai Nemzeti Gárda ugyancsak rasszista parancsnokával együtt. Kennedy ekkor felhívta telefonon ezt a parancsonokot, közölte vele, hogy átveszi a helyi Nemzeti Gárda feletti parancsnokságot (az elnök a fegyveres erők főparancsnoka!), és parancsban adja, hogy távolítsák el az útból akár erőszakkal is Wallace-t.
A NG ottani parancsnoka haptákba vágta magát, közölte Wallace-szal, hogy milyen parancsot kapott az elnöktől, és hogy ő ezt kénytelen lesz végrehajtani. Erre Wallace elkullogott.
Mert az amerikai Alkotmánynak ekkora ereje van! Akkoriban polgárjogi mozgalmak bátor fekete családokat rávettek arra, hogy költözzenek be addig csak fehérek lakta negyedekbe Délen. A lakosság kivonult megakadályozni. Az 1960-as években a rasszista amerikai Délen, és nem az 1990-es évek közepén Európa kellős közepén! Kennedy leküldte a Nemzeti Gárdát, és az ő sorfaluk között folyt a költözés. 
     
De itt még nincs vége! Medgyessy Péter miniszterelnök (2002-2004) végére szakított a korábbi „baloldali” eszement fiskális megszorító politikával, bért emelt, a magyar gazdaság szépen jött fölfelé, stabilan négy százalék fölött növekedett, közben lement az infláció 3,6 százalékra (nesze neked bérinfláció!). De a béremelés a „szocialista” politikusok, közgazdászok szemében mindig is az ördögtől való volt, beindult ellene a támadás.
Aztán rájött arra, hogy szabaddemokrata minisztere egyszerűen velejéig korrupt, az M-5-ös autópálya építés tenderezése ügyében finoman kihagyta őt, a miniszterelnököt a döntési folyamatból. Medgyessy le akarta váltani.

Évekkel később beszélgettem erről Medgyessível, kérdeztem, hogy miért nem tudott kompromisszumot kötni, hogy maradhasson. Hiszen ami utána következett, a Gyurcsány-Bajnai kormány, az maga volt a katasztrófa, a baloldal totális önfelszámolása, kamikáze repülése. Medgyessy azt válaszolta, hogy nem köthetett kompromisszumot, mert a kérdéses szabaddemokrata miniszter annyira korrupt, hogy nem lehetett vele tovább vállalni. Jut eszembe, azóta legalább két cikke jelent meg eme miniszternek eme miniszternek a Közgazdasági Szemle hasábjain, amelyekben „természetesen” ekézi, pocskondiázza saját egykori kormányát és főnökét, és jön az „osztogató kormány”, a „fedezet nélküli bérkiáramlás” dilettáns meséjével.

Nos, Kuncze Gábor belügyminiszter, szabad demokrata koalíciós partner jelentette be annak idején, hogy ők megvonták bizalmukat Medgyessy Pétertől. Baloldalon, a Szocialista Párton belül fű se rezdült.
Meg sem próbáltak kiállni saját miniszterelnökük mellett, mögött. Jött, ami jött… És a következménye: a gyűlölt Orbán Viktor 3 × 2/3-a.

Az én Móricka-agyam már csak így működik.: hányingerem támad, amikor az ATV műsorában… 
(Herényi Károly a HÍRTV-ben) Herényi Károly, Dávid Ibolyával együtt az MDF koporsójába verte valamikor az utolsó szögeket, egy totál bukott politikai szereplő, hasonlóan Kuncze Gáborhoz.
Mellesleg 2010-ben az MDF miniszterelnök jelöltje Bokros Lajos volt.
No comment!  Nos, ha ez a Herényi Károly az ATV-ben szerepelgetne, ahol regnál egy politikai dinoszaurusz temető, megérteném.
De hogy mit keres ő a HÍRTV-ben, ezt kérdezi sok ismerősöm is. Persze mindenki fejlődhet, még Herényi Károly is. De ő nem fejlődött semmit a tapasztalat szerint, hajmeresztő ostobaságokkal szórakoztatja ma is a nagyérdeműt.

Sokan mondják nekem, hogy a HÍRTV ezzel csak lejáratja magát. Én mindenesetre azonnal kapcsolok át más adóra, ha Herényi feltűnik a képernyőn…

(Két címlap) A Kapu c. havi folyóirat 2018 áprilisi száma a választások után jelent meg. Címlapon egy autóalváz, a kormányrúddal-és kerékkel, de karosszéria nélkül.
Aláírás: „Mindent elloptak, de maradt a kormány!” A kérdés: miért is? Nos, erre most a Figyelő c. hetilap 2019. III. 28.-i száma címoldalán a magyarázat. Bagi Iván (Bagi-Nacsa páros egyik tagja) néz ránk szúrós szemekkel: „Elveszi az ellenzék a kenyerünket”. Telitalálat! Az ellenzéki Muppet-show bohócainak produkcióival a legjobb humoristák sem versenyezhetnek.
Itt a 3 × 2/3 magyarázata. És ahogy a dolgok haladnak, lesz ebből még ¾, vagy akár 4/5 is...

 
*****
 
Gazdag László

ÁPRILIS ELSEJEI HÍREINK

Források: 444, 888, Origó Hírportálok, CNNN, Wikileaks, CIA, KGB.

1. A Fidesz vezetősége és a kormány együttes, soron kívüli ülésen vitatta meg a sikeres ellenzéki összefogás nyomán kialakult új helyzetet. Belátták, hogy ez ellen az összefogás ellen a kormánypártoknak esélye sincs a jövőben, ezért felajánlják a nagykoalíciót, és új választásokat írnak ki.

Svájci mintára valamennyi, a Parlamentbe jutott párt belép a kormányba.
Az ellenzék legnépszerűbb, legelfogadottabb vezetőjeként Gyurcsány Ferenc lesz a miniszterelnök, Orbán Viktor pedig az első miniszterelnök helyettes. Elfogadják Dobrev Klára javaslatát az Európai Egyesült Államok (EEÉ) megteremtésére vonatkozóan.  Az EEÁ első elnöke a javaslat szerint Jean-Claude Juncker lesz. Az új magyar kormányban Kunhalmi Ágnes kapja az oktatási tárcát, aki már készíti elő a magyar helyesírás szabályainak korszerűsítésére vonatkozó javaslatcsomagját.

2. Orbán Viktor valójában azért utazott a Zöldfoki Szigetekre, hogy ott titkos tárgyalásokat folytasson az ott pihenő Soros Györggyel. Orbán belátta, hogy az arab világ és Afrika népességrobbbanásból eredő problémát nem lehet helyben megoldani, egyben Európa népességcsökkenését sem lehet illuzórikus családtámogatási programokkal megfordítani.

Elfogadjuk a nyílt társadalom programját és azt is, hogy a népek közé nem lehet kerítéseket, falakat húzni, ez utóbbi már a kínaiaknak sem sikerült.  Niedermüller Péter lesz a migráció kezeléséért felelős miniszteri biztos, és ő irányítja majd a kerítés lebontását.
Ausztria kancellárja hamarosan bejelenti a szárnyas kapu lebontását ennek nyomán. A kötelező kvótákat ki kell terjeszteni világméretekben, tehát az Egyesült Államokra és Ausztráliára is. Donald Trump hajlik a javaslat elfogadására a hírek szerint.

3. Ferenc pápa Dubaiban és Marokkóban a vallások egyesítéséről tárgyalt, és tárgyal a muzulmán vezetőkkel. Egykor a judaizmus tanításait a kereszténység is elfogadta, és az Ószövetség formájában beépítette szent könyvébe.

Eljött az idő a Biblia kibővítésére a Korán 114 szúrájával. János Jelenései után fognak következni.
Elfogadjuk, hogy Mohamed volt az utolsó próféta, a végső kinyilatkoztatás átadója. Ezzel megvalósul a vallási világbéke.

4. A francia parlament javaslata az ENSZ előtt a nemek közti különbségek felszámolásáról. Technikailag már lehetséges a nemváltás, ezt kell kötelezővé tenni: mindenki öt évente nemet fog váltani. Lehetővé kell tenni emellett azt is, hogy a férfiak is szülhessenek, szoptathassanak, hiszen már erre is láttunk példát.

Amint látjuk, nagy fordulat előtt áll az emberiség, formálódik a new age, a szép új világ.

Ha valaki az április elsejei dátum miatt viccre gondol, ki kell ábrándítanom: tényleg ebbe az irányba tartunk.
Talán csak az elején a magyar vonatkozású hírek tekintendők ártatlan füllentésnek, április elsejei tréfának.
A többi viszont a jövő valósága!

 
*****
 
Gazdag László

SZÜLŐ  I, SZÜLŐ  II.

Mint tudjuk, a francia Parlament bölcs honatyái és honanyái hoztak egy törvényt arról, hogy az iskolákban tilos az (édes)anya, (édes)apa kifejezés használata, helyette a szülő I., szülő II. a hivatalos megjelölés ezen túl. Mert hogy az (édes)anya, (édes)apa megszólítás zavarja bizonyos nemi identitású kisebbségek érzékenységét. Elvégre korunk legnagyobb felismerése, az emberiség legnagyobb morális ugrása a gender!
De mit beszélek: honatya, honanya? Talán honszülő I, honszülő II! Mindez a fejlemény engem is megnyugtat, mint bárki mást, aki már régóta ezeken a múltból örökölt csökevényeken rágódunk, mint hogy édesanya, édesapa, haza, nemzet, férfi, nő, stb. Csakhogy az ördög mindig a részletekben rejlik, valahol van egy kutya elásva.
Előbb utóbb persze az állatvédők fogják kezdeményezni a derék ebek védelmében, hogy a parlamentek tiltsák be a „kutya hideg van”, „kutyából nem lesz szalonna”, „kutyakomédia”, stb. mondásokat, kifejezéseket. És persze majd a „rászeg disznó” kifejezést sem szabad használni. Az „alattomos kígyó”, a „ravasz mint a róka”, a „dögkeselyű” jelzőket és jelzős szerkezeteket is ideértve.

Azonban rájöttem, hogy a szülő I, szülő II megjelöléssel is súlyos gondok vannak. Mert ugye az I előbb van a számsorban, mint a II. De akkor hol itt az egyenlőség? Ma már egy férfi nem engedhet maga elé egy nőt, amikor kilép egy ajtón, mert ez sérti anői egyenlőség modenr követelményét. Ébren töltött éjszakáék gyötrelmes órái következtek heteken át, nem tudtam megoldani a problémát. Már a depresszió kerülgetett, amikor végre eljött a várva várt megoldás: szülő A, szülő B! Már azon gondolkodtam, miként fogom e hihetetlen fontosságú felismerésemet az ENSZ Emberjogi Bizottsága, az Európa Tanács (nem azonos az Európai Tanáccsal, az EU csúcs-szervével) elé, és végre elaludtam.
Először azt álmodtam, hogy Oslóban átveszem a Nobel Béke Díjat, és hosszasan méltatják ott érdemeimet az emberiség jobbítása terén, ám ekkor álmomban megjelent az ágyamnál egy vigyorgó kisördög, aki előbújt a fránya részletekből. 

-Na és az ÁBC-ben az A nem előbb van mint a B? -kérdezte kajánul. 
-Akkor hol itt az egyenlőség?
Felébredve teljesen összeomlottam ettől a felismeréstől.

Depressziós nappalok és éjjelek jöttek, de az emberi kitartás, és persze szerénységem nem alábecsülendő észbeli képességei elhozták a megoldást: Egyik szülő, Másik szülő!

Boldog időszak következett, visszanyertem önbecsülésemet, megint eszembe jutott, hogy Oslóban leszek, ám ekkor jött az újabb csapás. Azt ugye mondjuk, hogy egyik-másik, meg hogy egyik ember ilyen, a másik meg olyan. De azt sose mondjuk, hogy másik-egyik, a másik ember ilyen, az egyik ember meg olyan. Szóval itt sincs egyenlőség: az egyik mindig egyenlőbb a másiknál. Orwell is rámutatott arra, hogy mindig vannak egyenlők és még egyenlőbbek.
  
Szóval a helyzet kilátástalan, a probléma megoldhatatlan.
Most, hogy egy fehér gumifalú szobában csendes ápolók vesznek körül, akik megigérték, hogy segítenek megoldani ezt a súlyos problémát, már kicsit nyugodtabb vagyok.

De ebben a szobában nem vagyok egyedül, sokan vagyunk még. Például itt látom a francia nemzeti Parlament honszülő I-eit és honszülő II-it… Jaj, most fölébredtem, és rájöttem, hogy ez a párnázott szoba a halk szavú ápolókkal, és benne ezekkel a páciensekkel csak egy önáltató reménybeli vízió volt...


 
*****
 
 
NYÍLT LEVÉL

A  MAGYARORSZÁG ÉS A MAGYAR KORMÁNY  ELLEN VÁDASKODÓ JUDITH SARGENTINIT   TÁMOGATÓ EP KÉPVISELŐKHÖZ.


TISZTELT KÉPVISELŐ HÖLGYEK ÉS URAK!

Az MJB folyamatosan - nagy érdeklődéssel -, figyeli  az EP munkáját és elemzi az EP-ben lezajló eseményeket.  Sajnálatos, hogy egyes képviselők nem veszik komolyan a (jól fizetett) munkahelyüket, esetenként semmittevéssel és/vagy hiányzásokkal, töltik az idejüket. Ami pedig még  problematikusabb, hogy vannak, akik megfelelő előismeretek (felkészültség) nélkül, tipikus  „hordószónoki” módodon,  erőltetik rá nézeteiket, az ugyancsak felkészületlen  képviselőkre (minden tisztelet a  kivételeknek).   

Tipikus példaként meg kell említenünk Judith Sargantini szereplését, aki történelmi és politikai ismeretek, valamint  konkrét vizsgálatok nélkül, megsértette Magyariországot,  a magyar  kormányt és a magyar  népet! Elfelejtkezett arról, hogy a jelenlegi migráció kialakulásában azok az államok a fő felelősök,  akik  anno dacumál,  hatalmas gyarmatok birtokosai voltak, és évszázadok során,  emberek százezreinek a „vérét szívták”,  elhordták a természeti kincseiket  és kizsigerelték a gazdaságukat. Az egykori gyarmatokon az emberek átlag-életkor 35-42 év körül volt és még ma sem éri el az 45-50 éveket..

Míg Hollandiában az egy főre jutó hazai össztermék (GDP) 29 500 USD, addig az egykori holland gyarmatokon, számos helyen a 300-480 USD-t sem haladja meg!!!  Felvetődik a kérdés: nem szégyelli magát  Sargentini??? 
Jók körülmények közt élt és éltek honfitársai, mások könyörtelen alapos megrövidítéséből!  Ezeknek a tényeknek a birtokában kellene pityeregni és nem azért örömkönnyeket ejteni, mert egy ismeretlen ország elleni kárálását tapssal jutalmazták a hozzá hasonló képzettségű képviselők.

Vajon  tudja-e az alulképzett szószátyár, hogy Magyarország GDP-je  4380 USA dollár  (gyarmataink soha nem voltak), és fennállásunk mintegy  500 évvel több, mint a Holland Királyságé,  de mi önmagunkat és Európát  is védelmeztük a tatárok, a törökök és a szovjetek ellen, miközben a hollandok  a franciákkal/a spanyolokkal/és az angolokkal hadakoztak, illetve a gyarmatokért ölték az embereket.

Vajon nem érzi-e  Sargentini, hogy mivel hazánknál mintegy hatszor (!) több GDP-jük van, ezért egykori gyarmataik is megérdemelnék némi kárpótlást! Sokkal jobban tenné,   ha a „saját házuk előtt sepregetne”, hiszen ott randalíroznak a  szeretett migránsaik, ott a legmagasabb  az antiszemiták száma és tevékenységük mennyisége.

Az MJB felhívja Sargentini és eszmetársai, valamint  a tenger sok migráns párti „szakértők” figyelmét arra,- a sehol sem emlegetett tényre, hogy a migránsokkal bejönnek Európába olyan betegek is, akik terjesztik  (terjeszthetik) az itt ismeretlen betegségeket!!! Egy  trópusi betegségek felismerését és kezelését ismerő  szakorvos állítása szerint, a beérkezettek migránsok 10-20%-a,-  nagy valószínűséggel kezelésre szoruló betegségben szenved!!! Ki ellenőrizte le eddig, a beözönlő migránsok egészségi állapotát???  Ha a jelzett százalékos  (valószínű érték esetleg kevesebb), akkor is nagy veszély leselkedik ezekkel   a betegségekkel szembeni   immunitással nem rendelkező európai lakosságra!!!  Tetszenek érteni Tisztelt migráns párti képviselők??? Nemcsak szavazni kell, hanem gondolkodni is!!!

Talán a migráció csökkentése vagy megszüntetése elérhető lenne, ha az egykori (meggazdagodott) gyarmattartók a zsebükbe nyúlnának,  és technikai eszközökkel, szakemberekkel, valamint  pénzzel segítenék azokat, akik gazdasági okok miatt   vándorolnak ki, hogy szülőföldjükön  találják meg a megélhetőségi feltételeket!

A fenti anyagok kidolgozásáért az MJB nem tart igényt sem erkölcsi sem anyagi elismerésre!   Szükségtelennek tartjuk a különféle (költséges)megbeszéléseket, mert  egyértelmű, hogy ezek csak parttalan vitákból állnak és anyagi vagy politikai érdekek befolyásolják.

Befejezésként,- kérnénk Judith Sargentini felelősségre vonását, mert megengedhetetlennek tartjuk, hogy egy alulképzett személy,  büntetlenül rágalmazzon egy országot! Feltételezzük, hogy egy olyan hatalmas szervezetnél, mint  az EP,-  működik egy becsületügyi vagy etikai bizottság, hogy a kilengésre hajlamosokat  „észhez térítse” és ezzel a saját  tekintélyét is oltalmazza!        

Budapest, 2019.március 22. 
                                                   
                      Prof. Dr. Bokor Imre                        Péteri Attila Árpád
                           MJB elnök                                   MJB elnökségi tag
 
*****


Dicstelen világ!

Akár dicstelennek is nevezhetnénk mai világunkat, legalábbis a médiafelület birtoklásáért folytatott küzdelem hevében, amikor a sarkossá vált „infokommunikációs” rendszer manipulációs készségét értékeljük.
Az ember, természeténél fogva mindig is hajlamosabb volt a „félelmetes”, számára érthetetlen történések befogadására, majd misztifikálására, s alapvető természete nem változván, hátrányosan kialakult értékítéletéből kialakított életvitele döntően képes befolyásolni akár egy egész társadalmat. Ez szélsőséges esetben- természetesen az ekként gondolkodó és ítélkezők számarányát alapul véve -, egy egész társadalmat képesek a földig rombolni. Az, persze más lapra tartozik, hogy ehhez az önkéntelen vállaláshoz minduntalan megkapják a saját, valódi értéket létrehozókkal szemben, az ellenérdekelt felektől a segítséget.

Lehet, hogy nagy baj van az oktatásrendszerünkkel, de szerintem messze nem azon a ponton és struktúrában, ahol ma ezt egyes politikusok, előre jól megrágva erősen összenyálazva, majd felbüfögve, híveik szájába tömöszkölnek! Nem! A baj, a hiba, a hiányosság máshol jelentkezik.

 

A társadalmi szocializálódás, az általános intelligenciaszint - ezt a kívülállók nem érthetik -, megszerzése, kialakulásának hiánya hozza magával azt az irányítható és ez által irányított szellemi alultápláltságot, amely mindig is eszköze volt és lesz az általános hatalmi vágyak beteljesülésének.

Dicstelennek látszódik az a világ melyben e jelenség sokkal nagyobb zajjal van jelen a hétköznapjainkban, mint minden más, ennél összehasonlíthatatlanul több, valódi értékteremtés. Legalábbis, egy kis ideig mélyebb nyomokat képes hagyni egy jelentős réteg tudatában, mint bármi más, valódi érték.
Talán ezért is fogalmazta meg egy bölcs: ne vess gyöngyöt a disznó elé. Mert bevallhatnánk, hogy oktatási rendszerünk legnagyobb hibájának tekinthetjük azt a stratégiai hibát, hogy nem a kiművelt fők számának gyarapításával gondolnák egy nemzet jövőképének megalapozását, csupán a lexikális tudás megkövetelése az értelmiséggel szemben állított követelmény.
Ez pedig kevés! Nagyon kevés!
De még mindig több mint az alkimisták vegykonyhájához hasonló, csak a ma már nyíltan vállat, értéktelenségből hamis értéket fabrikálók kártékonysága.

Mielőtt bárki részrehajlással vádolna, sietek kijelenteni, hogy ez a jelenség nem csak az egyik éppen önmagát tákoló ellenzékinek gondolók közösségre jellemző. Hiszen az internet világában ezt a dicstelen helyzetet, a szándékosan egymással szembeállított csoportok jelentős része magáénak mondhatja. De a végtelen szellemi alultápláltság ma mégis azokra jellemző, akik lélekben azonosultak, netán atavisztikus módon kötődnek az Epheszoszi Artemisz-templom felgyújtójához, Hérosztratoszhoz, aki egyéb hasznos képességei híján azzal kívánt hírnevet szerezni magának, hogy azt felgyújtotta. Csak a józan ész, a felülmúlhatatlan, valódi értéket felismerőknek köszönhető, hogy ez a kincs századok elmúltával is közös kincsünk. Igaz voltak a múltban is olyanok, akik értéknek tartották Hérosztatosz „jelenséget”, s ekként mentették el számunkra. Még szerencse, hogy a múló idő jogot adott számunkra a helyes értékítéletre.

Már csak az a létfontosságú kérdés maradt, hogy fogyni, vagy gyarapodni fog-e az elkövetkező időkben a „hérosztratoszok” száma?

Mert számuk növekedésével arányosan fog csökkenni nemzetünk dicsfénye, s amint az oktatásunk hiányossága miatt számuk eléri a kritikus pontot, dicstelenségbe taszítják évezredes nemzetünket.

2019. 03. 05.

Petráss László


Ingyenes honlapkészítő

Ez a weboldal a www.oldalunk.hu honlapkészítővel készült. | Adatvédelmi tájékoztató